Elvarázsolt kastély I. Kötet

Mesebirodalom

 

 

 

 

 

         III.Fejezet

           A végjátszma

 

 

 

 

 

 

 Eközben ez történt az emberek világában; Tom még mindig aludt, hosszú volt az út, így nagyon elfáradt. Mondorf-ék még kicsit beszélgettek, de ők se sokat későre járt így ők is hamar lefeküdtek. Másnap reggel a fiú korán kelt, szüleivel ellentétben, akik még aludtak. Nagyon izgatott volt, már alig várta láthassa elhunyt nagyapja játékgyűjteményét, azonban nagybácsija is mély álmát aludta, így nem volt ki megmutassa neki a játékbirodalmat. Nagy volt a kastély tele folyosókkal, ajtókkal, úgyhogy tanakodott mit tegyen. Majd megunta megvárni, míg a felnőttek felkelnek, így egyedül indult felkutatni a játékokat, tudva anyja mit fog ehhez szólni, ugyanis nem örült volna neki, ha tudja, egyedül bóklászik főleg idegen helyen. Már órák óta bandukolt a kastélyba, de egy játékot se lelt "hol vannak ezek eldugva" nem értette. Időközben megjelentek a szülők is, akik nagyon mérgesek voltak a gyerekre, hogy engedély nélkül bolyongót.

 

 

 

 

 

-Mit keresel te itt?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Én csak a játékokat!

 

 

 

 

 

 

 

-Tudod, nagyon jól nem szeretem, ha elcsatangolsz!

 

 

 

 

 

 

 

- De én csak.

 

 

 

 

 

-Nincs csak! Mars vissza szobádba és gondolkozz el egy két dolgon.

 

 

 

 

 

 

 

- De drágám nem voltál kicsit szigorú vele? Hisz csak gyerek.

 

 

 

 

 

- Nem! Mikor neveljük meg őt, ha nem fiatal korában. Aztán elzüllik, mint a mai tinédzserek, cigizni fog, csavarogni, drogozni meg inni.

 

 

 

 

 

- Azért ezt te se gondolod komolyan? Nem túlzás ez egy cseppet?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nem. Én is így nevelkedtem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Szigorú vagy vele.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Muszáj. A cél szentesíti az eszközt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gyerek eközben visszament duzzogva szobájába, nagyon nem jól érezte magát a négyfalközt. Drake-ék azonban jól feltalálták magukat, mire Mondorf felébredt már ők javában reggeliztek. A konyha is egyszerű volt, ami rögtön a előtérből nyílt, szokásos de kicsit régies berendezésekkel mint, asztal székek, a gáztűzhely.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Jó étvágyat nektek! Látom megtaláltátok a konyhát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Köszönjük! És remélem nem baj, hogy csak így kiszolgáltuk magunkat?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kérdezte a nő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nem, semmi baj! EL sem várom, hogy kéressétek magatokat. És Tom merre van? Még alszik?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Nem, már korán reggel fel volt, csak Elizabeth bezavarta a szobába, mert nem kérdezte meg tőlünk elcsatangolhat e. Nem szeretjük, tudod, ha nem fogad nekünk szót, főleg amilyen mulya lever valamit, itt meg elég sok a festmény, antik bútor, szobor.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Értem. Szerintem ez kicsit drasztikus megoldás volt, miért ne ismerkedhetne a hellyel? Meg, ha még aludtunk, akkor.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Te csak ne szólj bele a nevelési módszerünkbe!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Förmedt rá a nő, sógorára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Rendben. Vedd úgy, semmit se szóltam. Ti tudjátok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Azért reggelit vihettek neki? Vagy a kiéheztetés is egyik nevelési módszered?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nagyon vicces! Ha lenne, gyereked tudnád.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Tessék itt egy tányér étel és ital.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Adta át a férfi egy tálcával, s ezzel végett is vetett az összezörrenésnek. A nagybácsi felvitte Tomnak a reggelit s hagyta Elizabeth-ékat tovább enni. Felblatyogot az emeletre, s kopogás után be is nyitott a gyerekre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Hello drága unokaöcsém! Adta át a gyereknek a tálcát, ki letette az ágya melletti asztalára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Üdvözöllek bácsikám!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Régen láttalak, de megnőttél. Még kis pelenkás voltál, mikor utoljára láttalak.?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Eltelt az idő. Hol vannak a játékok?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tért a lényegre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Lassíts fiam! Ráérnek a játékok, előbb mesélj, hogy vagy, mi újság az iskolában?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nem iskolába járok, engem otthon tanítanak, ha gyakrabban hívnál, minket tudnád te is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szomorodott el. Aztán leült ágyra Mondorf mellé s megsimogatta fejét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Ne haragudj, tudod össze jött sok minden. De már minden jobb lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Remélem. Viszont annyira kíváncsi vagyok arra a csodás mesebirodalomra, amit nagyapa hozott létre, megnézhetem? Hol van?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Szívesen megmutatnám neked, de úgy tudom szobafogságban vagy. Amint édesanyád szíve megenyhül, elviszlek oda, ugyanis az a melléképületben van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Melléképület? Még van a nagy kastélyon kívül egy másik épület, ami telis tele van mesefigurákkal, játékokkal?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Úgy bizony, ahogy mondod.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Váó! S szava is elakadt, amint elképzelte, hogyan nézhet ki ez az egész.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Na de most megyek vissza szüleidhez, jó étvágyat a reggelihez. Megpróbálom Elizabeth-el megbeszélni ezt a dolgot, és azután körbevezetlek téged is jó?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Oké. Mondta lehangolódva a fiú, és utálta anyját, amiért ilyen szigorúan neveli és minden tilt neki, majd egyből apróságokért büntetést ró ki rá. Hamar lezárta a beszélgetést, hisz nem kedvelt ő senkit, magánt kívül, de jó látszatot kellett keltenie, hogy terve sikerrel járjon. El is indult vissza a testvéréhez és sógornőjéhez. Félúton azonban megállt, hisz teltek az órák, de még nem tervelte ki, mivel csalhatná ki testvére vagyonát. Betegségét is meg kellett játszani, ami nehéz feladat volt, főleg hogy egészségesebb volt, mint Tom szülei. Épp kezdett gondolkozni gonosz tervén, talán sikerülhetett is volna valamire jutnia, ha Elizabeth meg nem zavarja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Mi a gond sógornőm?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Már megreggeliztünk és be is ágyaltam, de a mosdót nem találom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Ezen a folyóson végig mész és ott lesz balra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Köszönöm, utána, ha végeztem, körbevezethetnél a kertben. Már a kastélyban majdnem mindent láttam és ki tudja, mikor jövünk ide legközelebb.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utalva ezzel a férfi iránt érzet szeretetére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mondorf semmit nem felelt erre, leperget róla a sértés és remélte nem jön rá még idő előtt a tervére. Drake mindezek alatt már javában kezdte felkutatni a kastély még rejtett zugait is, sejtette ő is, hogy nem jönnek ide vissza. A nő dolga végeztével meg is kereste sógorát, ahogy azt ígérte, majd együtt kimentek a kertbe, ahol épp a férje tartózkodott. Együtt csodálták a szép hatalmas kertet, az illatos virágokat, az égig érőóriás fenyőket, néha nem is tudták hol vannak, erdőben vagy kertben. Teljesen másképpen nézett ki a hátsó udvar, mint az első, Ég és Föld. A nő nagy csodálkozása közepette még meg is jegyezte a hely szépsége láttán " milyen jó lenne itt lakni, ez a hely, mint a miénk lenne". Ezt az elszólást a nagybácsi meghallotta és nem is kellett neki több, megszületett a briliáns terv. El is hagyta rögtön a helyet, azzal az indokkal, hogy orvoshoz megy kivizsgálásra, közben a korrupt ügyvédéhez ment. Berohant az épületbe, felkapta fekete kabátját és becsukta maga után ajtót. A házaspár kint álldogált s nézték a tájat. Tom, kinézett ablakon s látta a nagybátyja távozását illetve a szülei holléttét. Kihasználva az alkalmat elindult anyja tiltása ellenére megkeresni a játékokat. Már a lépcsőn járt, mikor szülei bejöttek. Gyorsan vissza a szobába. Nem tudta, hogy surranhatna ki a kastélyból, majd kinyitva ablakot látta, van egy kis szegélyezett rész, amin kapaszkodva a szomszéd rész tetejére mehet, onnan a tűzlétrán le és már a kertben is van. Így is tett. Nem volt olyan könnyű, mint hitte, majdnem leesett, mikor lába megcsúszót egyik peremen, de megúszta. Rohant észre ne vegyék, így célirányosan melléképülethez ment. Bevolt zárva de, ablak résnyire nyitva. Bemászót és tátva maradt szája a sok játék látván. Egy óriás csarnok volt telis tele játékokkal, várak, katonák, állatok, még növény és fa makettek is voltak. „atyám milyen életszerű” Ámult és bámult. Szétnézett fel is vett egy két játékot, még játszadozott is vele kicsit majd letette mikor megunta, meghökkent mikor saját játékaira bukkant, lepkére, darázsra, lajhárra és a vakondra. Felvette őket majd így szólt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Ti meg mit kerestek itt? Nem is emlékszem, kipakoltalak volna titeket. Vagy mégis? De akkor se itt. Talán bácsikám volt, mikor bejött hozzám, ezért sietett annyira.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem értetette, majd kicsit arrébb víve őket is letette egy másik helyre, mint az előző katonákat. Végül odaért Lajos várához, ahol sok bábu volt harci pozícióba, illetve Sadon a fekete csatalován ülve kezét magasba tartva irányító pózba kővé dermedve.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Tök jó! Életszerű harc van imitálva. Guggolt le, s nézte közelebbről a megdermedt lényeket. Darabig még időzőt a mesebirodalomba, majd felemelte Sadon-t a lováról és nézegette.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Ez lenne az egyik különlegesség? Olyan egyedi alkotásnak tűnik!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Majd csörömpölést hallott kívülről és visszatette a játékot lovára, ahogy volt nehogy antik legyen és észrevegyék ott járt. Jaj, akkor neki. Kikap. Odafutott ablakhoz, felágaskodott, hogy kilásson, de csak egy fekete macska borított le egy rossz vázát, mit kint hagyhattak. Majd balra nézve látta nagybátyja fekete autóját, így gyorsan kimászót ablakon, és vissza akart menni ahonnan jött, de már késő volt, Mondorf megérkezett. Nem volt mit tenni egy bokor mögé bújt, el Tom észre ne vegye. Azonban nem egyedül szállt ki a kocsiból. Vele volt egy jól öltözött szemüveges kalapos magas fickó, ki aktatáskával kezében valamit magyarázót. Pont a rejtőzködő fiú előtt álltak meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Szóval akkor nem felejtetted el a tervet!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Nem! Ne néz ennyire hülyének.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Én az ügyvédednek adom ki magam, és testvéreddel alá íratom a hamis papírókat. De biztosan nem tudják, hogy árverés alatt a kastély?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nem sejtenek semmit. Beadtam nekik, hogy halálos beteg vagyok. Az a szerencsétlen meg el is hiszi.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Hogy lehetsz ilyen gonosz! És lángész is!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Ehhez tehetség kell barátom, és tudás. A csóró nagybácsiból, hamarosan gazdag nagybácsi lesz muhaha.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Majd továbbálltak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Jaj, ne. Apáékat átakarja verni. Figyelmeztetnem kell.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S fiú, látván tiszta a terep visszaosont a szobájába, amint bezárta ablakot már apja nyitott is be.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Fiam, itt kopogok és szólongatok, már mióta. Azt hittem bajod történt! Ennyire megsértődtél?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Apa! Figyelj rám! Valamit mondanom kell. Fontos.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Hallgatlak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erre kezdte volna, mit megtudott, mire Mondorf nyitott be hozzájuk váratlan.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Itt vagytok? Már mindenütt kerestelek titeket, lejönnétek a nappaliba. Valamit mondanom kell.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Mi a baj? Mit mondott az orvos?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Erről akarok mesélni! Elizabeth már lent van, lefáradnátok ti is, egyszerre akarom nektek elmesélni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Természtesen, gyere fiam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- De apa, amit mondani akartam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Az ráér.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fojtotta belé a szót. Majd lementek mindannyian. Leült a család egymás mellé, míg Mondorf állt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Szóval, előbb voltam az orvosomnál, és azt mondta kevesebb időm van hátra, mint azt gondolta.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Úristen!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Hadd fejezzem, be kérlek. Tudom sose voltam minta testvér és nagybáty, viszont mivel senkim sincs, rajtatok kívül szeretném jóvátenni aljas tetteim és rátok iratom ezt a helyet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nem fogathatjuk el!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-De igen! Hallottam kertben Elizabeth hogy áradozott hely szépségeiről, és hogy ha itt lakna, mit javíttatna meg, mit alakítana át.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Igen ez így van, de nem gondoltam komolyan. Csak ábrándoztam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Én viszont komolyan gondolom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Kérünk egy kis időt, hogy átgondoljuk. Tom neked mi a véleményed. Fordult apja fiához. Nem tudta magát tovább türtőztetni és kikelt magából.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Ne dőljetek be neki! Hazudik!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Mit beszélsz?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Hallottam, amint beszélgetett egy fekete öltönyös alakkal! Nem is beteg! Nem orvosnál volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Honnan szedsz ennyi sületlenséget! Amúgy is nem szobafogságba voltál.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt megszeppent a fiú kicsit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-De igen! Nem bírtam azonban és megszöktem. Kimásztam ablakon megkeresve a játékokat. Utána elbújtam és kihallgattam őket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Kiket? Hiszen egyedül mentem és jöttem!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nézett rá Mondorf.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Gyertek, megmutatom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S kiráncigálta kezét fogva anyjáékat majd nagybácsi utánuk. Odahúzta őket a helyre ahol történt ez, viszont a fickónak nyoma se volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Ezt nem értem, én ennél a bokornál lapítottam, ők meg itt beszélgettek. Mutogatott bokorra majd a földre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Fiam! Túl nagy a képzelőerőd! Nincs itt rajtunk kívül egy lélek se.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Látod Drake Samuel megmondtam neked ez történik, ha nem fegyelmezzük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Hagyjátok rá, hisz még kamasz. Viszont érdekes kis történeketek tud kitalálni az biztos.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nem igaz! Nem tévedek! Ez így volt! Esküszöm

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Majd odahajolt a nagybáty megsimogatta fejét vigyorogva, biztos csak álmodtad.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Tom kérj elnézést Mondorf bácsidtól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nem kérek, mert igazam van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Nem mondom még egyszer, vagy vissza akarsz térni a szobafogságodra?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Sajnálom! Elnézést, hogy ilyeneket találtam ki, biztos összekevertem álmom a valósággal, míg szobámba pihentem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Semmi baj fiam, na, eredj gyorsan be.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fiú beszaladt könnycsordultan vissza szobájába, míg a szülők nem győztek elnézést kérni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Ne haragudj. Nem tudom mi üthetett a gyerekbe, pont most ilyen szörnyű időkben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erre csak legyintett az öreg. Visszamentek az épületbe és folytatták előzőleg félbehagyót, beszédet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Úristen komolyan azok után, ahogy viselkedtünk, rám iratnád a vagyonod?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kérdezte meghökkenve Elizabeth.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Igen! Hisz ti vagytok a családom, ha ezt nem is mindig mutattam ki, illetve kire másra hagyhatnám ezt a kastélyt. Talán ezzel utoljára tudlak titeket kárpótolni, talán megbocsájtást nyerek sok rossz tettem után, ezzel a kevés jóval.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Adta elő a hattyúk halálát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nő kicsit meg is hatódott, de örült, hisz nagyon megszerette ezt a helyet. A férfi se ellenkezett, elfogadták az ajándéknak hitt kastélyt. A nagybácsi kiment és telefonon szólt a barátjának, kis idő múlva jöjjön, be a papírokkal mivel minden sínen megy.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azonban ezalatt a játékbirodalomba is zajlott az esemény; A lovas vezér vezetésével Lajos katonái rábukkantak Sadon erődjére ahol valószínűleg Szigfrid is fogságban volt. Elég rémisztő hely volt, sötét és kihalt. Egy keskeny híd vezetett a sötét erdőből az erődhöz, alatta viszont a fortyogó vulkán. A lovas vezérnek nem volt más választása át kellett kelnie a hídon, tudva mire számíthat. Szerencséjükre az uralkodó és legtöbb szolgája nem tartozódott ott. Alig pár szörny maradt a helyen, védve azt és a foglyul ejtetteket. Javában keltek át a hídon a katonák, amikor denevérek ezrei szállták meg őket. Két katona bele is esett azonnal a lávába, nagy ijedségükbe, olyan hirtelen teremtek elő a sötét fák közül a vérszívók. A többiek viszont nem hátráltak meg, keményen harcoltak bár éles hosszú kardjuk nem sokat ért a denevérek apró termete miatt. A küzdelem során, a híd túloldalán lévőőr látva a betolakodókat rögtön riadót fújt. Minden őr a hídhoz sietett, így a rabokat magukra hagyták, ezt a lovas vezér ki is használta, amint észlelte feléje közeledő szörnyeket taktikát váltott. Két bátor vitézét a rabok kiszabadítására küldte, míg ők elveszik az őrök figyelmét. Így is lett a két katonának könnyű dolga volt, mivel senki se rájuk, hanem a hídon folyt küzdelemre koncentráltak, ráadásul senki se vigyázót a foglyokra. Rengeteg vér folyt már a végsőösszecsapás elején. A figyelmen kívül hagyott két katona, játszi könnyedséggel besurrant a várba és rátalált a foglyokra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Segítség! Engedjetek ki!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Minket is?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiabálták a fogságban lévő lények.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Mindenkit kiszabadítunk csak legyetek türelemmel és csendbe nehogy észrevegyenek. Majd a vitézek kiengedték az összes raboskodó mesebeli lényeket, kik hálájuk jelképéül beálltak a küzdelembe, köztük Szigfrid is. Sok jó katona életét vesztette, de a segítséggel túlerőbe lettek, így végül győztek. A lovas és immáron megnövekedett serege elégette a halottakat és Sadon várát, majd igyekeztek vissza segíteni királyuknak. A gonosz érezte a végét, meggyengült s végül beállt ő is a csatába. Eddig messziről nézte az eseményeket most már óriási csapásokat mért a várra, aminek falai peregtek, nem sokáig bírta már.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Aslan! Apró barátaim hol késlekedtek már?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiáltott fel a kétségbeesett király.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már majdnem áttörték a várfalat a szörnyek, amikor a lovas vezérék visszaértek s egy ösvényen kikerülve a gonoszt beosontak a vár hátsó bejáratán. Odasietettek királyhoz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Megjöttünk királyom! Elégettük a gonosz várát és kimentettük a foglyokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Szép munka! És Szigfrid meglett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Itt vagyok uram.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hajolt meg a manó, miközben az egész várba futottak fel s alá a katonák védve azt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Örülök, hogy épségbe visszaértettek, már csak Aslan-éknak kéne visszaérniük és akár meg is fordulhatna a csata kimenetele.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Barátaim merre vannak?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Azt a hatalmas oroszlánt keresik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Kit?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Te nem találkoztál Aslan-nal?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nem. Én elindultam Herold falujából, Lilit keresve majd egy gonosz játék leütött hátulról. Utána a cellában tértem magamhoz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Ki az Lili?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Majd egyik vitéz jött szólni, hogy Sadon sereg mindjárt áttörik a várkaput.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Hagyjuk, erre most nincs idő. Menjetek helyetekre katonák. És te barátom búj, el gyorsan még bajod esik!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Királyom kérlek, had maradjak, barátaim is segítségedre vannak, én is szeretnék szolgálatodba állni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Láttom elszántad magad.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Igen!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Rendben, legyen, úgy bátor barátom menj fegyverért és páncélért s véd a várkaput a többiekkel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Köszönöm.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S elszaladt a manócska. A király kezdte visszanyerni a reményét, érezte a többi játék is hamar megtalálja az oroszlánt s időbe visszaérnek. Talán ha tudnák eltűnt barátjuk megkerült hamarabb célhoz érnének! Gondolta, majd gyorsan ált is vissza a csatasorba. Újra Sid-éken a figyelmünk! A bolyongó állatok viszont máshol találták magukat hirtelen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Én nem értem hova kerültünk?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Másik helyre megint?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Nem még ugyanott vagyunk, de másik részen!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Mindegy, menjünk, keressük meg a kiscicát! Mondta Sid. Többiek már semmit se reagáltak erre, folytatták utat. Lajhár elől, ők utána.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már kezdték feladni a reményt, hogy valaha is meglelik Aslan-t, amikor az eléjük ugrott egy bokorból, mint villámcsapás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Jaj de megijedtem!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Hát még én!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Én be is kakiltam szerintem!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Újra találkozzunk kedves lények.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Aslan tudunk mindent, eljutottunk Lajos királyhoz és mesélt. Csatlakoz és segíts neki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Mit is tudtok, barátaim?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A játékok tétlenkedés nélkül elmesélték neki mi történt. Az állat erre megrázta hosszú szép sörényét és bömbölt egy nagyot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Nem is olyan kiscica ez. Tréfálkozott Sid.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Majd a fák lombkoronái remegni kezdtek s madarak repültek ki belőle, később óriás sasok, szálltak le eléjük. A bokorból egyéb túlélő lények bukkantak fel s mind engedelmeskedve a királyi állatnak. Meghajoltak előtte, s miután lerótták tiszteletüket álltak be mögé mintegy hadsereget alkotva. A Lepkekisasszony-ék csodálták milyen tekintélye van e méltóságnak, s hogy az egész erdő behódol neki vagy, ahogy a király is mondta "életre kelti erdőt”, most már elhitték, hisz saját szemükkel látták.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Bújkáló barátaim! Vége a száműzetésnek, gyertek, vessünk véget a gonosz feletti uralomnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Felsikkantottak a játékok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Üljetek fel hátamra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- A nagycicán fogok utazni hurrá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Remélem, itt nem leszel rosszul Sid.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Nem, a nagymadáron csak azért, mert tériszonyom van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Na, induljunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az oroszlán felültette hátára állatokat s futott a vár felé s mögötte az eddig erdőben bujdosók, felül a madarak kövekkel karmaik közt. A vár falait áttörték ez idő tájt, Sadon szörnyei özönlöttek be a várba, mint hangyák a bolyba s öltek meg mindenkit ki útjukat állta. Uralkodó biztos volt a győzelmébe és a király is vereségébe. Lajos maga akart szembeszállni Sadon-al hiába öngyilkosságnak tartotta, de kötelességének érezte. Útját felé is vette, bár nehéz dolga volt hisz át kellett magát nem egy szörnyön vernie, hogy odajuthasson karnyújtásnyira hozzá. Megérkezett a felmentő sereg, Aslan és oldalán harcoló eddig bujkált mesebeli lények másik irányból törtek át a több száz szörnyön. A sasok dobálták a földre a köveket, fentről mást nem is láttak csak hangyaszerű lényeket, olyan sokan voltak. A végső csatában is a vér csak úgy folyt mintha a tenger áttörte volna a gátat. Elpusztult nagyon sok jó és rossz is. Törpék, tündék, angyalok, manók, koboldok, orkok, zombik dőltek el sorba, mint a dominó. Még így is hogy az oroszlán lerohanta a szörnysereget, maradt kikkel szembe kellett szállniuk a jóknak. A többi harc ehhez képest semmi se volt, semmit se jelentett, nem is harc volt. Az ütközet majd hogy nem egy napig tartott, s a föld csak szívta magába az áldozatokat. A már vesztésre álló királyt Aslan hozta vissza a biztos bukástól, sőt a játékok, hisz ha ők nincsenek a királyság és a vár minden mi vele jár rég homályba veszett volna. A lények fogyatkoztak, egyre kevesebb katona maradt mind jó mind rossz oldalon. Sadon látva vesztét minden maradék hatalmát összeszedve egy utolsó csapást mért a feléje közeledő királyra. Célba is vette, felemelte kezét s varázslatával mit senki más nem tudott csak ő maga sötétséget létrehozva vihart kavart. Az eget beborította a teljes sötétség, majd pirossá vált az égbolt s egy felhőből villám csapot ki, az oroszlán ezt látva minden mást félretéve rohant barátja megmentésére. A király mire észrevette a feléje közelgő veszélyt késő volt, a villám belecsapott. Azonban nem Lajosba! Ahogy kitisztult egy kicsit az ég, elvonultak a sötét felhők a király előtt barátja Aslan feküdt véresen, ugyanis időbe odaért s a villám elé vetette magát majd összeesett. Megmentette! Ezután minden felgyorsult még ennél is jobban, Sadon és szörnyserege elbukott, elnyelte őket a föld. A király fel se fogta először mi történt körülötte, nem értette, hogy élhette túl ezt az utolsó támadást hisz mekkora energiát fektettet bele a gonosz. Szétnézett, földön rés nyílt s a gonosz beleesett majd utána sorba a többi szörnye is követte a halálba. Lenézett végül majd látta a haldokló Aslan-t, ezután minden világossá vált előtte is, odament hozzáés így szólt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nem is tudom, mit mondhatnék barátom. Miért tetted? Miért mentettél meg?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kérdezte könnycsordultan.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nem kell, megköszönöd, hiszen azt tettem, amit tennem kellett. Amit már régebben meg kellett volna tennem. Most ígéretemet teljesítve büszkén halhatok meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Hisz oly régen nem találkoztunk, és így kellett megint összefutnunk, sajnálom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erre az állat lehunyta szemét és eltávozott az élő mesebeli lények soraiból. A király sajnálta, hogy legjobb barátja, miatta halt meg. A végsőütközet befejeződőt, a szörnyek követték uralkodójukat a halálba, s ahogy a jók észrevették győzelmüket óriási sikolyba, ujjongásba kezdtek. Mindenki örült a szabadságuknak és annak, hogy vége a terrornak, bujkálásnak. Sid-ék találkoztak Szigfriddel, nagyon boldog volt mindenki, majd szaladtak királyhoz, ahogy közeledtek felé látták őt és katonát lehangolva egy kört alkotva térdepelnek a földön. Mindenki más boldog, ők miért szomorúak? Nem értették.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Biztos ők nem tudják, hogy győztünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mondta Sid.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapott is egy barackot a fejére Lepkekisasszony-tól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Hülye!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Odaértek s két katona közt bepréselték magukat a tömegbe, ekkor látták a merev állat holtestét. Boldogságukat könny és elkeseredés váltotta fel. Megemlékeztek az ütközetben elhunyt bátor teremtményekről; törpék- manók- koboldok- angyalok-tündékről és persze a hősnek tartott hatalmas oroszlánról, barátjukról Aslan-ról.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Szegény cica nem dorombol többé

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Hogy lehetsz ilyen érzéketlen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Hagyd, rá sose változik már meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A király megköszönte apró barátainak a segítséget, hiszen nélkülük másképpen végződőt volna a harc.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- De még nincs vége! Tom, a gazdánk veszélyben van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiálltotta fel Siko.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Igaz, valahogy meg kéne őt is menteni, de hogy?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Válaszolta elkeseredetten Lepkekisaszony.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Én segítek, amiben tudok, ez a minimum, amit viszonzásul tehetek értettek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mondta a király s katonáira nézett, kik szintén bológatva egyetértettek vele.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nekem már van is egy ötletem. Szükségem lenne egy kötélre és pár önként jelentkezőre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vágta közbe Zummy.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Mégis mi a terved?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kérdezte kíváncsian Szigfrid.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Még utazásunk során láttam egy másik helységbe valami dobozt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- És ez miben segít?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kérdezte Sid.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Egyszer az életbe várd, már meg míg befejezi valaki, amit mondani akar.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólt rá Siko.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Bocsánat! Megint.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Gazdánknál láttam már ezt! Egy olyan masina, ami felveszi az emberek hangját. Ha feltudnánk venni a nagybácsi hangját, amibe elmondja mire is készül, és ezt Tomhoz eljutathatnánk, kiderülni milyen álnok gazember.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Mi történik, ha nem sikerül? Ha pont nem beszél a tervről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Nem tudom, de más ötletem nincs. Bízzunk a szerencsébe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Jó ötlet, mást úgyse tudnánk tenni, remélem sikerül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mondta Lajos.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Járjatok sikerrel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S adott pár katonát a király, hálája jelképéül. Majd elindultak a kötéllel a konyhába, Zummy rögzítette a kötél végét s ledobta azt a katonák felmásztak rajta az asztalra ahol is a doboz volt, benyomták a felvevő gombot s várták, hogy erre járjanak a felnőttek és felvegye, mit mondanak. Még jó hogy Siko látta már ezt Tom játszadozása közbe mit és hol kell benyomni. Mázli is kellett ehhez, hogy pont erre jöjjön a nagybácsi és pont el is hangzón, amit a játékok feltudnak mutatni bizonyítékul. Azonban a szerencse őket pártolta, pár óra várás után jött is Mondorf az ügyvéddel miközben tervük pontosságát, részletességét ecsetelték épp. Ahogy áthaladtak a helységben, az elbújt állatok előjöttek megint, benyomták a gombot és az angyalok segítségével Tom szobájába az ágyra vitték a "felvevő dobozt" ezután a király és alattvalói elköszöntek Sid-éktől, s visszatértek a mesebeli világukba. A sötétséget fény váltotta fel, újra Lajos lett az uralkodó, a népek szétbomlottak s újra egyesültek a lények.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Innentől minden a fiú kezében van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mondta a király.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Igen, mi megtettük mi tőlünk telt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mondták a játékok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezután minden játék kővé dermedt nehogy valaki is észrevegye őket. A fiú pakolás közbe megtalálta a hangfelvételt, s ahogy meghallotta mi is áll benne, villámsebességgel rohant szüleihez, kik már épp írták volna alá a papírokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Ne, írjátok alá! Van bizonyítékom is az átverésre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Már megint kezded?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kérdezgette apja a zihált gyereket. Tom annyira örült, lebuktathatja a nagybácsit, hogy eszébe se jutott, hogy kerülhetett oda a hangfelvétel, vagy ki vehette fel. Tétovázás nélkül elővette, amit megmutatott a felnőtteknek. Mondorf érezte a vesztét, csak úgy izzadt korrupt barátjával együtt, köpni, nyelni nem tudtak. Drake széttépte a szerződést és ennyit mondott testvérének búcsúzóul.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Ennyi volt! Ezt nem hittem volna, megjátszód betegséged és át akarsz verni, újból. Minden bizalmam oda most már, utoljára láttál minket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megfogta fia és felesége kezét gyorsan összepakoltak és magára hagyták a csaló férfit. Olyan gyorsan távoztak, ideje se volt mentegetőzni öregnek, és értelme se lett volna. Ezt nem tudta, kimagyarázni vége mindennek. Elbukott és terve nem jött össze.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Később a kastélyt elvették a nagybácsitól és kinevezték egyedi játékok miatt. emlékműnek A gonosz Mondorf munkanélküli csavargóvá lett. Tom és szülei hazautaztak, de többször tértek vissza a helyre megnézni a játék kiállítást, mibe már Tom ott maradt játékai is szerepeltek. Büszkék voltak a nagyapára, hogy egymaga létrehozta e csodás mesebirodalmat és fiúkra is, ki nem hagyta nagyapja munkáját kárba veszni. Így megőrizték elhuny rokonuk emlékét. Senki se tudta, hogy, titokba, amikor senki se látja a játékokat önálló életre kelnek, ez volt egy hely varázsa. Végül szépen fejeződőt be a történet hisz nem csak a gonosz uralomtól szabadult meg a mesebeli világ, hanem a kastély lerombolását is megúszták.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VÉGE

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Elv. Kastély I. 3.rész
Írásaim - © 2008 - 2024 - klanhaboruk.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat