Elvarázsolt kastély III. Kötet (záró epizód)

Az idők szárnyán

I. Fejezet A Hadak Ura

                                    

Kezdetben vala teremtették az Istenek a Földet, majd növényeket, fákat, virágokat, tengert, felhőket, de nem lelték kedvüket benne. Ekkor az állatokat teremtették meg; madarakat kik az eget uralják, halakat-vízi, élőlényeket, kik tengereket-óceánokat uralják majd emlősöket, szárazföldi állatokat, kik a növényzet és a földi rész urai. Ez se szórakoztatta az Égieket, jöttek az emberek- kiket idomároknak neveztek el. Ők az állatok felett álltak. Túlzásba estek azonban, sorba ölték az állatokat, pusztították a Föld szépségeit, s már magukba, egymásba is kárt tettek, ezért Zeusz felruházót pár kivételes jó embert képességekkel, kik kordában tartották a rosszakat. De ez a történet évtizedek múltán homályba veszet, s eltűntek a képből.  Mostani történetben az emberek az Istenek tiszteletére imatermeket, szobrokat és szentélyeket állítottak, miket tiszteltek, becsben tartottak és imádkoztak hozzájuk. Fohászkodásuk nem hiába való volt, hisz az Olümposz lakói innen nyerték erejüket. A főisten lenézve Földre örömmel töltötte el szívét, s segített fiainak, lányainak. Azonban a gonosz Tiberius király, ahogy hatalomra került nem tetszet neki az emberek Isten iránti hódolata. Féltékeny lett, hogy nem őt imádják, s mohóságának eleget téve, katonáinak megparancsolta a szobrok ledöntését, szentélyek – imatermek felgyújtását mondván; " Én vagyok, egyedüli uratok- királyotok engem tiszteljetek, én hozzám imádkozzatok."

- Ne, kiabálták többiek. Az istenek ezért bosszút fognak állni.

Azonban, emberek süket fülekre találtak. Ki ellenszegült király rendeletének, tömlöcbe vetette. Ledöntöttek, s felégettek mindent, ahogy katonáknak parancsba lett adva. S kezdték a király szobrának építését. Istenek lenéztek s nem tetszet mit szemük látót. Gyengültek, hisz erejük az imákból eredt, s Tiberius elintézte emberek ne imádkozzanak. Zeusz haragjába megidézte Hádészt a gonosz bátyját az alvilágból s feladatául adta, ijesszen rá a királyra s földlakóira, hogy újra őt imádják. Az alvilág istenének ez tetsző feladat volt, s bízót benne testvére hálából eltörli száműzetését s újra egy lehet köztük. Így is lett Hádész megjelent a palotában, ahol is épp a király ünnepeltette magát. Az estén jelen volt lánya, a hercegnő is. Megijedtek a tűzből megjelent Isten láttán, sokan azonban sejtették eljön ez a nap. " Én megmondtam eljön a bosszú ideje" Motyogta magában az egyik alattvaló.

 -Féljetek tőlem, s Zeusz haragjától, mert lesújt hamarosan rátok!

- Nem félünk, tűnj innen Hádész. Kiáltott rá Tiberius.

Majd Hádész kitárta köpenyét s több tucat repülő lény szállt ki, mik rászálltak emberekre fellökték őket s csipkedték. Hiába kardozták katonák, esélyük se volt az isteni erővel szemben. Aztán visszaszálltak az alvilági Isten köpenye alá.

- Hm! Csinos lányod van Tiberius! Add nekem s elfelejtjük ezt az egészet.

- Azt már sohasem! Inkább a halál.

- Félsz tőlem? Igen, félsz! Érzem!

Hajolt közelebb a földön fekvő királyhoz. Majd felszállt a magasba se ennyit mondott.

- Legyen hát! Király tíz napod van, hogy áldozatott tégy Isteneidnek viszonzásul. Ajánld fel legnagyobb kincsed

- Rendben, győztél! Annyi aranyat, kincset gyémántot adok, amennyit elbírsz ó Hádész Nagy Úr.

-Nem, nem. Nem ez a legféltettebb, legdrágább kincsed! Röhögött magában.

-Én a legszebb, legbájosabb kincsedre gondoltam, mi pótolhatatlan számodra.

- Azt már nem! A lányom sosem kapod meg, inkább vigyél engem.

- Ne atyám! Kiáltott fel a hercegnő.

- Te hasztalan vagy. Ha nem áldozod fel, a gyermekemmel Kraken-nel néztek szemben. Válasz hercegnő vagy a királyságod.

- Ha ha ha.

S ezzel eltűnt a tűzben, ahonnan előbújt

- Most mit tegyünk? Néztek össze emberek.

- Nem tudom, de lányom semmi pénzért nem adom!

Felelte király.

- Nincs más választásunk! Muszáj!

Szólt rá az egyik tanácstag. Erre Tiberius kihúzta egyik katonája oldalzsebéből kardot és leszúrta.

- Ki akarja még lányom feláldozni?

Senki nem mert szólni, visszakoztak.

- De uram.

Lépett elő egy másik tanácstag. Van még egy megoldás! Tudniillik régen az Istenek leszálltak a Földre és nőkkel háltak. Vannak félig ember félig isteni ivadékok. Ismersz is egyet.

- Csak nem Hercules-re célzol?

- De, ő az egyetlen reményünk. Ő szembeszállhatna Hádésszal.

- Kizárt, sohasem Zeusz fia! Fattyú

Erre elrohant a teremből. Odafordult hercegnő tanácstaghoz.

- Mi a baja Hercules-sel? Miért ilyen ellenséges a félistenekkel?

- Tudod ez régi história lányom. Anno Zeusz leszállt az égből és előző feleségét atyádnak megtermékenyítette. Erre a király mérges lett, megölette édesanyád s Zeusz gyermekét is megakarta, de egy ládába folyóba dobta. Először azt hittük meghalt majd hír érkezett róla, hogy egy szegény paraszt család befogadta és a Hercules nevet adták neki. Azóta gyűlöli atyád az Isteneket.

- Úristen ez szörnyű, ezt eddig nem is tudtam. Valahol megértem haragját, de amit tett arra nincs mentség. És merre van most Hercules?

- Nem tudni! Katonák azóta se lelik.

- Majd én megkeresem!

- Azt már nem lányom túl veszélyes lenne.

- Ennyivel tartozom neki! Amit atyám tett vele és szülőanyjával.

- Jól van, lányom tedd, mit jónak látsz, látom, nem tarthatlak vissza, de vigyél magaddal pár katonát, kik vigyáznak rád. Veszélyes hely ez egy magad fajta gyenge nőnek

- Rendben köszönöm.

- Siess lányom, míg királyod észre nem vesz.

S elkészült sereg is ez idő alatt, ráütött a tanácstag hercegnő lovára s megindultak egyenest ki a várból.

- Mi ez a ricsaj.

Jött elő Tiberius helyéről.

- Hol a lányom?

- Elment!

- Mégis hová?

- Herculest megkeresi!

- Mi? Te megvesztél, hogy engedhetted el!

- Nyugodj meg királyom, adtam mellé testőrséget, kik vigyáznak útján. Meg hát nézz szét, a néped nyugtalan s félnek. Itt nagyobb veszélynek tetted volna ki, mint odakint.

Király semmit, se szólt belátta igazát tanácsadójának, s csendbe elvonult. Közben zúgolódott a nép, egyik paraszt felkelést akart kelteni, uszította a népet király ellen, s követelték a hercegnőt. Testőrség alig tudta megfékezni a megveszett népet. Király s előkelők elvonultak a váron belüli zárt terembe, ahová senki sem mehetett be. Hercegnő úton, közben egy távol eső helyen egy félmeztelen jó testű, szőkésbarnás hajú férfit láthatunk, ki éppen fát vág. Majd rönköket beviszi a viskója mögötti fatárolóba, halászik. Éldegél maga csendességében az erdőben a folyó mentén. Megreggelizett azt a halat fogyasztotta amit nemrég fogót, majd kiment friss levegőre és zajt hallott.

- Segítség segítsék

Odasietett, mire látta egy lány fut mögötte két rosszarcú alak üldözi.

- Megállj szuka úgyis elkaplak.

Kiálltotta, mire ott termett az idegen. Lány megijedt tőle

-Kérlek, ne bánts

- Ne félj, búj mögém. Majd én, megvédelek. S lány elé állt.

- Állj arrébb vagy megjárod.

Szóltak rá az odaért alakok.

- Ha a lányt akarjátok, először velem kell megküzdeni.

- Rendben.

Röhögték ki. S nekitámadtak pengével. Az alak legyőzte őket hamar, majd rájuk fújt.

- Meg ne lássalak titeket itt még egyszer.

Erre a két rosszarcú úgy futott, egyik kétszer el is esett a nagy menekülésben.

- Köszönöm idegen! És ki vagy?

Hálálkodott a lány, ki arcon puszilta megmentőjét.

- Nincs mit, nem hagyhattam, hogy bántsanak. Hercules vagyok.

- És Hercules te itt élsz? Egyedül?

- Igen.

- És hol, hogy élsz itt?

- Van nem messze egy fakunyhóm, magam építettem, halászok vadászok.

- Ó, mint egy igazi ősember, és milyen sexi és jóképű. Pirult el a nő.

- Gyere fáradtnak és éhesnek tűnsz, nálam megpihenhetsz egy kicsit.

A lány elfogadta a meghívást és karon öltve a férfivel tartott. Hamar odaértek, és körbevezette a lányt, ki ámult bámult milyen jól él itt egyedül, mindenkitől, mindentől távol. Adott neki Hercules enni és inni majd lefektette. Másnap reggel azonban a lány nem volt az ágyban. Mindenhol kereste, de nem lelte, majd kis kosárral kezében nyitott ajtót, mi tele volt gombával.

- Hol voltál?

- Nem tudtam aludni, és szedtem reggelit.

-Máskor szólj, veszélyes azért, nem azért mentettelek meg most miattam bajod legyen.

- Nyugodj meg nem mentem messzire, és olyan édesen aludtál, nem volt szívem felkölteni.

- Mit hoztál halat? Gyümölcsöt?

Lesett a kosárba.

- Nem. Gombát.

S lökte félre a kíváncsi férfit, nem szabad lesni, foglalj helyet, majd én elkészítem friss gombapörkölt lesz, szívességül az életem megmentéséért.

- Jól van, ilyen ajánlatnak, nincs, férfi ki ellent tudna állni.

S leült asztalhoz, míg a nő a gombát pucolta, majd kiment és tábortűz felett bográcsszerű edénybe főzte az ételt. Kész lett végre, a nő már tálalta volna, mire Hercules megszagolta.

- Valami itt nem stimmel. Hol szedted ezeket?

- Itt a tisztásnál!

S már kóstolta volna meg azt, mire a férfi kilökte kezéből.

- Ne! Ne edd meg. Ez mérgező. Gyilkos galócát szedtél. Hasonlít az ehetőre, de még se az.

-Sajnálom.

Kámpicsorodott el a lány.

- Majdnem megöltelek.

- Meg magad is. Nem baj, nem történt semmi, nem neked való ez a hely. Gyere, visszaviszlek a városba. És elindultak a város felé. Karon fogta a lányt s húzta maga után, viszont ő nem nagyon akarta elhagyni Herculest. Nem sokat mentek s oda is értek a legközelebbi faluhoz. Ott a férfi megígértette a nővel, nem beszél senkinek róla, mivel nem akarta rátaláljanak.  Itt elváltak a fiatalok útjai. Nő ment egyenest a falu felé, míg a férfi vissza rejtekhelyére. Ez idő tájt a hercegnő már több falut, várost is megjárt kísérőivel Herculest keresve, de nem lelte. Végül megpihentek abba a faluba, ahol is a megmentett lány ment. Egy véletlen csoda folytán összebotlottak. A lány hercegnőnek ment, ki álcába volt fel ne ismerjék, s kezéből kiesett egy noteszszerű. Elnézést kértek egymástól s vette fel volna a lány mire odaért a tábornok, ki kereste az elszökött nőt.

-Megvagy hercegnő, megmondtam már, hogy veszélyes idekint, engedélyem nélkül ne bóklász el, még bajod esik.

-Rendben tábornokom.

Vette le az álruhát Lien s az épp menni készülő, kissé feszült és megijedt lányra nézett, aki már rohant is volna el, ha Platon el nem kapja karját, épp hogy lováról lepattant.

-Hova hova kisasszony? Mi az ott a kezedbe?

-Semmi.

-Dehogynem, látom, valamit szorongatsz, add csak ide hadd nézem.

-Tábornok enged azt a szerencsétlen, mit ártott az néked?

-De hercegnőm, ez egy tolvaj, biztos lopott tőled.

Majd a riadt lány reszkető kézzel elővette a noteszét s megmutatta nekik, nem lopott semmit. Ekkor elengedte őt a férfi, Lien hercegnő parancsára. Elkérte tőle a noteszt, mi nem más volt, mint az ő naplója. Belelapozott s egyik oldalon kiszúrta Hercules nevét.

-Te ismered Herculest?

-Nem. Vágta rá, add vissza a naplóm, nem volt jogod belenézni, ez az én magánügyem!

-Akkor miért írtad bele nevét? És hogy minap megmentette életed?

A lány hebeget habogót nem tudott már jól kijönni a dologból.

-Kérlek, segíts nekem, a népem, atyám élete függ tőle, hogy megtaláljam.

-Nem lehet, megesküdtem neki nem mondom meg hol él.

Lien kérlelte még a lányt, s elmesélve neki mi történt a várba, nehezen de kiszedte belőle az információt, Platón-nal adatott neki egy tarisznya aranyat s elindultak a félisten felé. A lány viszont rosszul érezte magát, ki egy kis aranyért elárulta megmentőjét. Eközben Hádész egy embert megszállt s lázadást szítót, betörték a várkaput s megölték Tiberius-t majd elindultak hercegnő után, hogy őt is kivégezzék. A tanácstag elindult figyelmeztetni hercegnőt a reá közelgő veszélyre. A felbőszült nép ez idő tájt sorba fosztogatott s járták a városokat a nőt keresve. A mit sem sejtő hercegnő odaért Hercules-hez, a férfi épp fát gyűjtött, így nem volt otthon, ahogy hazaért meglátta azonban a kikötött lovakat s a katonákat, erre elejtve a kezében lévő tuskókat menekült. A tábornok meglátta s utána eredt. Üldözték egy darabig, majd utolérve kigáncsolták, Hercules nem adta meg magát ellenállt, majd harcoltak, végül odaért a hercegnő is ki megállította az eszement vívódást. Nagy nehezen rávették Hercules-t segítsen a királynak s a népnek. Elindultak tanítómestere felé, de útközben pár útonálló állta útjukat, amit elintéztek. Később Hádész rájött, mit terveznek ellene a földi lakók. A legyengült Isteneket fogságba ejtette Olümposz börtönébe majd vérdíjat tűzőt ki rájuk. Ekkor zsoldos katonák is megtámadták őket, kik megöltek pár katonát, de elmenekültek. Odaértek mesterhez (Hephaisztoszhoz) ki, nem örömből, de segített nekik, odaadta a térképet min az alvilág bejárata van meg pár aranypénzt a Révésznek. Hádész leszállt s megölte a mestert majd szörnyeit Hercules-ékra küldte. Sok embert vesztettek, de sikerült győzniük. Majd odaértek a titánokhoz. Oda nem tudták követni őket. Találkoztak más félvérekkel, kaptak pár bajtársat meg felszerelést és útnak indultak az alvilág felé. Platón elkísérte Hercules-éket útjukba. Hellen és Androméda elől, míg Árész, Héraklész és Hermész utána, Lien zárta a sort tábornokával és Zeusz fiával. Átvágtak hamar az erdőn és egy parthoz értek.

-Most hogyan tovább?

Kérdezte Hermész Poseidon fia.

-Tutajt építünk, átkelünk az Óceánon, ott pár mérföldre lesz a Targatosz bejárata. Arra kell menni.

Nézegette Hercules a mesterétől kapott térképet.

-De hiszen azt a Hydra őrzi!!

Vágott kétségbeesett arcot Athéné lánya Hellen.

-Nincs más választásunk, munkára! Én megyek, aki jön segítsen, aki vissza akar fordulni, most tegye!

Határozottan vágta oda Hercules e szavakat, majd munkához is látott, többiek hozzá csatlakozva. El is készült a fából készült szállítóeszköz, felpattantak rá lovaikat hátrahagyva s elindultak a túlpart felé.

-Mit csinálsz Héraklész, Argosz fia?

Kérdezte a hajón, Androméda Aphrodité lánya.

-Könyvet írok, az utazásunkról. Talán egyszer majd világhírű lesz, s nagy író lehettek.

-Maximum hősi halott. Ugyanis ezt az utat nem éli túl egyikünk sem!

-Héra gyermeke Árész, most fejezd be! Légy optimistább.

Csitította Lien hercegnő a félistent, ki csak hümmögve tovább állt.

-Mindjárt ott vagyunk, de miért van ilyen sötét? Hisz még nincs este! Csak nem vihar?

Nézett fel az égre, Platón tábornok!

-Ez nem az! Ezek Hárpiák Hádész lényei!

-Hárpi micsodák?

Kérdezte reszketve Héraklész Hermészt, ki épp a fegyverekért rohant.

-Félig nők félig madarak, büdös elfajzott repülő szörnyek!

-Itt vannak! Fedezékbe mindenki! Lőjetek a szárnyuk alá!

Kiabálta Hercules irányítva csapatát. De nehezen találták el, a repülő lényeket. Árész és Hermész lőtt le egy két hárpiát, kik a hajóra estek s vergődtek. Platón és Androméda azonban levágva fejüket, véget vetettek szenvedéseinknek. Folyt az ütközet a hajósok és a tucat madárnők közt, míg egy óvatlan pillanatban az egyik hárpia éles karmait Hellen-be nem döfte. „Ne” Kiáltották a többiek, s odarohantak sietni a már haldokló félistenhez, de késő, meghalt. A raj tovaszállt, amint első áldozatuk megvolt.

-Átkozott légy Hádész alvilág Istene és csúf teremtményeid! Esküszöm, levadászlak te kegyetlen!

Szólt a düh, Herculesből, de a többiek is egyetértettek vele. Megérkeztek, a fahajó szárazföldet ért, kikötötték a tutajnál nagyobb méretű vízi járműt s pár percre megemlékeztek a kövekkel teli sír fölött elhunyt barátjukról. Az idő sürgette őket, így folytatták útjukat Targatosz felé, félve vajon mi vár rájuk.

-Megérkeztünk! Ez a bejárat!

-És ha bemegyünk, mi vár ránk?

-Nem tudom a térkép, csak ideáig mutatja az utat! Innen magunktól kell megtalálnunk a jó utat!

-Én inkább kint megvárlak titeket! Az a Hydra, nem tűnik barátságos névnek! Meg se merem már kérdezni az miféle szörny, az is Hádész teremtménye?

-Nem. Ez az alvilág felé vezető út őrzője, egy hétfejű sárkánygyík, az ősi sárkány!

S ezzel Hercules faképnél hagyta Héraklész-t s a többiekkel együtt bement a barlangba.

-Várjatok meg! Inkább még is veletek tartok! Egyedül sokkal ijesztőbb és félelmetesebb ez a hely!

Így Héraklész is utánuk szaladt a sötétbe. Lassú léptekkel haladtak a kihalt helyen, ahol csak a fáklya világított be, mit kezükbe szorongattak. Egyszer csak egy hangra lettek figyelmesek, az eddig lobogva égő tűz, már épp hogy csak pislákolt. Dübögés hallatszót, s a hideget melegség váltotta fel. Megjelent a bestia előttük, kinézete olyan volt, mint ahogy Hercules is leírta. Négy óriás láb éles karmokkal, hosszú farka vége, mint egy éles penge, s hét hosszú nyak, mind a hét fej rajta ijesztően, éles fogakkal a tűz kibocsájtására készen.

-Fedezékbe!

Kiáltott fel Platón, s a sárkány lángcsóvája be is borította a járatot. Hercules Lien hercegnőt védte, míg Androméda Héraklészt, Árész és Hermész együtt gubbasztott egy nagy kő mögött.

-Majd én kivégzem a dögöt!

Rohant ki a fedezék mögül, felbőszülten Hermész, s kardját kivéve tokból felugrott és levágta a sárkány egyik fejét.

-Ez az, már csak hat van! Egyet kivégeztem!

-Te idióta! Nem ismered a legendát? Ez egy mitológiai lény, ha levágod az egyik fejét kettő lesz helyette. Nézd meg, már nyolccal állunk szembe. Csak megnehezítetted a feladatunk!

Mondta Androméda, az immáron lehangolt titánnak.

-Bocsika, ezt nem tudtam. Szólhattatok volna hamarabb is.

És már tüzelt is újból a sárkánygyík, de nem találta el Hermészt, mert Árész megmentette.

-Mit tegyünk most?

Kérdezte Platón Herculest.

-Megölni nem tudjuk, így el kéne terelni a figyelmét, míg elszökünk mellette.

-Figyelem elterelés? Te megvesztél? Nem látod, menyi feje van, az nyolcszor kettő, tizenhat szem!

Vágta közbe az ijedt Héraklész, ki még a támadások és harc közepette is olykor jegyzetelt.

-Ha jól látom, egyszerre csak az egyik feje tud tüzet okádani, és idő kell, míg újra sikerül neki, akkor is másik feje képes rá. Van egy tervem, mindjárt jövök, ha szólók fussatok!

S Androméda fel is állt a többiektől, és a sárkány felé vette az irányt ki, próbálta taposni, farkával lecsapni, tüzet okádani rá, de kivédte a titánharcos. Elbukfencezet, s elugrott minden támadás elől. Míg Aphrodité a szörnnyel harcolt, többiek a biztonságot nyújtó fedezék mögül figyeltek. Majd, hogy oda vissza szaladgált a lény lábai közt, annak nyolc feje összegabalyodott s összeesett. „Most” hangzót a jel, s eszeveszettül futott mindenki, a földön fekvő monstrum mellett el.

Már javában a barlang közepén jártak, mikor egy labirintushoz értek.

-Ez mi? Hol vagyunk? Merre a kijárat?

Fordultak tanácsért Hercules-hez a többiek.

-Nem tudom magam se. Nem mindennap járok a Targatosz mélyén. Más kiút nincs!

S kénytelennek voltak bemenni az útvesztőbe. Mindenfele járat balra, jobbra egyenest. Szét kellett válniuk, így Lien Hercules-el, Platón Héraklész-el, Árész és Hermész Androméda-val tartott. Hosszas bolyongás után egy két lábon álló bikafejű lény állta útját a hercegnőéknek, aminek két nagy szarvai, éles hosszú karmai voltak, s testét szőrbunda borította.

-Mi féle lény ez már megint!

Szegezte kardját a dühöngő fenevadra Lien.

-Ez nem lehet más, mint a Minatorusz. Mesterem már mesélt róla, miszerint az Istenek labirintus fogságára ítélték, ahol is örökkön örökké bolyong kiutat keresve s megölve az erre tévedteket.

-De hiszen, ha évek óta él itt s nem találta a kiutat, mi hogyan fogjuk?

-Most nagyobb gondunk is van hercegnőm. Fuss!

A bikafejű rontott volna nekik, mire az elfutottak előle. A bika tombolására a többiek is felfigyeltek, s keresték a hang forrását, de a rengeteg járat megnehezítette dolgukat. Hercules-ék zsákutcába értek, nem volt hova menniük, a Minatorusz utolérte őket, lehajolt s két nagy szarvával rájuk rontott, Hercules megmentve a lányt, félrelökte s őt érte a támadás. Kezét a szarvára tette, s nem engedte el.

-Menekülj! Hagy itt! Siess, nem bírom sokáig tartani!

-Nem, nem hagylak magadra.

Vette elő kardját a lány és a félig bika félig emberszerű lény nyakába szúrta, az megfordult lassan, üvöltött egyet, s közeledet felé, de mire odaért összeesett az előtte.

-Köszönöm.

Hálálkodott a titán. S feltápászkodva a hercegnőre, keresték immáron lassabb tempóval a helyes utat. Kiértek az útvesztőből, ahol is már az Árész Androméda és Hermész várta. Később csatlakozott hozzájuk Platón és Héraklész is. Elmesélte Lien a harcát a fenevaddal, majd bekötözve Hercules sebét továbbálltak. Kijutva Targatosz mélységéből haladtak az Alvilág felé, még mindig jó mélyen a föld alatt. Egy tüzes folyóhoz vitte útjuk, ahonnan nem volt tovább út.

-És most merre tovább?

Kérdezte Androméda.

-Várjatok

Vette elő Hercules tarisznyájából az ezüstöket, s elfricskázta a víz tetején mind a hatot.

-Ez mire volt jó? Még jól jöhetett volna a pénz lefizetni valakit, vagy hasonló!

Förmedt rá Héraklész a kisé még kába Herculesre.

-Hisz most is ezt tettem.

Majd félbehagyva a párbeszédet, egy sötét alak hajózott feléjük, szép lassan. Fekete köpenye már távolból is látszódót, de kiléte közelebb érve se volt kivehető hisz kapucni takarta fejét. Csontváz kezeitől, azonban kirázta a hideg őket, ami épp, hogy kilógót a feketeköpönyegből miképpen evezet.

-Értem már. Lefizetted a Révészt, az Alvilági hajóst, hogy elvigyen minket, különben nem szállít csak halottakat. Eszembe se jutott volna.

Mondta félig mosollyal az arcán Hermész.

Majd megérkezett se nem élő, se nem halott alak. Beszálltak mellé, s haladtak előre.

-Igen, a Révészről már én is hallottam. De hogy jövünk vissza, ha minden ezüstöt odaadtál?

Kérdezte Héraklész a sötét, tüzes, folyót és a haldokló, szenvedő idejutott embereket nézve. Majd erre senki se felelt, egyedül Árész fordult hozzá riogatóan.

-Szerinted? Gondolkozz, s írd a könyvedet, amíg tudod. Talán lesz még, ki elolvassa.

Ekkor leesett Argosz fiának a tény, hogy már nem lesz visszaút. Megérkeztek, amint kiszálltak a Révész hajójából az Alvilág bejárata előtt találták magukat. Hátranéztek, de már csak a tüzes folyó látványa fogadta őket. Elindultak, már nem sok választotta el őket Hádész birodalmától a harcosokat.

-Ott vagyunk már, órák óta sétálunk, fáradt vagyok. Mondta Héraklész.

-Mindjárt ott vagyunk, nézte a térképen Hercules. S meg is jöttünk, hasonlította össze az előtte lévő helyet a kezében szorongatott gyűrőt papírral mi egybe megegyezett, sötét komor és ijesztő volt. Sok idejük nem volt megpihenni s örülni jó úton járnak, mert ismét egy szörny fogadta az idegennek. Egy háromfejű vérengző fenevad. Kutyára hasonlított, de nagyobb volt nála, s élesebb karmai, fogai voltak, szájával vicsorított miből csurgott a vér nyál helyett. Nyakét több méteres lánc vette körül.

-Jaj ne, Cerberos-ról el is feledkeztem. Mondta Hercules.

-Mi ez a Cerberos? Kérdezte Héraklész.

- Hádész vérebbe. Tette hozzá Árész.

S már futottak is vissza, a háromfejű kutya elől.

-Ezt vajon hogy öljük meg? Kérdezte lihegve Hermész.

-Nem tudom, egyenlőre jussunk innen ki! Válaszolták többiek.

- Ez jó ötlet. Mondta Héraklész.

Rohantak, ahogy csak bírtak, vissza ahonnan jöttek, utánuk Hádész kutyája. A nagy rohanásba, viszont Hermész lemaradt s elbotlott. Mire a többiek észrevették késő volt, Árész kérdezte először Herculest barátjuk hollétéről. Majd megdöbbenve hogy sehol sincs, megálltak.

-Ezt nem értem, előbb még itt futott mögöttem.

-Nem veled jött? Kérdezte Platón Lien-t.

-Nem tudom, én nem is figyeltem, minden olyan gyorsan történt.

-Vissza kell érte mennünk!

-Megörültél? Úgy láttam leráztuk a fenevadat, én vissza nem megyek.

-Igaz van Héraklész-nek, neki már biztos vége.

-Ti menjetek, én nem hagyom hátra egy bajtársam se, nem így tanított Héphaisztosz mester.

S Hercules hátat forditva többieknek, rohant Hermész megmentésére, ki még mindig a földön feküdt fájó lábakkal, s Cerberus vicsorgott felette. Kardját kirántott a két kezével magasra emelte.

-Gyere te vérengző állat, nem adom meg magam olyan könnyen.

S erre az már egyik fejével, kitépte kardját karjával együtt, másikkal lábát kapta el s dobálta földhöz, míg harmadik fejével letépte a már haldokló férfi fejét. Hercules későn ért vissza, már a szétcincált Hermész darabjait találta ott, amit Hádész vérebbe hagyót belőle. Többiek is meggondolva magukat Hercules után eredtek, s látva a földön fekvő s könnye szemekkel magát okoló férfit, tudták mi történt. Bosszút fogadva, még nagyobb elszántsággal vetették magukat Hádész felé, s most már várva kutyája előkerül s megtehetik vele azt, mit ő tett barátjukkal. Az Olümposzon az Istenek egyre gyengébbek lettek a fogságukba, de Poseidon-nak volt annyi ereje még, megérezze fia elvesztését, s szomorú és dühös lett. Zeusz felé fordult, s könyörgött neki valamit tegyenek, míg bátyjuk elpusztítja mindazt, mit ők felépítettek. A Főistennek volt egy terve, s ezt el is mondta neki, igaz nem részletezte, de türelemre intette, csak úgy, mint a többi haldokló Istent, s becsukta szemét, hogy koncentrálni tudjon. A titánok eljutottak Hádész lakhelyére, őt, s kutyáját se lelték. Nem értették mi történik, hol van? Mikor egy hang szólalt meg a sötétségbe.

-Az Alvilág Ura nincs itthon, ssz.

-Ki van ott? Emelték fel kardjukat.

-Engem bízót meg Hádész, hogy fogadjalak titeket szsz.

-Ha olyan jó vendéglátó vagy mutasd magad! Kiáltott rá Hercules.

-Addig jó nektek, míg nem láttok. Ssssz.

-Figyeljetek, s legyetek résen. Mondta Hercules

Erre mint egy kört alkotva, védték a másikat, mivel nem tudták kivel állnak szembe és merről fog támadni.

-Androméda xy lánya. Ssz. Nagyon szép titánlány vagy. Ssz. Egykor én is szép voltam, míg anyád el nem CSÚFÍTOTT. Robbant ki haragjából az idegen, s bújt elő a sötétségből pont a lány elé, ki látva kígyó testén lévő arcát a lénynek, minek fejét sok száz kicsi kígyó borítót s mozogtak tátott szájjal kővé dermedt ijedtében. Erre a torzszülött eltűnt újra a sötétségbe.

-Jaj ne Androméda! Kiáltott fel Lien.

-Mi ez már megint? Kérdezte Héraklész.

-Nem lehet más, mint Medúza, akit egykor Androméda anyja megátkozta, mert Istenével hált.

-S most bosszút állt lányán. Tette hozzá Platón.

-Vigyázzatok vele, ne nézettek a szemébe, különben úgy jártok, mint ő.

-Még is hogy küzdjünk, egy ilyen lénnyel ki gyors, azt se tudjuk mikor hol csap le ránk, s rá se nézhetünk. A láthatatlanság ellen nem tudunk küzdeni. Ijedt meg a hercegnő.

-Légy optimistább Lien. Nézett rá Árész. Vigyázz mögötted.

S már csapott volna le újra kardjával a lény, de most sikerült elugrani előle a többieknek.

-Tábornok te vigyáz a költőre és a hercegnőre míg én és Árész eltereljük a figyelmét.

-Rendben.

Így is tettek, míg Héraklész-ék ismét elbújtak egy oszlop mögé, a másik két titánharcos kardját szorongatva keresték hol bukkanhat fel újra Medúza.

-Itt vagyok. Mondta a lény s kardjával rácsapót Árész kardjára, kinek az kiesett kezéből, majd földre lökte a kígyótestével a férfit is. Hercules ugrott elő a semmiből, ki szintén kiverte most a nő kezéből a kardját, ki azonban hosszú farka segítségével egy oszlopnak csapta.

-Ha ha ha, ostobák. Engem nem tudok legyőzni!

Ismét Árész felé kúszót, azonban férfi takarta szemét.

-Nézz rám. Kérlek nézz rám, gyerünk, tudom hogy akarod!

-Ne ne tedd! Ne nézz rá! Kiabálták az oszlop mögött bújkálók, mert a férfi már vette volna le két kezét szeméről. S talán le is vette volna, ha Hercules nem tér magához időközben, s hátulról le nem vágja Medúza fejét, ki azonban meghalt. Teste, míg kicsit rángatózott, majd az is abba maradt.

-Vége van! Mondta Héraklész s előbújtak.

-Még nincs, mondta Hercules ki közbe felsegítette Árész-t.

-Jaj, ez még él! Kiáltott fel Héraklész, ki szeme sarkában látta Medúza fején a kiskígyók sziszegnek és mozgolódnak.

Erre gyorsan rádobott egy zsákot Hercules.

-Ez még jól jöhet. Hiába választottuk el testét fejétől, úgy tudni még így is képes kővé dermeszteni bármilyen élőlényt. Ezt fogjuk felhasználni a Kraken ellen!

-Ügyes és szép terv! Mondta Platón.

-Siessünk, amíg nem késő. Mondta Lien.

-Héraklész jegyezd fel, amik itt történtek, míg nem késő. Szólt rá Árész.

-Tényleg, kösz hogy szóltál, nagy izgalmak közepette már el is felejtettem miért vagyok itt.

Erre elővette jegyzetfüzetét a költő s író majd kifele menet végig körmölt. Kijutottak végre az Alvilágból, s elhagyva Hádész birodalmát haza fele vették útjukat.  Viszont épp hogy elhagyták a kijáratot, Árész megszólalt.

-Hercules tudod is te merre menjünk vissza? Hisz nincs több ezüst és a Révész nem visz el!

-Nekem van még egy!

Szólt közbe a költő.

-Mi? Honnan van? Kérdezte Lien.

-Még mielőtt elindultunk találtam a földön Héphaisztosznál.

-S te csak úgy elraktad és nem szóltál? Dühödött rá Hercules és megragadta ruhája nyakát.

-Engedj el kérlek, odaadom. Szóltam volna, csak nem volt rá alkalmam.

-Hercules enged el, más dolgunk is van a vitánál, nincs erre most időnk, valami tervet kell kitalálnunk. Szólt rá Lien.

-Igazad van! De ha hazajutunk valami csoda folytán, ezért még számolunk. Engedte el őt a titán.

-Nekem van is egy tervem, mondta Árész. Majd odalépett Héraklész mögé s kis kést elővéve végig húzta torkán, aki erre krákogva összeeset s szorított a sebét, el ne vérezzen.

-Még is mit művelsz? Kiáltottak fel a többiek.

-Egy ezüst van s mi meg négyen vagyunk, nem tudom ti mit szóltok ehhez, de én szeretnék innen kijutni.

Erre mindenki kardot rántott, s rászegezte Árészre, ki felvette az ezüstöt s hozzávágva pengéjét Lien-hez, eldobva a pénzt leugrott a tüzes folyóra, pont a hajóra, amit az Alvilág hajósa vezetett.

-Minden jót nektek! Kiáltott utánuk, s röhögve eltűnt a sötétbe.

- Lien jól vagy, fordult hozzá Hercules.

-Igen, de nem értem hisz nem vérzek.

Majd a tábornok esett össze, kinek szívéből kiállt az eldobott penge.

-Jaj ne Platón, téged kapott el, megmentetted az életem. Miért?

-Neked még élned kell hercegnőm, ki vezetné a népet ha nem te, én megtettem mire felesküdtem, s holtamig védelmeztelek, nem haltam meg hiába.

Erre behunyta a szemét. Hercegnő sírt s fogta ölébe a halott tábornokát.

-Sajnálom, hercegnő. Mondta Hercules, Héraklész.

Sietett hozzá a titán.

-Ne haragudj, egy perce meg is feledkeztem rólad. Hogy vagy? Szorított közbe a sebét.

-Hát voltam már jobban is. Köhögte ki vérét.

-Megmentünk ne aggódj, kiviszlek innen barátom és kiadod a könyved a hősi utazásunkról.

-Ne áltasd magad titán barátom, mindketten tudjuk mindjárt elvérzek. Tessék itt a jegyzetfüzetem, kérlek, ha kijutsz innen, add oda egy kiadónak, talán látnak benne fantáziát és kiadják.

-Így lesz barátom, ne aggódj, ki fogják, a neved beleíródik a történelem nagy könyvébe.

S behunyta ő is a szemét. Hercules szeméből könny csordult ki, erőt vett magán, s hercegnőhöz sétált, felsegítette őt s így szólt.

-Már csak ketten maradtunk, kijutunk, innen valahogy meglásd s átkarolta.

-Mi lenne, ha imádkoznánk szüleinkhez, talán meghallják imánk s segítenek, egy próbát megér.

S behunyva szemük, Istenek kegyelméért fohászkodtak. Zeusz erre a pillanatra várt, összeszedve maradék energiáját, egy pegazust küldött értük. S ennyit motyogót magába, utatok mindjárt véget ér, járjatok sikerrel, innentől ti kezetekbe van életünk, s emberek sorsa. Amint meglátta a titán, a sötét szárnyas lovat, tudta atyja meghallotta imáját. S leszállva az állatra felsegítette a nőt, majd maga is felpattant rá. S az állat szelte a levegőt egyenest a vár felé. Míg nem érték el a kastélyt, de a titán egy hegy tetején landolt a lovával. Lepattantak róla, s így szólt a hercegnőhöz.

-Te maradj, itt biztonságba vagy míg én végzek a Kraken-nel

-Mi nem lehet? Nem ezért tettem meg hosszú utat hogy most tétlenül üljek itt, harcolni akarok én is.

- Nem lehet, féltelek

-Miért mert nő vagyok?

- Nem, és nem is azért mert hercegnő, hanem mert szeretlek

-Tessék?

-Igen, jól hallottad. Beléd szerettem Lien hercegnő és nem akarom, bajod essen, azt nem élném túl.

A nő erre semmit se tudott mondani, szava is elállt. Mire hangját elhagyta volna bármi is megjelent előttük Hádész és mellette Árész.

-Ez meg mit jelentsen, mit keresel ott Árész az Alvilág Urával?

-Bemutatnám nektek a fiam!

Erre ledöbbentek mindketten.

-Te áruló!! Rohant volna neki Hercules, mire Hádész sötét erővel visszalökte őt.

-Kis naivak, mindvégig atyámnak kémkedtem. Segítek neki elpusztítani ezt a világot és újat teremteni.

-Te megörültél! Atyám és én se fogjuk engedni ezt! Szólt fel Lien.

-Atyád? Te nem tudod hercegnő? Hiszékenyebb, vagy mint hittem, Atyád rég halott, a néped odaveszett, a birodalmad romokba.

-Nem, nem. Ezt nem hiszem te álnok!! Hazudsz!

-Gondolkoz, miért támadt rád oly sok paraszt, katona s felkelő! Mert vérdíjat tűztek ki rád!

Lien belül érezte igazat mond Hádész, de nem akarta elhinni. – Te féreg, gyilkos!

S rontott volna neki, mire a titán feltápászkodott s lefogta.

-Nem tudjuk még legyőzni, túl erősek. Ketten pláne.

-Jól mondod! Viszont hogy fer küzdelem legyen, én elmentem még van dolgom, fiam réd bízhatom a titánt?

-Igen atyám.

S ezzel Hádész köddé vált, hogy a Kraken-t elengedje, lerombolhassa Lien városát. Mielőtt bármit is tehettek volna Hercules-ék, Árész újabb pengét vett elő s a hercegnő lábába dobta. A penge most nem vesztett célt.

-Ne! Kiáltott fel a titán.

-Na, ketten maradtunk.

S nekirontott a felbőszült Hercules. Folyt a harc, hol egyik, hol másik esett el. Kapott és adott mindkettő, míg végül a titán került fölénybe s csapót volna le Árész-ra.

-Te gaz áruló, miattad és atyád miatt halt meg sok barát, és ártatlan. Megfizetsz értük!

De a földön fekvő félisten elérte jobb karjával, korábban leesett kardját s megragadva azt gyorsabb volt a titánnál. Hasába szúrta éles kardját, mire az összegörnyedt és kieset kardja kezéből. Fordult a kocka, most Árész lett fölénybe és állt a térdelő Hercules felé, s már szúrt volna le mire, Lien közbeavatkozott. Eszébe jutott a levágott fej a zsákba, s kivéve azt Árész felé dobta. A nem figyelt félisten, elkapva Medúza fejét kővé dermedt.

-Hercules, kúszót hozzá a hercegnő. Jaj, ne te nagyon vérzel, gyere, menjünk innen. S felsegítette a szárnyas lóra, majd újra szelték az eget egyenest a vár felé. Végre odaértek, a nép, már ami megmaradt figyelték az eseményeket messzebbről. Mivel tudta a hercegnő, ha leszáll a lóról, ott helybe megölik a megtévesztett s vezető nélküli alattvalói, így arrébb egy hegygerincen landoltak. Leszállította a sebesült férfit, s bekötözgette sebeit, már amennyire tudta. Nem sok idő telt el, s megjelent a vízi szörny is. Óriási volt, polipra hasonlított. Csápok mindenhol, míg dozerolta le a hegyeket, erdőket, ahogy közeledett s óriási hullámokat kavart. Észrevette a város is, s kezdetét vette az anarchia. Mindenki futott össze vissza, sikoltottak féltek, menekültek a Kraken elől. Egyedül a hercegnő őrizte meg bátorságát s felült a szárnyas lóra, kezébe a zsákkal mibe a fej volt. Hercules eszméletlen volt, még hátranézett a nő csókot küldött a férfinek s bízót benne túlélik mindketten. Odarepült a szárnyas ló a Kraken elé, s kardjával a nő vagdosta a szörnyet, de az meg se érezte. Csapkodta volna a csápjaival a lovat, de az gyors volt s kitért támadásai elől. A nő látva így nincs esélye, elővette oldalzsebéből a rögzített zsákot s fejet emelte volna magasba, mire az egyik csáp kiverte a kezéből.

-Jaj ne!

S zuhanórepülésbe próbálta volna elkapni, de mire azt sikerült utolérni, egy másik csáp eltalálta a pegazust. Lezuhantak mindketten a ló, kievickélt a vízből sérülten, de már repülni nem tudott, míg a hercegnő fuldoklott. A szörny csápjával kiemelte Lien-t a vízből, felemelte s kapta volna be, mire az előkapta Medúza fejét, s erre lassan kővé dermedt majd elpusztult. Leugrott róla, s lovához úszott. Sikerült. Mondta magába, mire Hádész jelent meg. A nép épp hogy örült, s hálálkodott volna Isteneknek, a gonosz jelenlétébe újabb rettegés fogta el őket.

-Ti pondró halandó férgek! Megöltétek fiam és a szörnyem is, meghaltok s már tárta ki köpenyét, hogy vérszívóit rászabadítsa az emberekre mire nagy fényesség lett, mi szúrta a gonosz szemét s hunyorítva figyelte mi történik itt.

Zeusz és a többi kiszabadult Isten lebegett előtte a víz felett.

-Hát ti hogy szabadultatok ki?

- Legyengültél bátyám, s az emberek újra bíznak bennünk, mire fel erőre kaptunk. De te most vissza fogsz menni örökre a mélybe.

- Ne Fivérem! Kérlek ne! Én csak miattad…

- Ne szabadkozz, megérdemelted a börtönt, mikor feleségemmel Héra-val háltál. Kaptál esélyt most, hogy jóvá tedd bűnöd, de nem változtál. És nem is fogsz! Még egyszer nem leszek ennyire naiv.

S ezzel Villámját rászegezve visszaküldte az Alvilági börtönébe a gonoszt. Az embereknél tízszer nagyobb Istenek a város felé fordultak s közös erővel helyreállították a rendet. Visszatért mindenki az Olümposzra kivéve, Zeusz nem, ki emberi alakot öltve haldokló fiához ment. Föléje hajolt s életet lehelt bele, kinek sebei begyógyultak. Mire felnézett volna, már Lien társasága fogadta.

-Megcsináltad titánom.

-Nem hercegnőm, te csináltad meg!

-Megcsináltuk közös erővel. s felállt a titán.

-Óvatosan, még gyenge vagy.

- Kutya bajom.

-Van még egy befejezetlen témánk.

-Igen?  Mi is?

-Fent a hegyen, azt mondta szeretsz és én nem válaszoltam.

-S mi a válasz?

Erre megcsókolta a nő a férfit.

-Ez elég jó válasz?

-Azt hiszem igen. Gyere, menjünk, a néped már vár rád.

S Lien-t megkoronázták, s immáron ő lett a város űrnője. Hercules pedig férje lett, s úgy döntött sok évi bujkálás bolyongás után letelepszik szíve választottja mellett s családot alapítanak, majd közösen vezetik a népet. Az Istenek lenézve a Földre újra melegség töltötte el a szívüket. Az emberek újra imádkoztak  és bíztak az Égiekben!

Peter, Peter- Szólt egy mély hang a földszintről. Egy magas, vékony barnás rövid hajú, barna szemű, tizenéves kamasz nézett fel a székből. -Hol vagyok? - pásztázót körbe szobájában álmoskás és csipás szemeivel. Majd lenézett a könyvre, min könyökölt eddig. "A Hadak Ura" -Hm, jó kis könyv volt!- Ásított egyet, s feltápászkodott lomhán az asztalról, amin elaludt. -Jaj fiam, már megint utaztál a képzeletedbe? - Nyitott rá egy idős alacsony köpcös alak. Látszót rajta kora ellenére ad a megjelenésre, rövid őszes hajszálai simára fésültek voltak, illetve nem rég borotválkozhatott, mert kerek arcán szinte csillogót az arcesz. Ruhája nyugdíjas éveit tükrözte, egyszínű, egyszerű régies viselet volt. -Igen papi, nem régibben tértem magamhoz. - Nyújtózott egyet. -Akkor pakolj össze és gyere, segíts vén nagyapádnak tálalni a vacsorát. - Mutatott a földön hevert ruhadarabokra, asztalon lévő kajamaradékokra. S bezárta maga mögött az ajtót. A fiú engedelmes jó gyerek volt, mivel szüleit nem ismerte szoros kapcsolat fűzte Edhez, ki kicsi kora óta gondját viselte. Hamar fel is kapkodta szétszórt gatyákat, zoknikat majd egy zsákba tette a szennyesét. Asztalról lesöpörte a tegnapi szalámis pizza maradékát és dobozával együtt a kis kukájába hajította. Bezárta a kiolvasott könyvét és a polcra helyezte a többi könyvsokasság mellé. Már indult volna nagyapja után, mikor észrevett a könyvespolc mellett leesve egy könyvet, mi nyitva volt. Odalépett, felvette "Jeredai a boszorkányvadász" s el kezdte lapozgatni. - Erre emlékszem, nem rég olvastam ki. - Döbbent rá, helyére tette s leszaladt a lépcsőn, hogy Ed segítségére legyen. A három boszorkány életre kelt. Egy eddig nem ismert képesség kiszólította őket a könyvből. Tervük gonosz és kegyetlen, megidézni a legfőbb hatalmat. Ehhez azonban szükség volt a Rikoku szoborra, amibe az ősi harcosok a rossz szellemeket bezárták. Elena, Hellen és Sabrina felültek seprűikre s hangos kacagás közepette elrepültek a messzi távolba, hogy a Sötétséget szolgálhassák. A kamasz leért a földszintre, s egyenest a konyhába ment, ahol a nagyapja tevékenykedett. Míg Ed a burgonyát sütötte ki a húshoz, a fiú fehér tányérokat, evőeszközt, szalvétát helyezett a virágmintás abroszra, majd leült a kis kétszemélyes asztalhoz, mint aki jól végezte dolgát. Az étel is kész lett, s neki is láttak hamar. -Jaj, a savanyúság! - Szólt fel a feledékeny öreg s a hűtő felé ment, mi szintén a konyhába volt. Igaz kétemeletes lakás volt, de nem túl nagy. A fiú még tanult, nagyapja nyugdíjas, miből telt volna luxusra? Örökségük végét élték fel. Nekik megfelelt ez a közép életmód. Nem volt túldíszítve, kicsicsázva semmi. Kis négyzetes ablakok, egyszerű hétköznapi függőnyőkkel, egy bejárati ajtó mi bordó színű volt. Az emeleten volt Peter kis szobája, lent az Ed még kisebb fekvőhelye, ahol is csak egy kis kanapé, mellette asztal, amin egy őket ábrázoló kép s egy cserepes virág volt, meg egy szekrény, amin pár régi album, porcelán készlet s fiókjaiban ruhái voltak. Kis előtérből nyílt mindez, ahol csak egy fogas a kabátoknak s cipőtartó volt a mellek helységet nyitó fehér ajtó mellett. Már kivette a csalamádét, bezárta a hűtő ajtaját, mikor ablakra nézve furcsa dologra lett figyelmes. Közelebb ment, letéve az üveget, félrehúzta a függönyt s akkor már tudatában volt mi is zajlik épp. - Sötét, jaj, ne a sötétség. -Tessék papi? Mit nézel annyira? - Nyelte le a falatot Peter s nézett az ablaknál ácsorgó Edre, ki motyogót magában. - Túl korai még, sietni kell gyorsan. - Húzta félre a függönyt s rohant ki a helységből. -De papi mi történt? Mi a baj? -Az öreg azonban nem felelt a kérdésekre, csak rohangált fel s alá, mint a veszett egér, s dünnyögött a fiú számára érthetetlen dolgokról. Végül befejezte a vacsorát, megtörölte száját, s az üres tányérjába dobta összegyűrt szalvétáját. Ahogy illik behúzta maga után a széket s az ablakon kinézett ő is. Kíváncsi típus volt, tudni akarta Ed mitől lett ideges, de nem látott más furát csak talán, hogy kicsivel sötétebb volt az égbolt a megszokottnál, viszont későre járt. Megállította az épp mellette elhaladó nagyapját. Az öreg tányérjára nézett majd a kibontatlan savanyúságos üvegre. - Elmondanád miért vagy ennyire ingerült? Hova ez a kapkodás? Még a vacsidhoz se nyúltál ez nem rád vall! -Fiam, nem vagyok éhes, ennél fontosabb dolgom is van és neked is. Menj, fel kérlek a szobádba és pakolj be a táskádba pár váltóruhát, meg ami kell. Átugrunk Freddy bácsihoz. -A fiú gáztűzhely felé pillantott a kerek faliórára, ami már 23-at mutatott. - Most? Ilyen későn? És miért ilyen hirtelen? - Túl sötét van fiam! - Csúszót ki a száján.- Hisz, este van, ez nem meglepő. -Kérlek, ne vitatkozz velem, hosszú történet, majd elmondom, csak siess, tedd mire kértelek. -Hát jó. -Mondta, s felszaladt elővette egyszemélyes ágya alól hátitáskáját s belepakolt pá zoknit, gatyát póló és melegítő nadrágot, illetve az útra olvasni valót hisz egy órányi utazás várt rájuk autóval. Ed is becsomagolt pár személyes holmit és bezárkózva beszálltak fekete telepjárójukba majd elindultak az öreg bajtársához. Míg a nagyapa - unoka elég gyors tempóba kikanyarodtak Lengvids városából az erdőn s hegyen túl a testvérboszorkányok már az ősi szellemszobor körül járták a rituáléhoz a táncot s idézeteket mondtak Rikokunak. "Ó Szent szobor te nagyság, a benned rejlő sokasság, sok gonosz lélek kivel jóllaktál. Halld, hát szavunk alázattal kérünk, keltsd életre legnagyobb vezérünk. Itt a vérünk mit érte áldozatuk adunk, engedd, hogy szolgálhassuk legfőbb Urunk!" Majd megálltak s éles pengével megvágták kezük, mindhárman egy kis koromfekete üst felé tartotta ökölbe szorított kezét s pár vércsepp folyt bele. Majd a legidősebb, Hellen felvette azt, s Rikoku szájába öntötte. Hátrált, odalépett hozzá két húga is, megfogták egymás kezét s imádkoztak, várták a Sötét megjelenését. Kis idő múlva, ahogyan kiöntött vérük végig folyt a fából készült totemoszlopra hasonlító szobor belsejében, mintha az életre kelt volna. Remegni kezdett a magas szellemszobor s két szeme elfeketedett később füst s sötét szállt körbe a barlang belsejében. A Rikoku visszaállt eredeti kinézetére, mi amúgy se szép látvány volt a gonosz kígyószemre hasonlító két lyukat nézve, illetve a recés éles fogakra hasonlító szájat miket kifaragtak belőle. A csúf boszik remegve, izgatottan vártak. Idézetük sikeresnek bizonyult. Egy árny jelent meg a szobor mögött a barlang falán, minek se szája se szeme nem volt, mégis tudott beszélni s látott. Látta a ronda vén boszorkányokat, nagy kampós orrukat, hosszú fekete zsíros hajukat, kiknek őszhajszálát nagy kerek kalapjuk takart el, tágra nyílt fekete szemük, és bibircsókos ráncos arcukat. Nevetésüktől, fogatlan agyonrúzsozót szájuktól még Ő maga is elszörnyülködött, számára mind egyformán ocsmányak. Megszólalt a alakot nem öltő gonosz. -Ki idézett meg száz év elteltével? - Hangja mély, félelmet keltő, ijesztő volt. -Mi!! - Szólalt meg a középső, Elena. Ki az a mi? - Mordult fel az Árny. -A három boszorkány jómagam Hellen, s húgaim Elena és Sabrina. Életre keltettünk felséged, hogy szolgáljunk. Érkezésed oly rég várjuk. - Örülünk, hogy eljöttél, s kérjük alázatod, kegyelmed, könyörületed. - Lépett előre Elena is majd oldalba lökte Sabrinat.-Hajolj meg te is a Sötét előtt, ostoba! - így is tett- öröké szolgálunk Nagy úr, rendelkezz felettünk kényed kedve szerint. -Hm. Rendben. Akkor menjetek, először is keressétek meg a Szent Könyvet és hozzátok ide nekem. - Igen urunk. - Mondták és seprűjükre felülve, kiszálltak a hegy oldalában lévő barlangból. - A könyv birtokába legyőzhetetlen leszek és holmi emberkölyke nem fog tudni legyőzni. Ideje sereget szereznem, szolgálókat, alattvalókat, harcosokat. - Mormogta magában- Shan az Árnyékember visszatért!!! A nyom a Könyvhöz egyenes Peterék házához vezette a boszikat. Leszálltak seprűikről s varázslattal kinyitották az ajtót. "Szezám tárulj" Bementek, de sehol egy lélek, se az ott lakókat, se a könyvet nem találták, pedig felforgattak mindent. - Mennyi kacat, mennyi könyv, de amit keressünk nincs itt. - Idegeskedett Hellen. -Még friss az illat, érzem őket. Igen ez emberi szag. Fúj! - Szaglászta a levegőt Elena. - Gyorsan utánuk! - Mondta Hellen s felpattanva szállító eszközükre, maguk mögött hagyva a rendetlenséget üldözőbe vették őket. Ezalatt Peter törte meg a csendet a kocsiban. - Elmondanád már papi, hova rohanunk? - Ha odaértünk, mindent megtudsz. - De én most akarom tudni, tudod, nem bírom ki addig. - Tudom, sajnos. Ez a fenenagy kíváncsiságod fog még egyszer a veszted lenni. - Válaszolta lehangolt arckifejezéssel. Majd a gyors röptű boszik már a telepjáró mögött is termettek. Ed jobbra nézett s belepillantva a visszapillantó tükörből látta üldözőit. A gázra taposót, de nem lepődőt meg a nem mindennapos eseményen. - Lassabban papi, ennyire nem kell sietni. Inkább kibírom, míg odaérünk. Jaj vagy erre céloztál az előbb, hogy sírba visz majd a türelmetlenségem. - Peter itt perceken belül olyan fog történi, mi elsőre furának tűnhet és sokkoló lehet. Kérlek, bármi történik, ne ijedj meg és bíz bennem. - Látszólag a fiút akarta nyugtatni, azonban ő sokkal idegesebbnek tűnt. - Kezdesz már rám hozni a frászt. -Majd egy csattanás történt. -Mi volt ez? - Masszírozta nyakát a fiú s elsőre azt gondolta egy figyelmetlen sofőr nekik mehetett, majd hátrafordult s olyant látott, mire álmaiban sem gondolt. A három testvérboszi egyik kezükkel villámokat szórt az autóra másikkal seprűn kapaszkodva követték azt. -Úristen. - Kiáltott fel. - Ezek boszorkányok? De hogy? És miképp? - Nem hiába mondtam az előbb, amit. Sok mindent nem tudsz még, amiről úgy tűnik, hamarabb fogsz tudni, mint szerettem volna. Itt lefordulunk, rövidítünk az erdőn át. - Terelte a témát, hisz látta a meghökkent fiú arcán a kétségbeesést és a tudatlanságot, de most nem az az idő és hely volt, ahol mindent megmagyarázhatott volna. Letértek az aszfaltos kőútról egy szűk földes útra, ahol nehezebb volt irányítani a kocsit a sok nagyobb kavics és tócsa miatt. Szalonoztak a terebélyes lombkoronájú nagy fák közt, s szorosan fogta Ed a kormányt, hogy egyenesbe tarthassa a gépet, ami nehezen ment. Peter rallyn érezte magát, száguldás, keskeny földes út, akadályok, koszos kaviccsal, sárral felvert karosszéria. Még normál körülmények közt élvezte is volna a helyzetet, ha nem boszorkányok üldözték volna. Már majdnem odaértek, a fiu még mindig extázis alatt, hisz olyan mesebeli alakok voltak nyomába, kiket eddig tévében vagy könyvekben látott. Most viszont hallja őket, élőben látja a két szemével! Élet s halál közt vannak, most eszmélt tudatára, s rájött túlélése elsődlegesebb kíváncsiságánál. Sabrina egyik villáma elkapta a kocsi jobb hátsó kerekét, s az kisodródót neki, egy fának. -Nem esett bajod?- Fordult oda Ed unokájához, miközben bal karjával másikat fogta. -Nem csak kicsit szédülök, s azt hiszem megrándult a vállam. -Ki tudsz szállni! -S közben már nyitotta ajtaját az öreg, s nagy nehezen kimászót. -Azt hiszem igen. - Felelte s elhagyta ő is a roncsot. - Gyerünk, fussunk, nincs messze Freddy háza, innen gyalog megyünk tovább. -S ahogy tempójuk bírta haladtak tovább a sűrű bokrok, s nagyra nőtt növényzet közt. Odaértek Elena-ék is, átvizsgálták a roncshalmazt majd felismerve a helyzetet visszaülve seprűre folytatták a hajszát. Az üldözöttek már majdnem elérték a házat, Ed megpillantotta a fakunyhó nád fedte tetejét. Közelebb érve Peter is látta a kis viskót, min nem volt ablak, csak egy ajtó. - Rohanj fiam. -S folytatták az iramot, kis szusszanási idő után. - Utánuk! Nem érhetik el a viskót! - Előzte meg Hellen húgait. Elérték a küszöböt, igaz már csak sántikáltak, s gyorsan kapkodták levegőt. A boszik további varázslattal próbálkozott, de mind cél tévesztett. Ed kopogott. Freddy hamar kinyitotta. - Veletek meg mi történt, húzta fel szemöldökét, ahogy a tagbaszakadt két vérző, s sebeiket fájlaló, rémült s zavart ismerőseire nézett. -A Sötét felébredt, a nyomunkban van. - Gyorsan gyertek be. -S beinvitálva vendégeit, kinézve a feléje repülő csúfságokat, bezárta ajtót. -Itt egy darabig biztonságba lesztek. Várjatok, hozok kötszert meg vizet. -S míg Peterék a vendégágyon helyet foglaltak, Freddy beszaladt a szobájába az asztalon lévő kancsó vízért, majd kihúzta fiókját és kivette az elsősegély ládát. Visszarohant az előtérbe s segített lefertőtleníteni a sebeiket, miután felhörpintette a teljes kancsó vizet a verejtékben úszó Peter és Ed. A fiú meg sem ismerte nagyapja barátját, kit nagybácsijának hívót, hisz kiskora ismerte, és nagyon szerette, csak úgy, mint egy rokont. Sok emlék fűzte ide és az öregre, de valahogy minden másképp nézett minden ki most. A hely szegénytelenebb, egyszerűbb lett, míg bácsikája életuntabb, megviselté vált. Eddig fején barnás göndör haja helyett kopaszság dominált. Arca ápoltsága helyett most borostás ráncos, sebekkel telivé vált. S mintha magasabb is lett volna nála, hozzá képest Ed, Peter törpék voltak. Ruhája, mint egy hajléktalan, foltos és szakadt. Nagyapjával ellentétben nem volt egy jól szituált, magára s környezetére adó ember. Mindig is ilyen volt, csak nem emlékezett már rá? Vagy az évek így megváltoztattak volna valakit? És bumm, egy támadás érte a faviskót, de az meg se rendült. -Jaj, ne, most mihez kezdjünk, hova meneküljünk! - Tértek vissza a valóságra gondolatai. -Ne aggódj, Peter a helyet bűbáj védi, egyhamar nem jutnak át azok a rémségek. - Varázslat? - Vakargatta a fejét. Sok volt ez neki hirtelen. -Még nem tudja? - Fordult barátjához Freddy. -Semmit sem. Korai lett volna még beszélnem neki a jóslatról. - Akkor most már ideje lesz szerintem megtudni az igazságot. - Varázslat, bűbáj, repülő boszik, igazság? Mi történik itt, ti miről beszéltek, mit kell megtudnom? S ti miért tesztek úgy mintha ez mindennapi lenne?- Fiam fejezd be, tudom zavaros még minden, maradj csendbe picit és mindent elmondok elejétől végére. Apránként akartam adagolni neked, de most gyorsan kell mindent megemésztened és felfognod. Fred! Őrkődnél addig! -Természetesen, figyelem addig a csúfságokat. -Majd az ablakhoz ért s leste, mire készül a gonosz testvérek. - Ed nem akarlak sürgetni, de nekem gyanús ez a csend, a támadások is abbamaradtak, légy résen. S Peter legyen erőd ehhez, annyit kívánok csak. - Lényegre térek akkor fiam, hisz időnk véges. -Semmi nem az mit eddig hittél. Szól ugyanis egy prófécia három embergyerekről, kik egymás leszármazottjai és különböző módon győzik le a gonoszt, ki három kísérletet tesz a világ elpusztítására. Ha ezek nem sikerülnek neki, viszont az örök álom a sorsa. Pár száz évvel ezelőtt elődeink győzedelmeskedtek a Sötét felett, utolsó kísérletekor azonban majdnem sikerrel járt. Ezért Gabriel angyal őrzőket küldött a Földre, hogy megvédjék a kiválasztottat. A Sötétség most életre kelt immáron utoljára, s mindent meg fog tenni, hogy megsemmisítse az utolsó prófécia gyermekét. Peter te vagy a kiválasztott. Az elődöd Sam legyőzte a Nagy Urat, most rajtad a sor, hogy végleg eltüntesd. Én és Freddy bácsid őrzők vagyunk Gabriel szolgái, mint a szüleid. -Mi! Állt fel a helyéről, ezt nem hiszem el. - Csóválta a fejét. - Muszáj hinned, más nem a szemednek. Sajnálom fiam, de a szüleid nem autóbaleset áldozatai, hanem a száz évvel ezelőtti csatában haltak meg. Annyi ereje volt még Amandának, hogy világra hozzon, aztán meghalt. Atyád nevelt hét évig, majd egy kisebb ütközetben ő is elhunyt. Ekkor Gabriel felvitt téged az angyalok városába ahol nem ismerik az idő fogalmát s a kegyeimre bízót, mikor érezte a gonosz jövetelét. Freddy barátommal ketten maradtunk, kik eddig bújtatott. - Ezt nem értem, hogy a szüleim nem azok voltak, kiknek eddig hittem őket, és te is nagyapa valami szekta tagja lennél? Ne haragudj, de ezt nem tudom felfogni. - Lehet, nem vagyunk vér szerint rokonok, de én is Freddy bácsiddal együtt sajátunkként neveltünk s szerettünk. Peter muszáj összeszedned magad, közeleg a végső harc, s ha elbukunk, a gonosz örök sötétséget hozz a világra. - úgy bizony, s már a védőburok se bírja tovább. - Tette hozzá Freddy. - Kik voltak a szüleim valójában? Ismerted őket papi, vagyis őrzőm vagy ki is vagy. - szólíts ugyanúgy, mint eddig, hát édes fiam, annyira nem ismertem őket, de azt tudom jó emberek voltak. Királyi sarj vagy, s kepeséged is van. Édesanyád Amanda volt a királyné s atyád Victor király a legnemesebb uralkodó Eragon földjén. -Várj, én leragadtam a képességen! - Tudod Peter elég sok időt töltöttél az angyalok birodalmában, kik, halhatatlanok s ember feletti képességgel bírnak. Senki ember fia nem töltött még annyi időt köztük, mint te, ezért Gabriel felkészített rá, hogy mássá válhatsz ezáltal, bá szerintem ő mindig is tudta te vagy a hipervándor. -Hipervándor? - igen az utolsó kiválasztott ki képes megidézni lényeket, s utazni a dimenziók közt. Nem hiába van annyi olvasmányod, s képzeled magad bele a könyvekbe. Ilyenkor utazol az időben, miről eddig nem is tudtál. - szóval ezért voltak az álmaim olyan valóságosak és aludtam el oly gyakran olvasás közben. -Igen. Most már mindent tudsz, tudom rengeteg információ s még emésztened kell, de így jött ki a lépés. - Ed vigyázzatok, áttörték a védelmet. S Hellen repült át az ajtót kiszakítva, a bejáraton majd villámjával lesújtott a földön fekvő öregre. -Freddy!! - Kiáltottak fel kétségbeesetten. - Búj, be a szekrénybe Peter addig feltartom őket. -De papi! -Fiam, szeretlek, bármi történjen, ne gyere elő, és belökte őt a szűk sötét helyre, majd rázárta az ajtót s felvette a harcot Sabrineékkel.

Oldal: Elv.Kastély III. 1.rész
Írásaim - © 2008 - 2024 - klanhaboruk.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat