Elvarázsolt Kastély I. kötet

 A mesebirodalom

 

 

 

II. Fejezet

A hajtóvadászat

 

 

 

 

 

 

 Ezzel kezdetét vette a vadászat. Még a szerencsétlen Sid-ék bolyongtak az erdőbe barátjukat Szigfridet keresve, azalatt a gonosz Ghnome császára parancsára, olyan hadsereget toborzót hogy még ő maga is megijedt néha, ha csak a seregére pillantót; volt ott halott harcos emberszerűség, korcsok, múmiák még kegyetlen női harcosok is. Az uralkodó biztosra akart menni ezért másik irányból még egy hadsereget indított, onnan se spórolta ki legveszélyesebb katonáit; vámpírok, denevérek az eget kémlelve figyelték az eseményeket, várva mikor avatkozhatnak közbe. Zombik és más elfajzott teremtmények földet járva keresték szüntelen a játékokat. Hiába ment ki a sötét birodalom mélyéről az a rengeteg torzszülött, a császárnak volt elég harcosa így is, aki a várát védte, ami a fortyogó láva tetején húzódott és sötét fellegek borították szüntelen. Aslan-ra is a legveszélyesebb vadászait küldte, tudniillik a vadászok voltak a legijesztőbb lények a császár után, mindenkit megtaláltak eddig és még senkit sem hagytak életben. Hatalmas éles pengéik, és az erős Nedwudi faágból készült nyiluk páratlan és kifogástalan fegyver volt. Már lassan az egész mesevilág tudott az idetévedt játékokról mivel a sötét, akik őket keresték, sorba öltek meg mindenkit, akik nem segítették a nyomukra vezetésében. A dühös császár elpusztítatott mindent, ami útját akadályozta, a hadserege sorba rohanta le a túlélő mesefigurákat. Viszont a bolyongó Siko-ék erről semmit nem tudtak, ők csak mentek mendegéltek keresve továbbra is az utat, míg a nagy sötétben egy lovas nem állta útjukat. Hatalmas fekete csatalova felállt két lábra s óriás patáival majd eltaposta az ártatlan plüssöket.

 

- Utatok véget ért!

 

 

 

Mondta a szintén fekete köpenyes, arcát sisakkal borító alak, ki lovát alig tudta nyugton marasztalni. Kardját a lényekre fogta, s készült a vérontásra.

 

 

 

- Úristen, végünk!

 

 

 

Mondták kétségbeesetten. Majd egy fénycsóva csapott le az égről a lovasra, ki rögtön szörnyet halt.

 

 

 

- Ne féljetek tőlem apró barátaim.

 

 

 

Szólt egy hang a távolból.

 

 

 

Nem bántalak titeket.

 

 

 

- Én félek, Siko.

 

 

 

Mondta reszketve Sid.

 

 

 

- Kivagy te?

 

 

 

Kérdezte a Lepkekisaszony a fénylő csodától.

 

 

 

- Eng vagyok.

 

 

 

Bújt elő a fényesség mögül egy angyal.

 

 

 

- Fú, de szép nagy szárnyaid vannak!

 

 

 

Mondta irigykedve a Lepkekisaszony.

 

 

 

- Ez a lény olyan, mint te, csak nagyobb és tündöklőbb.

 

 

 

Szólt rá Zummy Lepkekisasszonyra, aki erre nagyon megsértődőtés csak ennyit válaszolt.

 

 

 

-Igazad van.

 

 

 

- Ne veszekedjetek.

 

 

 

Vágta közbe az angyal. S a fényesség csak úgy körberagyogta a nőt.

 

 

 

-Mutatok nektek valamit, amit nem hinném szemetek látott volna.

 

 

 

Zummy-ék nem tudták elképzelni mi lehet ennél szebb látvány, mondjuk elég furcsaságot láttak ittlétük alatt. Aztán a sötét erdő közepén kezdet kisütni a nap, az ég kitisztult és rengeteg szárnyas madár szállt le az égről.

 

 

 

-Mik ezek?

 

 

 

Ijedt meg Sid az óriás madaraktól.

 

 

 

- Nem bántanak titeket. Ők sasok a mi barátaink.

 

 

 

S leszálltak a magasból a hatalmas madarak. Óriási karmuk és szárnyaik fegyverként szolgáltak a harcba.

 

 

 

-Üljetek fel a hátukra és elvisznek benneteket az égi fellegekbe. Az angyalok városába.

 

 

 

- Hova?

 

 

 

Kérdezte Siko.

 

 

 

- A birodalmamba.

 

 

 

-Miért segítesz nekünk?

 

 

 

Nem értette Zummy.

 

 

 

- Mi dolgunk az ártatlanok védelme.

 

 

 

- Hát jó.

 

 

 

Zárták le és az engedelmes játékok szót fogadtak és felszálltak az óriás madarakra. Hosszas repülés után megérkeztek az angyalok városába, ami fent volt az égen, nagyon messze a földtől. Mikor leszálltak a sasokról döbbenve csodálták a szemük előtt lévő csodát. Siko ezt mondta:

 

 

 

- Milyen szép!

 

 

 

Zummy:

 

 

 

- Aszta! Én a menybe kerültem.

 

 

 

Lepkekisaszony semmit sem mondott, úgy érezte magát, mint aki hazaért. Tátott szájjal figyelte a hófehér lepel borított vidéket. A hegyről lefolyó vízesést, mi színesen tükröződött vissza a Nap megvilágította részein. Az égig érő színes virágokat.

 

 

 

És Sid? Ő hozta a formáját, épp hogy megérkeztek, már rosszul is lett. Egy darabig biztos nem fog égi madáron utazni.

 

 

 

- Ez lenne a mi birodalmunk.

 

 

 

Mondta büszkén az Eng.

 

 

 

Gyertek, megmutatom szerény hajlékom, és mondjátok, hogy kerültettek egyébként ide?

 

 

 

- Szerény?

 

 

 

Gondolták magukba. A játékok elmondtak mindent részletesen, mire Eng ennyit felelt.

 

 

 

- A barátotok az a Szigfrid, véletlen nem egy alacsony manószerűség, akinek nincs szárnya?

 

 

 

- Igen! Pontosan.

 

 

 

Mondták a többiek egybehangzóan és kissé megörülten.

 

 

 

- Én láttam pár nappal ezelőtt egy ilyen lényt. Sadon szolgái megbilincselve vitték egyenes a fogda felé.

 

 

 

- Úristen, akkor elfogták, nem pedig elszökött, tudtam én, gyorsan menjünk, mentsük meg!

 

 

 

Szólalt fel Zummy.

 

 

 

- Mi? Nektek elment az a csöpp kis eszetek is. Kész öngyilkosság, egyenesen besétálni a gonosz birodalmába. Biztos csapda, maradjatok itt, nálunk biztonságban vagytok. Ez az egyetlen hely ahova Sadon és hű követői nem tehetik be a lábát, mi szívesen láttunk titeket barátságos figurák.

 

 

 

- Köszönjük, de nem lehet, már voltunk a koboldoknál is. Ők is pont ugyanezt mondták, ezután hogy Szigfrid eltűnt, a vezérük kitiltott falujából, nehogy bajt hozzunk ráés rájuk leljen az ellenség.

 

 

 

Mondta kissé felháborodóan és csalódottan Lepkekisaszony, hisz szíve maradásra bírta volna, de esze tudta tovább kell állni.

 

 

 

- Tipikus, Heroldra vall ez a vendégszeretet, na meg a többi kobold is, mind semmirevalók. Mi velük ellentétbe meg tudnánk titeket védeni, erősködőt az angyal.

 

 

 

- De nekünk Lajos királyhoz kell menünk.

 

 

 

Mondták.

 

 

 

- Az oroszlán mondta, hogy csak ő tud segíteni nekünk.

 

 

 

Mondta Siko.

 

 

 

- Milyen oroszlán? Csak nem Aslan? Ti találkoztatok vele? Az kizárt, őévek óta halott, biztosan tévedtek.

 

 

 

 - Így görbüljek meg, ha nem igaz.

 

 

 

Mondta a magához tért Sid.

 

 

 

Megvédett minket, amikor a gonosz Ghnome és katonái elakartak vinni minket, majd útbaigazított, de eztán el is tűnt sajnos.

 

 

 

- Össze keverhettétek őt egy másik állattal.

 

 

 

- Nem. Sokkal nagyobb és erősebb volt, mint egy átlagos oroszlán.

 

 

 

Mondta Lepkekisasszony.

 

 

 

- Nos, ha igazat mondotok és Aslan még életben van, remény is akad. Gyertek velem, elviszlek én titeket Lajos királyhoz. Nem késlekedhetünk, majd ő mindent elmond részletesen. Tudjátok ő volt itt régen a vezérünk, míg Sadon át nem vette a hatalmat tőle és sötétség be nem lepte a kastélyt.

 

 

 

A játékok nem értették az angyal mondanivalóját, hisz közbe tett vett s fel alá járkált. Talán néha még ő maga se értett mit akart mondani annyira csapkodott jobbra, balra nagy kapkodása közepette. Siko-ékat nagyon idegesítette már ez a bizonytalanság, abban bíztak a király majd felvilágosítja őket, elmond, mindent mit tudniuk kell, és nem utolsó sorban segít barátjuk ügyében. Kész lett Eng, felültette apró barátait újra a sasokra.

 

 

 

- Jaj, Ne! Már megint. Ne, nem akarom!

 

 

 

Mondta magába Sid, de kénytelen volt felszállni a madárra máskülönben ott hagyták volna. És az égi madáron való utazásnál nem félt jobban semmitől csak a magánytól.

 

 

 

Mindenki fent, fel is szálltak egy kettő, s csak úgy szelték az eget, mintha kergetnék őket, átrepültek az erdőn, mezőn, hegyen tengeren át. Hamar odaértek a király várához. Leszálltak a madarakról s azok tova is szálltak. Körbenéztek a nagy váron. Nem volt különleges, szimpla vár négy bástyával, kőfallal körbevéve. Egy egy íjász az őrtornyon pásztázta a terepet. Két várvédő a kapunál posztolt. Pár katona várfalon sétált.

 

 

 

- Nem olyan szép hely, mint a fellegekbe. Mondta a lepke.

 

 

 

- De szebb, mint a koboldoknál.

 

 

 

Válaszolta Siko.

 

 

 

- Legalább nem kellett annyit gyalogolnunk és hamarabb is ideértünk.

 

 

 

Zárta le a témát Zummy.

 

 

 

A lajhár meg megint ment egy bokorhoz. Még jó hogy nem az egyik őrt rókázta le. Bementek a várba, Lajos katonái ismerték az angyalt, így nem tartóztatták fel, látták siet. A király ajtajához érve Eng ment előre, barátait maradásra kérte, mivel négyszemközt szeretett volna először beszélni Lajossal. Míg bent beszéltek, kint az ajtóba várakoztak Zummy-ék. Kis idő múlva a király hívatta a jövevényeket, már kíváncsi volt rájuk, viszont az angyal elment, szomorúak is voltak, hogy el se köszönt tőlük, de biztos sürgős elintéznivalója akadhatott, gondolták.

 

 

 

- Üdvözöllek bennetek váramba, hallom mi járatban itt kis barátaim és mégis honnan veszitek, tudok nektek segíteni?

 

 

 

Fogadta a játékokat és tért a lényegre a király.

 

 

 

- Már biztos Eng elmondott mindent.

 

 

 

Lépett elő erényesen Lepkekisaszony.

 

 

 

- Igen. Mesélt ezt, azt, de én tőletek is szeretném hallani.

 

 

 

- Aslan küldött minket hozzád, mert eltűnt a barátunk.

 

 

 

- Barátotok az a kobold?

 

 

 

- Nem ő Szigfrid és egy manó.

 

 

 

- Kobold, manó mi a különbség?

 

 

 

- Jaj, már ez is kezdi! Gondolta magában.

 

 

 

- A koboldok másképpen néznek ki, mint a manók. Vágta ki magát a lepke.

 

 

 

- Értelmes kis lények vagytok ti, úgy látom. Elnézést a provokációmért, csak próbára akartalak titeket tenni.

 

 

 

- Oké!

 

 

 

Lépett közelebb Siko.

 

 

 

És akkor segítesz is nekünk, vagy hiába jöttünk ide?

 

 

 

- Természetesen segítek, hisz ha igaz, amit állítotok Aslan-ról akkor még van reményünk. Elmondok nektek mindjárt egy történetet, de kérlek, először mutatkozatok már be.

 

 

 

Ezután sorba mindenki bemutatkozót a királynak és kis beszélgetés után össze is barátkoztak, ezt követően uralkodó bele is kezdet a történetbe.

 

 

 

- Réges régen mikor életre keltünk, mint ti is, boldog és kiegyensúlyozott életet éltünk mindaddig, míg a gonosz és katonái fel nem éledt. Akkor az első csata után felajánlottuk neki, mi a jók a birodalom felét, de a rosszaknak és a gonosz uralkodónak ez kevés volt, nem fogadta el. Újabb és újabb támadásokat, hadjáratokat indított. Eleinte nagy veszteség és sok barátunk halála árán, de győzedelmeskedtünk, tudjátok Aslan volt a legjobb, legbátrabb katonám, sőt szinte már a bizalmasom, sajnos az utolsóösszecsapásunk után eltűnt és vesztetünk. Sadon elfoglalta a teljes birodalmat és mi bujkálunk, mint azt már megtudhattátok ti is. És hol van most Aslan?

 

 

 

- Azt nem tudjuk! Az erdőbe láttuk utoljára aztán eltűnt.

 

 

 

- Mi, nem tudjátok? Eltűnt megint? Akkor elvesztünk, tudjátok egyik képessége hogy életre kelti hangjával az erdőt, ő az egyetlen ki mérföldekről összetudja hívni a túlélőket, és jaj, nélküle minden remény oda.

 

 

 

- Nem értem! Ha ilyen erős ez az oroszlán, akkor miért tűnt el, miért hagyta el a csatateret?

 

 

 

Kérdezte Zummy, s többiek is jogosnak vélték a feltett kérdést.

 

 

 

- Sajnos ez bonyolultabb, mint ti hinnétek, ugyanis Sadon-nak van, egy boszorkánya ki segíti a harcokban. Varázslat segítségével a Sötéttől kér erőt és ezáltal mágiával ruházza fel katonáit. Aslan bizonyára tudta, ha megjátssza halálát, a gonosz biztosra megy győzelmébe, visszahívja hadseregét és győzelmét ünnepli. Furcsán hangzik, mert a háborút elvesztettük, de mégis Aslan-nak köszönhetjük mi életben maradtak azt, hogy még élünk.

 

 

 

- Én még most sem értem.

 

 

 

Vakargatta fejét Sid.

 

 

 

- Te értettél is valaha valamit?

 

 

 

Nézett rá furán Siko.

 

 

 

- Mit nem értesz? Aslan-t, amikor a gonosz halottnak hitte lezárta mészárlásait és diadalmasan uralkodott.

 

 

 

Fordult oda Lepkekisaszony Sid-hez.

 

 

 

- Jól mondod. Most bizonyára a gonosz Ghnome beszámolt nekik róla, és rólunk is. Ezért küldte ránk az alattvalóit.

 

 

 

- Atya ég mit tettünk! Miattunk esnek áldozatul a megmaradt játékok.

 

 

 

Eszmélt fel a lepke.

 

 

 

-Nem a ti hibátok! Nyugodj meg te is! A gonosz előbb utóbb úgyis ránk talált volna. Sőt köszönöm nektek, hogy itt vagytok, ha véletlenül is. Gyorsan keressétek meg Aslan-t, bírjátok őt harca, míg nem lesz késő, addig én küldök felderítő csapatot barátotok felkutatására.

 

 

 

- Rendben.

 

 

 

Ezzel a játékok visszasiettek az erdő felé, hogy az oroszlánt megkeressék. A király közbe hadsereget szervezet, nagyon lelkesnek látszót, érezte nem élhetnek így örökös bujdosásban, vagy meghalnak dicső halálban vagy sikerül visszaállítaniuk a régi rendet. Össze is hívta a gyűlést, ahol megbeszélték a részleteket és mindenki beleegyezett egy ellentámadásba, mindent vagy semmit alapon. Páran be is álltak a jó oldalra, de még így is kevés volt a katona Lajos oldalán, sőt azt még nem is tudták van köztük egy áruló, a sunyi róka. Sadon egyik kémje a sok közül rohant is árulkodni a gonosznak. A már így is dühös uralkodó, megtudva friss híreket, csak úgy forrt a méregbe. Most már biztos, hogy él, a legnagyobb ellensége/riválisa, ráadásul ellentámadás vette kezdetét, ahogy ő hívta "Lázadás!". Nem is tétlenkedett ő se, boszorkányához sietett, ki kapcsolatot tudott kötni a Sötéttel. Csinos nő volt, hosszú egyenes fekete haja, és sötétbarna szemei, vékony kezek és lábak, kár hogy a rossz oldalon állt. Megkérte újabb erőt küldjön neki hogy a foglyul esett lényeket amik; törpék, angyalok, koboldok, manók, tündék és más lények voltak, feltudja gonosz erővel ruházni. A sötét boszorka így is tett és mágiával a jókat gonoszakká változtatta kik immáron Sadon-t szolgálták. Angyalokból arkangyalok lettek törpékből orkok, tündékből vámpírok, manókból és koboldokból zombik és halott harcosok. Az uralkodó hirtelen haragjában elindította a támadást a jók ellen. Az arkangyalokat felküldte az égbe, maradék állatvalójával pedig Lajos felé vette az irányt. Szerencsére mind a király vára mind az égi várat bűbáj védte, mivel a jók oldalán is akadt egy két varázsló, illetve erős anyagból készült a király vára is csak úgy, mint az angyaloké. Sadon dühöngött millió katonái, nem tudják áttörni a falat, ráadásul arkangyalai se jártak sikerrel, nagy nehezen bejutottak az égi várba ahol irdatlan pusztítást és kárt tettek, de az angyalvezér résen volt és jó taktikát vetett be ellenük. Kezdtek felgyorsulni az események, míg a játékok Aslan után kutattak, kik nem is sejtették kezdetét vette a végső harc, a király pár katonája Szigfridet kereste, közbe angyalkirály vezetésével felmentő sereg indult a vár és a király segítségére, akit irdalatlan támadások értek.

 

 

 

 

Oldal: Elv. Kastély I. 2.rész
Írásaim - © 2008 - 2024 - klanhaboruk.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat