Elvarázsolt kastély

I. kötett

         A mesebirodalom           

 1. fejezet: A játékok világa

Egyszer volt, hol nem volt, túl a fantáziák világán s a képzeleterő határain túl, élt egy gyerek, akit Tomnak hívtak. Jókötésű gyerek volt korához képest, és értelmesebb is kortársainál. A tizenéves fiú nem iskolába járt, mint a többiek, hanem otthon tanították a szülei. Eléggé megvetette őket a pénz, ezért magán tanár járt hozzá. Jóba is volt tanáraival egyet kivéve, Lisa tanárnőt, ki a magyar történelmet tanította neki. Minden óra elején beletúrt a fiú rövid barna hajába és a gyönyörű gesztenyebarna szemeit dicsérte.

 

-Azt gondolta, ha bókolgat, majd több pénzt kap munkájáért? Kuncogott egyet.

 

-Na de hát vannak ilyen dolgok, őt így kellett elfogadni. Hisz minden embernek vannak hibái, neki ez volt. - Gondolta magában. Szerencsére a többi tanárnak nem ismerte rigolyáit!

 

A család bent élt a város közepén Denverben, egy nagyon szép két emeletes házban. Milliós nagyságrendű volt a hely, így eltűntek a nyüzsgő emberek közt. A szokásos zajok se zavarták mindennapi életüket, mint a kocsik zaja, rikácsoló emberek az utcákról, biciklisek, motorkerékpárosok illetve a tömegközlekedés hangjai, mik beszűrődtek a kertbe. Tovább ugyanis nem hallatszót, a hangszigetelt ajtók és ablakok miatt, amik ki voltak csiszázva rendesen. Sok járókelő állt meg a majdnem kétméteres vasrácsozott kapujuk előtt, és figyelték a szép szürkeszínű nagy házat. A díszes bejáratot, meg a meseszép kertjüket, ami tele volt kisebb nagyobb fákkal és növényekkel. Sokan végig, ahogy haladtak a járdán, szemükkel kísérték a már lassan palotához hasonlító épületet. Irigyelték is jó páran a gazdag életüket, főleg a márványkőből kirakott térkövet, ami kaputól vezetett egyenest a bejárati ajtóig. A medencéről, sziklakertről, és gyerek saját kialakítású játszóparkjáról, ahol kiskori játékai hevertek ne is beszéljünk. Nem volt testvére így mindent megkapott, amit csak kért. A szülőknek nem volt sok idejük, ezért a házvezetőnő vigyázót rá. Ilyen nagy házban szükség is volt valakire, aki rendet tart, míg nincsenek otthon. Apja Drake, egy irodában dolgozott cégvezetői pozícióban, ezért sok munkája miatt ritkábban járt haza, de amikor csak tehette munka után sietett feleségéhez Elizabeth-hez és gyerekéhez. Anyja titkárnő volt egy másik cégnél, így ő többet tudott vele foglalkozni. A harmóniában és békében élő milliomos kis boldog család élték mindennapi életüket, még mit sem sejtették, hogy valaki az életükre akar törni. A gonosz bácsi ugyanis fent lakott a hegyen, mindentől és mindenkitől távol egyedül hatalmas kastélyában, azon gondolkozva, hogyan szedhetné el egyetlen testvéréből a vagyon felét, amit elhunyt apjuktól örököltek. Majd eszébe jutott egy fondorlatos terv, ehhez azonban oda kellett csalnia őket a kastélyába. Mondorf fel is hívta fivérét, Drake-t telefonon azzal az indokkal, hogy szeretné őket egy hétvégére meghívni vendégségbe, hiszen olyan régen látta már őt és egyetlen unokaöcsét. Már kezét dörzsölte telefonálás közbe, mintha már nála lenne a vagyon fele.

 

- Igen, tessék itt Samuel lakás! Miben segíthetek?

 

Vette fel a telefont Drake.

 

-Hello, kedves testvérem! Te vagy az?

 

- Igen én! Te vagy az Mondorf?

 

- Ki más lenne?

 

- Mivel ritkán beszélünk, meg már rég hívtál mondjuk emiatt.

 

- Tudom és sajnálom, sok volt mostanában a dolgom.

 

- Kérlek, ne kezd megint! Több éve nem hallottunk felőled. Ki vele mit szeretnél? Megint kölcsön kéne?

 

- Már a feltételezés is sértő! Tudom, nem vagyok egy minta báty, de azért ennyire szívtelen se.

 

- Jól van, akkor miért hívtál ennyi idő után?

 

- Csak tudni akartam, hogy van az én egyetlen testvérem! És a szép kis családocska!

 

-Na, ne köntörfalaz, tudom nem ezért kerestél fel! Ismerlek már, mit akarsz? Pénz kéne? Valld be!

 

- Ilyen álnoknak ismersz? Amúgy elmondanám, nem kell semmilyen kölcsön, csak szeretnélek titeket ezen a hétvégén vendégül látni a kastélyomba!

 

-Nem hiszek neked. Te meg a vendég szereted, meg hogy érdekelnélek. Eddig miért nem érdekeltelek?

 

-Na, jó testvér, téged nem tudlak átverni, már hónapok óta rosszul érzem magam, orvost hívtam, hogy vizsgáljon meg, kiderült, hogy valami daganatos betegségben szenvedek, ami gyógyíthatatlan és hónapjaim vannak hátra, maximum egy két év. Szeretnék megváltozni és jó ember lenni utolsó napjaiban, hiszen bármikor elvihet magával az isten!

 

-Kérlek, ezzel ne viccelj! 

 

- Komolyan! Tudom nem egyszer átvertelek, de ilyen dologgal nem szórakoznék. Utolsó esélyt adj nekem, lehet, utoljára látlak.

 

- Nem is tudom, nehezen hiszek neked, amikor kerestél is a vagyon miatt.

 

- Könyörgöm Drake! Fiad se láttam már mióta, egészen picike volt még, mikor utoljára voltatok nálam.

 

- Hát igen, arról az ominózus esetről ne is beszéljünk! Most már felnőtt.

 

- Sajnálok mindent, hány éves is?

 

- Már kerek tíz!

 

- Így telnek az idők?

 

- Látod, ez is azt bizonyítja mennyire nem érdekelt a családom, pont majd most?

 

- Elmondtam mindent, ha nem jöttök megértem. Megérdemlem a sorsom. Majd magányosan elhunyok.

 

Próbált hatni testvérére, hiszen ismerte milyen megbocsátó és jószívű. Tudta ezzel hathat rá.

 

S már köszönt volna el, mire a testvér visszatartotta.

 

- Várj! Nem ígérek semmit, megbeszélem feleségemmel. Remélem, igazat mondasz.

 

-Köszönöm Drake, tudtam, hogy rád mindig számíthatok. Nem csalódsz bennem, ígérem.

 

- Te meg az ígéreteid- Gondolta magába, s elköszönve egymástól letették a telefont. Drake nem nagyon szívlelte testvérét, de mivel elhitte újabb hazugságát, nem akarta egyedül hagyni. Nagyon elgondolkozót azon, amit mondott neki, de nem hitte volna ilyen dologra is képes, csak azért, hogy a pénzét megkaparintsa.

 

-Ki volt az drágám?

 

Kérdezte a gyönyörű felesége, ki éppen a helységbe lépett.

 

-Mondorf!

 

-Mit akart már megint az a ki ne mondjam?

 

-Beteg lett és azt kéri, hétvégén meglátogatjuk e?

 

-Ugye te gondolkozás nélkül nemet mondtál?

 

Erre Drake nem tudott semmit se mondani, csak csendesen állt, mint aki beszélni se tud.

 

-Csak nem?

 

-Sajnálom szívem, tudom milyen aljas, de csak a testvérem, és ha igazat mond és tényleg halálos beteg?

 

-Halálos? Nehogy el hidd már neki? Hányszor vert mer át téged? Biztos neki is csak a pénzünk kell! Nem elég neki hogy abba a nagy kastélyba él, még az örökség másik fele is kell!

 

-Akkor is szerintem adni kéne neki még egy esélyt és még Tom se látta a kastélyt, ahol felnőttem. Biztosan érdekelni őt is, hisz tudod milyen játékőrült.

 

- Mint a nagyapja! Tette hozzá Elizabeth.

 

Drágám, én nem szeretnék oda menni!

 

- Legalább a gyerek miatt!

 

Győzködte a nőt, férje.

 

- Nem olyan gyerek már ő!

 

-Utolsó utáni esély, ha eljátssza, bizalmam hidd, el én leszek utolsó, aki szóba áll vele!

 

- Úgy látom te már eldöntötted.

 

- Csak az egyetlen bátyám, akármilyen is.

 

-Jó! Adjunk neki még egy utolsó lehetőséget, hogy bizonyíthasson, de ha megint át akar verni, nem ismerjük. Törődött bele férje döntésébe.

 

-Rendben aranyom, majd mondom Tomnak is, csak előbb visszahívóm. Köszönöm még egyszer!

 

Fordult vissza a nőhöz, s közbe megfogta vékony kezeit majd lassan megcsókolta őket, mindkettőt egyszerre. Erre Elizabeth elpirult, s arcán látszódtak a szép kis bájgödröcskék. Ritkán van dolga romantikába a rengeteg munkájuk miatt, így minden apró kedves gesztusnak, bóknak tudott örülni. Mielőtt elváltak utjaik még pár másodpercre egymásra néztek, érződött kettőjük a közt a szerelem, és a vonzalom. Majd mindketten elvonultak. Drake vissza a telefonhoz és tárcsázta is újból testvérét. Elmondta a számára jó hírt, mialatt Mondorf örült, hogy sikerült elhitetnie, hogy halálos beteg, pedig majd kicsattant az egészségtől. Ezután fiához vette irányt.

 

-Tom hol vagy? Kiabálta földszintről.

 

-A szobámba! Szólt a zárt ajtó mögül a hang.

 

-Szia! Mit csinálsz? Lépett be hozzá apja.

 

-Épp szelektálom a nem használt dolgaim.

 

-Figyelj, hétvégén elmegyünk Mondorf nagybácsihoz! Mit szólsz neked lenne kedved?

 

-Persze hogy lenne, végre láthatom a kastélyt. Már kíváncsi a mesebirodalomra is, annyit meséltél már róla.

 

- Jól van. Örülök neki. Féltem nem lesz kedved.

 

- Miért pont ennyi év után látogatjuk meg nagybátyám? Eddig akárhányszor felhoztam, hallani se akartál róla!

 

- Tudod fiam, sok mindenről nem tudsz, és jobb is így. Nem egy minta nagybácsikád van, viszont most nemrég hívót, hogy beteg.

 

- Beteg? Mi baja? Súlyos?

 

Kapta fel fejét.

 

- Azt mondta igen. Nem tudni mennyi ideje van hátra, meg hát tudod csak családunk része ő is. Hiányzik, a kastély is bevallom neked. Ennyivel tartozom apám emlékének is.

 

- Értem és sajnálom. Tudok valamiben segíteni?

 

- Holnap indulunk, ha összepakolsz addigra, már az nagy segítség anyádnak.

 

- Azért elvihetném pár régi játékom? Úgyse használom már, és ott nagyobb haszna lenne.

 

- Nem vagy már nagy ehhez?

 

- De igen. Pont ezért nem akarom kidobálni őket, inkább a játékbirodalomba viszem. Tudom nem egy relikvia, de sose tudni, azt mondtad a kastély tele van különleges játékokkal, sok egyedi tervezés és felbecsülhetetlen. Talán megtetszik egy kettő én játékaim közül is neki és a makett része lehet.

 

Majd apja ránézett Tom plüss játékaira.

 

- Hát nem hinném, főleg ha ezekre gondolsz.

 

- Légyszi.

 

-Rendben, de ne sokat! Csak egy hétvégére megyünk.

 

- Köszi.

 

S bezárta maga utána férfi az ajtót. A gyerek egyedül maradt a sztárokkal kiplakátolt szobájában és elővett egy bőröndöt mibe ruháin és pár személyes holmiján kívül egy két réghasznált játékát is beletuszkolta. Eltelt a hétvége és készültek a nagybácsihoz. Drake-ék beültek ezüstszínű kocsijukba és elindultak a hegygerinc felé, hiszen a kastély fent volt majdnem hogy a hegy tetején. Hosszú út várt rájuk, több óráig is eltartott és már Tom se bírta, elaludt. Korán elindultak, hogy estére odaérjenek.

 

-Legalább egy kicsit kikapcsolódunk, úgyis mindig csak dolgozzunk, ennyit már csak megérdemel a család.

 

Mondta Drake a feleségének.

 

-Csak nehogy megbánjuk.

 

Válaszolta Elizabeth.

 

Majd hosszas kocsikázás után a férfi törte meg a több órányi hallgatást.

 

-Miért nem alszol még drágám? Nézett balra, az anyósülésen ülő feleségre.

 

- Nem vagyok fáradt, meg kissé izgulok is. Őszintén szólva, nem tudom mi vár ránk!

 

- Ne félj drágám. Itt vagyok, én, megmentelek mindentől és mindenkitől.

 

Viccelődőt vele.

 

- Én hősöm.

 

Rebegtette hosszú szempilláit férjére. Majd finoman rátette kezét a kezére.

 

-Mit csinálsz?

 

Kíváncsiskodott Drake.

 

- Semmit! Csak kicsit nosztalgiázóm.

 

-Hm, eszedbe jutott az első randevúnk?

 

- Te emlékszel rá?

 

Vette le kezét a kezéről.

 

- Igen, miért olyan meglepő?

 

- Mert a férfiak nem szoktak ilyen dolgokra emlékezni, tudod, mint a névnap, születésnap, házassági évforduló stb.

 

- Akkor én nem egy szokványos férfi vagyok.

 

- Most megleptél Drake rendesen. Jó a memóriád. Kellemeset csalódtam benned.

 

- Erre csak most jöttél rá. Köszönöm amúgy.

 

Kuncogott.

 

-Ne röhögj! Most eszembe jutottak a régi szép idők. Az emlékek.

 

- Mik is? Lepődött meg a férfi.

 

- Mikor elsőnek megláttalak abba az elegáns fehér ingbe, és szűk fekete farmerodba. Sármosan néztél ki és egy kicsit viccesen is a makkos fekete cipődben.

 

Csipkelődött vele az asszony.

 

-Ne gúnyolódj, tudod milyen drága volt az a cipő!

 

- Vicceltem csak. Jó visszagondolni ezekre.

 

- Mi is tetszet meg bennem? Sose beszéltünk erről. Ha már témánál tartunk, érdekelne!

 

- A gesztenyebarna szemed, olyan csábító volt. Gesztenyebarna, kicsit kopaszodó hajadról ne is beszéljünk, picit apámra emlékeztettél.

 

- Na, most fejezd be te pimasz nőszemély!

 

Szabad kezével csipkedte a nőt, kinek fülig ért a szája a nevetéstől.

 

-Meg hát, jó magas férfi is vagy, pénzedről ne beszéljünk! Hihi

 

- Szóval csak amiatt vagy velem? Én meg a szép vékony alakod miatt.

 

-Igen? És még mi miatt is?

 

- A hosszú szőke hajad, tengerkék szemed, és formás popodért.

 

- Na! Ki is pimaszkodik kivel?

 

Szórakoztatták egymást egy darabig majd, ahogy közeledtek a kastély felé, egyre sötétebb és sötétebb lett, egy lélek se volt már arrafelé, madarak hangjai se hallatszottak. Már beértek az erdő közepébe, akkor a baglyok huhogására és denevérek szárnycsapkodásaira lettek figyelmesek. Nagyon ijesztő környék volt, a fák is öregesedtek, leveleik nem voltak, pedig nyár közepén jártak. Az út is nagyon keskeny volt, épphogy a kocsijuk elfért. Elizabeth már kezdet nagyon megijedni, nem is bánta a kis Tom elaludt, így ő véletlen se eshetett pánikba e szörnyűút látván. Eddig tartott a kacagás és jókedv.

 

-Biztosan jó helyen járunk? Ez az út kissé félelmetes!

 

- Igen, jól tudom hol laktam évekig drágám! Én sem értem mai napig, ősiem miért ide építkeztek, de nyugodj meg, ezek a dolgok csak elrémisztik a turistákat.

 

-Hát elég rémisztő az biztos!

 

-Szép hely ez meglásd, csak erdőn érjünk át.

 

És végre megérkeztek. A távolból Drake pillantott meg elsőnek a sötét kastély tornyát majd az egész épületet. Hatalmas volt nagyon. A kapu több mint két méter volt, acélozott. Az udvaron kiszáradt fák, virágok sorai, egy két tavacska, ami inkább mocsárra hasonlított

 

-Megérkeztünk! Ez az én szülőhelyem.

 

Mondta Drake. S megállt az autóval. Kiszállt kinyitott a nagy kaput, ami csak úgy nyikorgót a rozsdától. Majd visszaült.

 

-Hűha! Ez aztán a kastély.

 

Bámulta ki kocsiból a nő, már amit látott éjszaka. A férfi beállt az autóval és bezárta a nagy kaput, addig Elizabeth felébresztette a kicsi Tomit, majd, kopogtak. Mondorf nyitott ajtót mivel egyedül élt ott. Azt hinné az ember ilyen gazdagság mellett, tele van szolgákkal és majd a komornyik nyit ajtót, de nem, a nagybácsi jobban szeretett egyedül lenni.

 

-Sziasztok! Már vártalak titeket, gyertek beljebb, ne fagyorogjatok kint.

 

- Hello! Köszönjük.

 

Léptek be az előtérbe, majd fiúra nézett a bácsi, ki nagyon megijedt az öregeskető ráncos pofa láttán.

 

- Szervusz! Bizonyára te vagy Tom.

 

Puszit nem adott neki, hisz a borosta mi arcát borította szúrta volna, így csak kezet fogtak, mint a nagyok.

 

- Igen! Örvendek uram.

 

- Ne uramoz, nyugodtan tegez! Végülis a nagybátyád vagyok.

 

-Chh!- Hümmögött a nő.

 

- Fiúnk így van nevelve!

 

- Anya én lefeküdnék, fáradt vagyok.

 

Nézett rá kómás tekintettel a gyerek.

 

- Persze gyere, csak megmutatom hol a szobád, ti addig foglaljatok helyet.

 

Felelte Mondorf a nőbe fojtva ezzel a szót, s mutatott a jobb oldali helységre, mi a nappali.

 

Erre a házaspár lerakta kanapé mellé a bőröndöt, míg ők leültek és nézték a régies, de csodás kastély belsejét. Négy öt méteres lehetett a bel tere, fehér egyszerűsített falak, pár történelmi személyt ábrázoló képpel. Antik bútorokkal, és szobrokkal. A négyágú csillárral időztek szemeik, olyan gyönyörű ezüstszínű. A nagybáty és unokaöcs nem sokat beszéltek, fiúban fogalmazódott meg pár gondolat az emeletre való séta közben, hogy félszemmel nézte az öreget. –Hm, nem így emlékszem Mondorf-ra. Haja se sok, az is ősszült? Legalább ruházata illet a kastélyra, fekete ütött kopott.- Mondorf-nak nagy gondolatai nem támadtak. Neki csak a pénz körül járt az esze. Megmutatta gyereknek szobát, az épp hogy cipőt levetette, be is huppant ágyába. Majd vissza lement a földszintre. Még a fiú aludt, addig a nagyok beszélgetek.

 

-Nagyon örülök nektek! -Meg még majd a pénzéteknek hogy fogok-

 

Röhögött magába a gonosz bácsi.

 

-Hogy vagy testvérem?

 

Kezdte a társalgást testvére, ahogy gonosz gazfickó helyett foglalt melléje.

 

-Hát az utóbbi időkben nem a legjobb az egészségi állapotom, mint azt a telefonban is mondtam, de ezt leszámítva megvagyok.

 

-Hogy hogy nem unod még az egyedüllétet egy ilyen nagy kastélyba?

 

Vágta közbe Elizabeth.

 

-Már megszoktam és szeretem a csendet.

 

Mialatt a felnőttek beszélgetek, nagy furcsaság történt! Tom játékai életre keltek; először Zummy a kis darázs kelt életre majd a kis japán vakond Siko, aztán a kismanó Szigfrid. Utána sorba kezdett önállóan mozogni a többi játék is; a Lepkekisasszony és Sid is. Kimásztak a táskából és csodálva nézték hova kerülhettek.

 

-Mi ez?

 

-Hol vagyunk?

 

-Mi történt velünk?

 

-És hogy hogy tudunk beszélni és mozogni?

 

-Mi ez a hely?

 

- Hogy kerültünk ide?

 

Tették fel a megdöbbent kisjátékok kérdéseiket, nem tudták mi történhetett velük, nagyon meglepődtek és közben örültek is ennek a csodának.

 

-Nem tudom, hogy keltünk életre, de szerintem örülnünk kéne ennek!

 

Csitította le az okoskodó Siko a többieket.

 

-Igaza van Sikonak!

 

Vágta közbe a Lepkekisasszony.

 

Ne az okát keressük mindennek, hanem élvezzük az életet, amíg tudjuk!

 

-Úgy van!

 

Kiabálták a többiek is egyhangúan.

 

-Végre tudok repülni! Olyan régen vártam erre!

 

Kiabálta zuhanás közbe Zummy.

 

Már nem is érdekelte a játékokat az, hogy mi miatt keltek életre inkább beszélgetek és kihasználták az alkalmat, míg tudták. Bandukoltak fel s alá a nagy helyen, majd mihelyst kezdtek játszani, megjelent egy ijedt kismanó, aki nagy menekülésében nekicsapódót Sikonak a vakondnak. Nagyon megijedt a kismanó, még nem látott ilyen lényeket a kastélyba mindideáig.

 

-Te kivagy?

 

Kérdezte a vakondot.

 

-Siko vagyok és te?

 

Pásztázta szemével a kis rövid barna hajú, világos már rikító zöld szemű idegent.

 

 

 

-Én Lili vagyok, és a katonák üldöznek. Te is jobb, ha elbújsz, mert elkapnak téged is akárki is vagy.

 

-Kik?

 

Jöttek meg a többiek. A manó eddig is megijedt a vakondtól, de a többi játék látván el is repült nagy félelmében.

 

-Ez meg ki volt?

 

Kérdezte Szigfrid Sikot?

 

Olyan volt, mint én csak tudott repülni?

 

Csodálkozott a manócska.

 

-Nem tudom.

 

Válaszolta a döbbent vakond.

 

De így hogy mondod, igen hasonlított rád! Barna neked is hajad és rövid, zöld szem.

 

- Csak neked nincs szárnyad!

 

Vágta közbe a lajhár.

 

-Azt mondta valami katonák üldözik, nagyon félt és elrepült. Meg hogy mi is meneküljünk, mert nem is tudom mit mondott már, minden olyan gyorsan történt.

 

-De jó! Biztos vannak más játékok is itt rajtunk kívül, nézzünk szét!

 

Mondta Zummy.

 

-És ha nem olyan barátságosak? Mi lesz, ha nem fogadnak be minket? Azt mondom, kövessük a repülő idegen példáját és mi is pucoljunk!

 

Mondta Sid, ijedten.

 

-Igen, kövessük a manót, legalább megismerhetem közelebbről.

 

Válaszolta Szigfrid.

 

-Álljatok meg!

 

Kiáltott fel, a Lepkekisasszony.

 

-Ez minden jó így, de kell egy vezető is! Nem tudom, hol vagyunk és hatalmas ez a világ, meg amint láttátok ti is, mások is vannak itt rajtunk kívül. Nem tudjuk mi vár ránk, épp ezért azt mondom, legalább mi Tom játékai tartsunk össze, és válaszunk egy vezetőt. Mivel én vagyok itt a legcsinosabb és a legokosabb én leszek az. Van valakinek ellenvetése?

 

- Igen, nekem lenne! Mondta Sid.

 

Kikérem magamnak, hogy te vagy itt a legszebb. Nézzetek rám, láttatok már ilyen szép lajhárt, mint én?

 

Pózolgatott többieknek.

 

- Maradj már magadnak te! Hogy nézel ki, én leszek a vezetőés pont.

 

Mondta Siko.

 

- Akkor inkább én!

 

Szigfrid se maradt szótlan.

 

- Te Zummy? Nem akarsz vezető lenni? Kérdezte a Lepkekisasszony.

 

-Nem! Csak menjünk valamerre, már hajt a kalandvágy!

 

- Hárman maradtunk akkor a posztra, de ki is töltse be?

 

Kérdezte hosszú fekete hajfürtjeit birizgálva a Lepkekisasszony.

 

- Na jó, én lemondok róla.

 

Mondta a vakond

 

- Én is.

 

Bólintott Szigfrid. Egyedül Sid hallgatott duzzogva.

 

- Siiid!

 

Szólt rá kissé mérgesen Siko.

 

-Jó jó, legyen a Lepke, csak menjünk már el innen, mert a hideg is kiráz ettől a helytől.

 

- Kisasszony! Ez a nevem, te lajhár.

 

- Jó, jó Kisasszony.

 

- Nem. A nevem Lepkekisasszony. Nem Lepke és nem Kisasszony. Hanem egybe értetted, te buta majom?

 

- Én buta? Te vagy a buta!

 

- Ne veszekedjetek már, menjünk, fedezzük fel a helyet. Meg a repülő idegennek is nyoma vész, haladjunk gyorsan.

 

Mondta Szigfrid.

 

-Én addig nem megyek, míg elnézést nem kér tőlem a lajhár.

 

- Én már pedig nem fogok. Kérj elnézést te!

 

- Nem igaz, hogy lehettek, ennyire makacsak. Kérjetek már mindketten elnézést és kész.

 

Mondta Siko.

 

-Legyen, de a LEPKEKISASSZONY kezdi.

 

Mondta kissé gúnyosan.

 

-Kezd te! Ha nem tudod megjegyezni nevem.

 

- Ilyen nincs, sose lépünk tovább így.

 

Szólalt fel Zummy is.

 

-Lepkekisasszony, azt mondtad te vagy az okosabb és szebb, vezetőnk is te leszel. Légy engedékenyebb!

 

Szólt rá Siko.

 

-Igazad van, elnézést Sid.

 

-Jó, elnézés elfogadva. Én is bocsánatot kérek Lepkekisasszony!

 

-Remek, ha szent a béke tovább mehetnénk?

 

- Igen. Igen.

 

Ezzel gyorsan arrébb is álltak a játékok. Bandukoltak a hatalmas kastély belsejében, míg nem találkoztak egy furcsa kinézetű mesefigurával, ki tetőtől talpig sötétzöld volt, hajától a kis cipelőjéig.

 

-Hát ti meg kik vagytok? Még soha nem láttalak titeket, pedig már elég régóta itt vagyok, csak nem Sadon szolgái?

 

-Szia, te furcsa kinézetű játék. Hogy mi kik vagyunk? Tom játékai és egy másik helyről érkeztünk ide, de te ki vagy? Mi is kérdezhetnénk és ki az a Sadon.

 

-Én Deni vagyok egy kobold, nem tudjátok ki Sadon? Ő, itt a császár a mindenség, egy gonosz játék, a leghatalmasabb. Gyerünk, menjünk biztonságosabb helyre, ott mindent elmesélek nektek idegenek. Sadon kémjei mindenhol ott vannak. Súgta halkan a játékoknak, nehogy valaki más is meghallja. Ezzel elvezette őket a titkos rejtekhelyére és útközben beszélgetek.

 

-Tudjátok, ahogy nézlek titeket, nem néztek ki kémeknek, ezért nem hiszem, hogy tudnátok nekem és népemnek ártani. Bocsássatok meg, hogy azt hittem először Sadon szolgái vagytok, csak itt már senkiben nem lehet bízni, titeket meg még nem láttalak.

 

-Semmibaj!

 

Mondták a többiek.

 

-Vannak rajtad kívül mások is?

 

-Persze!

 

Felelte a kobold

 

Ez egy igazi varázslatos hely. Most mesélek.

 

-Hu de jó! Én szeretem a meséket!

 

Vágta közbe Sid.

 

-Szóval mielőtt ez a bujdosás elkezdődőt volna, élt egy fiú a kastélyba, akinek nagyon nagy fantáziája volt, és szerette a játékait. Egyszer elhatározta, hogy ebből meg is gazdagszik és játéktervező lett. Óriási játékokat tervezett, jókat és rosszakat egyaránt. Alkalmazták is őt egy helyen, ahol rengeteg pénzt fizettek munkájáért. Ebből meggazdagodott, mindenki irigyelte ezt a gazdag és tehetséges gyereket, sokan felfigyeltek rá. Majd később nagy álma volt, hogy létrehoz egy játékbirodalmat, akkor ezt a kastélyt és a benne lévő játékokat mind ő tervezte. Majdnem meg is valósult az álma, de hiába minden elért, amit álmodott, volt még halála előtt egy utolsó kívánsága, hogy még egyszer játszhasson a játékokkal, úgy, mint még soha senki nem tudott játékkal játszani, azt kérte ez a kastély keljen életre. Halála után, nagy villanás történt és minden játék életre kelt.

 

-Pont, mint most mi is.

 

Vágta közbe Sid.

 

-Cscscs.

 

Csitította Deni.

 

-Még nincs vége! Eleinte még minden jó is volt, építettünk egy nagy várat és minden játék ott élt boldogan, míg nem egyszer, mikor a gonosz Sadon is életre kelt, szervezett egy hadsereget, mivel a fiú úgy tervezte, hogy elfoglalja a világot, lerohant mindent a seregével. A birodalmunk odaveszett, sok játék elpusztult, párat elkapott s rabszolgaként szolgálják. Sokan csatlakoztak seregéhez mivel féltek szembeszállni vele. Páran maradtunk, akik bujkálnak, és hogy megnehezítsük dolgát, különböző csoportokra osztódtunk fel; tündék koboldok manók és még egyéb túlélők, mind magunkra vagyunk utalva.

 

-Hiszen ez szörnyűséges, hogy tehet valaki ilyet?

 

Mondta rémült arccal Lepkekisasszony.

 

- Akkor te ismered a repülő idegent?

 

Kérdezte tőle izgatótan Szigfrid.

 

- Milyen idegent? Hogy nézett ki?

 

- Mint én! Csak tudott repülni!

 

- És csinosabb!

 

Egészítette ki Sid.

 

-Szerintem Lili-re gondolsz, rá illik a leírás!

 

-Igen ő volt, már emlékszem nevére.

 

Tette hozzá a vakond.

 

- Hát Lili is egy manó, közel áll hozzánk, viszont az ő vezetője nagyon félénk így senki se tudja, merre van rejtekhelyük, még mi sem. Hol láttátok őt?

 

- Nem rég futottunk össze vele, mielőtt veled. Üldözték a katonák, azt mondta. Nagyon meg volt ijedve és sietett.

 

-Igen, biztos Sadon szolgái voltak. Próbáltunk megegyezni vele békés úton, de ő így lett tervezve, hogy a világ kell neki. Uralkodni akar és mivel egyre erősebb és hatalmasabb semmi esélyünk szembeszállni vele. Jobban teszitek ti is, ha elmentek, amíg tudtok.

 

-De mi nem tudunk elmenni, amíg a gazdánk el nem visz minket. Mivel egész hétvégére jött nyaralni bácsikájához és magával hozott minket is.

 

Mondta a darázs.

 

-Mondorf a bácsikája a gazdátoknak?

 

-Igen.

 

-Akkor vigyázzatok, mert a nagybácsikája nagyon gonosz. Ő a fia annak a fiúnak, akiről imént meséltem, aki minket készítet, és akié a kastély volt. Most őörökölte ezt a helyet, csak azért nem dobott még ki, mert mi jelentjük számára a megélhetést, a vagyont. Ugyanis legtöbbünk antik és felbecsülhetetlen érték, ami a másik világba, az emberek világába sokat ér.

 

-Jaj, jaj.

 

Jajgatott Szigfrid.

 

Akkor valahogy figyelmeztetni kell gazdánkat, nehogy valami bántódása legyen.

 

-De hogy? Hisz mi játékok vagyunk, és nem leplezhetjük le magunkat!

 

Válaszolta Siko.

 

-Gyertek, elviszlek a királyomhoz titeket és ott egy darabig meghúzhatjátok magatokat, míg valamit ki nem találtok. Én menedéket tudok nektek adni, hogy Sadon meg ne találjon, de segíteni nem tudok. Mi nem merünk vele szembeszállni, mind félünk tőle.

 

-Én nem félek!

 

Mondta Sid.

 

-Bátor kis jószág vagy te, gyere, menjünk.

 

-Köszönünk mindent.

 

Mondta Lepkekisaszony.

 

Ezzel folytatták útjukat a koboldok birodalmába.

 

-Messze van a rejtekhelyetek?

 

Kérdezte Zummy.

 

Már fáradtak a szárnyaim.

 

-Nem! Már meg is érkeztünk.

 

Mutatott Deni a fákra, ahol is a gallyakból készült kis viskóik voltak. Fent volt ugyanis a lakhelyük a fákon, a gonosz nehezebben vegye észre. S ezek is növényekkel, levelekkel voltak beborítva, beleolvadjon a környezetbe.

 

-Fú, mennyi kobold.

 

Mondta csodálkozva Szigfrid. S bámulta a nyüzsgő népet.

 

-Gyertek, bemutatlak titeket a királyomnak, mint mondtam minden csoportnak van vezetője, a miénk Herold a kobold király.

 

Majd bementek Herold viskójába, ami ugyanolyan volt, mint a többi, és eléje vezette Siko-ékat. A király se nézett ki másképp, mint alattvalói, nagyobb és idősebb volt csak.

 

-Nagy királyom! Nézd idegeneket hoztam.

 

-Csak nem kémek.

 

-Nem királyom! Idegenek egy másik világból, ártalmatlanok és barátságosak. Kérlek, had maradjanak itt pár napra.

 

-Honan veszed nem Sadon-t szolgálják? Az utóbbi időkben egyre furcsább és furcsább lényeket küld a felderítésünkre.

 

-De uram! Nézd, milyen plüssállatok, a légynek se ártanának, és vakond is Siko miféle gonosznak van ilyen neve?

 

-De kikérem magamnak!

 

Lázadt fel a felháborodott vakond.

 

-Nektek nem adtam szót, buta kis állatok.

 

- Mi az, hogy buta! Én intelligens vagyok.

 

Kiáltott rá a Lepkekisasszony.

 

- Csendbe, még kirakja szűrűnket.

 

Lökte oldalba Szigfrid.

 

Jó helynek tűnik, nem szeretnék szabad ég alatt éjszakázni.

 

- Csak azért mondod, mert azt képzeled rokonaid.

 

Repkedett felette Zummy.

 

- Nem. Én manó vagyok és ők koboldok.

 

- Mi a hasonlóság?

 

Fordult oda Siko.

 

- Nem tudom.

 

Szégyellte el magát Szigfrid.

 

-Befejeznétek a vitát!

 

Szakította félbe szavuk a király.

 

Na, jó, ha nem Sadon küldött, pár napra megszállhatok birodalmamba, azután viszont el kell hagynotok ezt a helyet.

 

-Köszönöm méltóságos királyom!

 

Mondta a Kobold alattvalója, ezután elmentek és megmutatta Siko-éknak a helyüket, ahol aludni fognak. Eltelt egy éjszaka, másnap reggel mire Zummy-ék felkeltek Szigfrid sehol nem volt. Mindenki kereste, de nem találták, nem értették hova tűnhetett ilyen hirtelen.

 

-Szigfrid,Szigfrid!

 

Kiabálták nevét, s tűvé tették érte az egész helyet.

 

- Mi történt?

 

Kérdezte Deni.

 

- Eltűnt a barátunk.

 

Mondta a kétségbeesett lepke.

 

-Biztos csak elkóborolt.

 

- Remélem.

 

- Majd visszajön, várjatok.

 

Majd vártak pár órát, de eredménytelenül, mikor érezték nem fog meglenni a kobold elment a királyhoz, hogy jelentse az egyik új jövevény eltűnt, erre a király mérges lett és elküldte Siko-ékat a falujukból, mielőtt még bajt hoznának ráés népére. Szomorú volt Deni hisz nem sok barátja volt erre mire talált párat el kell válniuk. Búcsúzkodni se szeretett, ezért gyorsan elköszönt az újonnan megismert barátaitól. Jó utat kívánt és elengedte őket. Zummy-ék elindultak Szigfridet megkeresni, azonban épphogy útnak eredtek máris egy újabb játék állta útjukat.

 

-Ti meg kik vagytok?

 

Kérdezte egy csúf kis játék, kinek irtózatos volt kinézete, arcát meg ragyás szőr borította. Az ijedt lények nem örültek ennek az idegenek. A kezében lévő balta se jelentett jót.

 

-Mi Tom játékai vagyunk.

 

Mondták egybehangzóan, s közbe hátráltak.

 

-Ki az a Tom?

 

-A gazdánk? És te kivagy? Csak nem egy gonosz törpe?

 

Mondta Sid.

 

-Az nem lényeges, gyertek velem, elviszlek az én gazdámhoz.

 

-Neked nem Sadon a gazdád véletlen?

 

Kérdezte gyanakvóan Lepkekisaszony.

 

-De vág az eszed te molylepke vagy mi vagy.

 

-Már mi pedig nem megyünk veled sehova, te gonosz szörny! És kikérem magamnak ezt!

 

-Ez nem kérés volt, te Ghnome-nak nem feleselsz vissza!

 

Röhögve ennyit válaszolt, majd füttyentett egyet és abba a szempillantásba jelentek meg furcsábbnál furcsább lények boszorkánytól kezdve a lego harcosokig. Mind egy kis szörnyszülöttre hasonlított, a fegyver kezükbe, még ijesztőbbé és félelmetesebbé tette őket.

 

-Na, most szólj vissza! Ha ha ha, nem tudtok mit tenni a túlerővel szemben, gyertek, jók lesztek rabszolgának.

 

Idejük se volt megszólalni, mert megjelent egy hatalmas oroszlán.

 

-Jaj, ez Aslan! Meneküljünk.

 

Szólt fel katonáinak Ghnome és el is tűntek villámgyorsan. Még tán gyorsabban, mint előteremtek a semmiből.

 

-Mint akik szellemet láttak úgy futnak!

 

Mondta fülig vigyorogva Zummy.

 

-Fú, milyen nagy oroszlán. Néztek fel az állatkirályra.

 

-És milyen szép.

 

-Milyen hangos és milyen félelmetes.

 

Csodálkozva mondták a szebbnél szebb bókokat az állatnak. Majd odasétált hozzájuk az állat, s fejét forgatva nézegette őket.

 

-Kik vagytok idegenek és mit kerestek errefelé ahol madár se jár már?

 

-Mi eltévedtünk.

 

Mondta Siko.

 

Barátunkat keressük, aki elveszett.

 

Felelte Zummy.

 

Majd elmesélték Aslan-nak, hogy kerültek ide, ki a hallottak alapján úgy döntött segít a játékoknak. S egyik elülső lábát felemelve mutat egyenest nekik.

 

-Menjetek ezen az ösvényen végig, ott látni fogtok egy erdőt, de vigyázzatok furcsa dolgok élnek ott, majd az erdőből kijutva a hegygerinc jobb oldalán lesz egy vár, ott él Lajos király, majd ő segít nektek.

 

- Ki az a Lajos király?

 

Kérdezte Siko.

 

-Majd megtudjátok, siessetek.

 

- Te nem tartasz velünk?

 

Kérdezte a Lepkekisaszony.

 

-Én nem mehetek, de nagyon vigyázzatok magatokra.

 

Mire ezt kimondta volna Aslan, el is tűnt.

 

- Hova tűnt a cica?

 

Kérdezte az elbambult Sid többieket.

 

-Nem tudom, előbb még itt állt.

 

Vakargatta fejét Siko.

 

-Inkább haladjunk tovább, mielőtt visszatér az a gonosz kis törpe vagy ki!

 

Szólt nekik Zummy.

 

A játékok erre azt tették, amit a hatalmas oroszlán mondott nekik. Végig mentek az ösvényen egyenesen az erdő felé.

 

-Milyen szép erdő!

 

Kiáltott fel Zummy, ki levegőből hamarabb meglátta.

 

- Jó neked, hogy vannak szárnyaid és tudsz repülni!

 

Nézett fel rá szomorkodva a lajhár, majd beértek az erdőbe s Lepkekisasszony szólt.

 

 -Csak vigyázzunk, ahogy az állatkirály tanácsolta.

 

Aztán hosszú séta után, a szép erdőt, a hatalmas égig érő fákat, színes virágokat, sötét elpusztult növényzet és bűz váltotta fel. Ekkor megálltak, majd tanácskoztak mi legyen, hisz, ahogy közeledtek az erdő belseje felé egyre sötétebb és ijesztőbbé vált, de nem volt sok választásuk folytatniuk kellett az utat, abba bízva ez a Lajos király majd segít. Mentek mendegéltek, már az erdő vége felé járhattak, amikor egy barlang látszódott két elszáradt faág mögött.

 

-Nézzétek egy barlang!

 

Vette észre elsőnek, a darázs.

 

-Már esteledik, húzzuk meg magunkat éjszakára, amúgy se látnánk sötétben az utat.

 

-Ez jó ötlet.

 

Mondták a többiek is majd bementek a barlangba.

 

-Szép álmokat mindenkinek!

 

Fordultak egymáshoz a kisjátékok. Már majdnem sikerült elaludniuk, mikor sok denevér szállt ki a sötétből, mindenki nagyon megijedt erre és elkezdtek szaladni vissza az erdőbe. Megpróbálták megtalálni a helyes utat, de eltévedtek ismételten. Nem tudták mihez kezdjenek s miközben a tanácstalan játékok keresték a helyes utat, a gonosz Sadon fülébe jutott a hír, hogy idegenek is vannak a magáénak mondott világában.

 

-Mégis kik, ezek és mit keresnek itt?

 

Kérdezte dühösen a császár, az egyik alattvalóját.

 

-Nem tudom fölséges uram.

 

Válaszolta remegve az ijedt Ghnome, akinek volt alkalma személyesen is találkoznia velük.

 

-Hm, akkor mit tudsz te csúfság? Nekem hasznos információkkal szolgálj, ha nem akarsz a purgatóriumba jutni!

 

-Kérlek uram, királyom, parancsolom csak a purgatóriumba ne, az a legkegyetlenebb hely, az még a halálnál is rosszabb!

 

-Akkor meg beszélj, hogy néztek ki azok a behatolok, és hányan voltak? Remélem, erre tudsz válaszolni te mihaszna.

 

Nagyon félt a gonosz kis Ghnome, csak rákellett nézni császárárra, hatalmas fekete harci öltözet, koromfekete szem. Éles karmok és fogak. Az egész kastélyba nem találni még egy ilyen rémisztő lényt, mint ő.

 

-Négyen voltak, szerintem még a légynek se tudnának ártani, ahogy ezek kinéztek.

 

-Majd én eldöntöm ki veszélyes és ki nem! Sose becsüld alá az ellenfeleidet. Na, mond mifélék, ezek?

 

-Egy vakond, darázs, lepke és egy plüssféleség ilyen buta állatszerű valami.

 

-Miért nem hoztad elém ide őket, ha ezek ilyen ártalmatlanok?

 

-Azon voltam nagy uram, körbe is kerítettem a katonáimmal, de akkor megjelent Aslan.

 

- Mi? Az lehetetlen. Rég meghalt. Át akarsz verni te szerencsétlen?

 

- Nem, tényleg őt láttam. Hatalmas volt és ijesztő. Nagy sörénye volt neki, meg nagy fogai.

 

Nézett rá remegő testtel katonáira, kik szintén félve csak bólintottak, hogy igazat mond tábornokuk.

 

- A leírás tényleg rá vall. Mondjuk, ha jobban belegondolok, csak eltűnt, és holteste nem került elő.  

 

Járt fel s alá idegesen a gonosz uralkodó, gondolkozva mit kezdjen vele!

 

-Menj még több katonával és hozd elém azokat a különös teremtményeket, az oroszlánt majd én magam veszem kezelésbe!

 

-Értettem főnök, akkor engedelmeddel én mennék is.

 

A Ghnome már útnak eredt, mikor még a császár utána kiáltott.

 

-De ne merészelj a zsákmány nélkül visszatérni!

 

 

Oldal: Elv. Kastély I. 1.rész
Írásaim - © 2008 - 2024 - klanhaboruk.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat