Írásaim

                                                    Sárkányvilág
                                           1. rész Boldog békeidők

- Már tizenhét éve, hogy hozzánk került! - Mondta a szakálas öreg, ki az ablakból figyelte az udvarban gyakorlatozó katonákat. - Igen, sokra hivatott. - Lépett mellé a nála pár évvel idősebb varázsló. Kezeit összekulcsolta a fekete ima ruhára hasonlító öltözete alatt. Fejét kapucni takarta. - Mire lenne hivatott ugyan-e gyermek? Hiszen sem a kardforgatásban nem jártas, és a mágiában sem jeleskedik. - Fordult varázslója felé a király, hosszú őszes szakállát igazgatva. - Lehet még ügyetlen, de én bízóm benne. - Nézet le a bástyából az első ránézésre szerzetesnek tűnő alak. S tovább nézték a vasrácsok mögül a várudvarban zajlottakat. Különböző korosztályok vívtak. Az idősebbek karddal, míg a fiatalok fakarddal harcoltak. Voltak kik párban, kik egyedül gyakoroltak. A kör alakú gyakorló hely tele volt harci felszereléssel; különböző anyagból készült és más méretű pengék, kardok, pajzsok hevertek a földön szétszórtan. Buzogányok, íjjak, nyílveszők, fejszék lógtak a falon. A tanítók a gerendáknál állva figyelték az újoncokat.
Kicsit távolabbról egy sast pillanthatunk meg, ami a kastély felé közeledik. Így madártávlatból jól kivehető a középkori épület. Erős több méter magas kőfal védte a várat, amin járőrök tucatjai pásztáztak. Négy sarkában bástya helyezkedett el, ahol is íjászok figyelték a Woodstoke-i erdőt. Igaz béke uralkodott most Tinburg földjén, de az őrségnek mindig ébernek kellett lenniük. Az óriás falakon belül kisebb szántóföldek, piacok, házak, egy imaterem és a királyi lakhely látható. A parasztok nyüzsögtek, saját munkájuk végezték. Művelték földjüket, kereskedtek, imádkoztak. Ahogyan közeledett a madár Fisto király várához, egyre kivehetőbb volt minden. Mint a hangyák, ahogyan szorgoskodnak a bolyban, úgy dolgozott a nép. Majd egy ríkantással jelezte közeledtét, mire a bástya melléképületében beszélgetők felfigyeltek, s párbeszédük az udvari tevékenységről abbamaradt. Tekintetük levették a kardforgató katonákról és az önvédelmet tanuló újoncokról. -Rin! - Üdvözölte a varázsló madarát, ki időközben berepült a hátulsó nyitott ablakon s egy kis faasztalon landolt. -Milyen csodás és okos állat! - Jegyezte meg a király, miközben hátrafordult és közeledett a légi futárhoz. - Levél érkezett a Ritwurdiak-tól? - Nézett rá a sas lábára, amin egy tekercs volt rögzítve. Majd Rendol óvatosan leszedte állatáról azt, szemével az írottakat vizslatta. - Mi történt Rendol? Rossz hír? - Erre összetekerte a tekercset, s lehúzta kapucniját. Sötét zöld szemei szinte ennél sötétebbek nem is lehetek volna. Bozontos dús szemöldökei összehúzódtak, mi jót nem jelentett. Arca ráncai, idős korát bizonygatta, csak úgy, mint az orrából s füléből kilógó ősz szőrszálak. Hátrasimította kevés ősz haját majd felsóhajtott. - Desten király tárgyalni akar, a föld ügyében. - Az a trónbitorló! Mit akar még tőlem elvenni? Nem rég állapodtunk meg a határon lévő erdőrészt illetően. - Túl engedékeny s önzetlen vagy királyom. Sokan visszaélnek az engedelmességeddel. - De mit tegyek barátom? A Ritwurdiak túlerőben vannak. - Desten király mohó és kapzsi. Ha engedsz követelőzéseinek, sose lesz vége. Mire észbe kapsz már késő lesz, s az ellenség bekebelez, barátom. - Mit javasol tehát hűséges és bátor varázslóm? - Erősítsd meg Tinburg határát, duplázd meg az őrséget. Ne engedjünk az elnyomásnak, harcoljunk! - Mi? Harcoljunk? Csapjunk össze a túlerővel szemben, kizárt. - Á Fisto a békeszerető király, így is úgyis Desten-né lesz Tinburg. Kérdés magadtól adod e át neki, vagy méltóságteljesen küzdesz hazádért. - Idegesen távozott a varázsló, erőteljesen becsukva maga mögött az ajtót. A király magára maradt gondolataiba merülve. Rin-re nézett, ki fejét fordítva tovaszállt. Újra ablakhoz sétált hosszú díszes, színes köpenyében, a figyelme ismét a katonákra irányult. Hosszú ideig nézte az újoncok bénázását, de főleg a varázslója védencét, Brendon-t. Szikár, vékony alkat volt, hosszú végtagokkal. Világos tengerkék szemeit minden Tinburg-i lány dicsérte. Arca kerek és sima. Válláig érő jól ápolt szőke frizurája sem zavarta mozgásában.
- Mára vége az edzésnek! Ordította egy jó kötésű nagydarab, izmos alak a fagerendák árnyékából kilépve. - Minden emberen látszót a megkönnyebbülés, nem kellett kétszer rájuk parancsolni. Eltették fegyverzetük, összeszedték a földön hevert maradék fegyvert, izzadságuk törölve vonultak el piheni. Egy fiút kivéve, az ügyetlen s tapasztalatlan Brendon-t. Kiürült a várudvar már a Nap is lenyugvóban, de ő még erősen markolta fakardját. A kopasz férfi odalépett hozzá és ráparancsolt. - Nem hallotta újonc! Mára vége a gyakorlatnak. - De a fiú mintha nem is hallotta volna felettesét, tovább folytatta mozdulatait. Bal láb elől picit rogyasztva, jobb hátul támaszt, a fakard nyelét szorosan fogva szelte a levegőt. A felfegyverkezett kopasz férfi, úgy harmincas éveiben járhatott, jobb kezével oldalán logó kardtokjához nyúlt, majd bal kezével megfogta a fiú karját. - Nem engedelmeskedsz? Tudod, mi jár ezért? - Hagyd őt Crey tábornok! Mit ártott neked ez a kölyök. - Kiáltott rá Rendol. Erre elengedte Brendon karját, és közelebb ment a varázslóhoz. - Szerencséd hogy a király tanácsadója vagy, de nem lesz ez mindig így! - És varázslója. - Tette hozzá Rendol. -Ne akard, hogy csúf békává változtassalak! - Kuncogott egyet a fiúval együtt, mire a tábornok idegesen szó nélkül távozott. -Köszönöm, mester! - Gyere fiam, menjünk, piheni. Holnap erőd teljében légy nekem, reggel korán kezdjük az órát. - Mutatsz nekem új trükköket? - Csak csínján a mágiával. Ha rosszul használod, megütheted bokádat. Fiatal vagy még és tapasztalatlan. Mindent a maga idejében, először az elmélet! - Lehangoltan követte a tanítómesterét be a várba. A Nap nyugodni tért, besötétedett. A vár nappali nyüzsgését, denevérek repkedése, baglyok huhogása váltotta fel. Egyedül az őrök vigyázták Tinburg népének nyugodt álmát, kik fáklyák mellett őrködtek éberen.

                                      2. Rész A varázslótanonc

Újabb napra virradt Tinburg földjén, az éjjeli őrséget leváltották. Fisto alattvalói megkezdték a munkálatokat. A nagy több méteres vaskaput lenyitották s karavánok hagyták el a kastélyt.
xxx
- Már megint késtél. - Mondta Rendol az, éppen hogy beeső tanítványának. - Sajnálom Mester, elaludtam. - Már megint! Ülj le gyorsan a helyedre. - Legyintett kezével, majd a bejárat jobb oldalán elhelyezkedő faszékre mutatott. - Ma mit tanítasz nekem Mester? - Erre Rendol nem felelt, hátra se nézett, folytatta munkáját, vagyis, mint egy kémikus, kis fiolákat öntözött kémcsövekbe, ami felett szürkés füstfelhő keletkezett. A hely is egy kémikus laboratóriumához hasonlított. Fehér egyszerű falak, amik oldalán fáklyák biztosították a fényforrást. A menyezett egybeolvadt a fal színével, s a nem túl tágas hely telis tele volt pakolva asztalokkal, amin átlátszó üvegcsék, feljegyzések voltak. A rozoga polcokon meg régi poros tekercsek sorakoztak. - Mindjárt kész vagyok, csak ezt még ideöntjük azt oda s kész is. - Motyogta magába, miközben különböző színű lötyiket öntött bele más méretű tároló üvegekbe. Megfordult s így szólt. - Figyelek, kezdhetjük. Vagyis miket beszélek, kezdheted. - Kapott ráncos homlokához, miközben kijavította magát. - Kis ismétlés, gyorsan sorold fel nekem, milyen varázslatokat is ismersz eddig? - Kérdés feltevése után odahúzott fiú elébe egy másik öreg széket, majd helyet foglalt azon. - Uh. Hát nagyon sok van, hol is kezdjem? - Az elején. - Vágta közbe a varázsló. - Van a teleportáció, a lélekvándorlás, a levitáció, az átváltoztató. - Végén úgy belejött, csak hadart. - Akkor van a. a. mi is? - Állj állj állj! Aj, fiam. Te semmit se tanultál? Komolyan mintha nem is évek óta tanítanálak. Össze vissza mondod, mi eszedbe jut, gondolkozás nélkül. Első nap megmondtam neked, hogy előbb gondolkodj, aztán cselekedj. Amatőr hiba, ha fordítva teszed. A varázslás nem játék, ezt milliószor elmondtam, de úgy látszik hiába. Minden bűbáj s mágia más-más szint illetve kategória. Vannak az alapok, az átkok a tiltott technikák és így tovább. Nem lehet, csak úgy hasamra ütök szerűen csoportosítás nélkül besorolni. Ez az alapja mindennek. Tinburg várát is az alapoktól kezdték. Gondolj bele, hogy nézne ki királyod vára, ha először ablakokat majd tetejét végül a lábazatot építik meg. Hogy akarsz így varázsolni, ha elméletet se tudod. Elhiszem fiatal vagy lázadó meg türelmetlen, én is voltam ilyen, de a jó munkához idő kell. Hagyjuk is, nem prédikálok tovább, menj dolgodra fiú! - De Mester, akkor mi lesz a tanításommal? - Nem érdekel, túl komolytalan vagy. Tudod Brendon én mindig kiálltam érted, örökbe fogadtalak, sajátomként neveltelek. Talán többet vártam tőled, mint kellett volna. Kérlek, távozz, magam akarok lenni. - Erre lehajtott fejjel távozott.
Míg a fiú szűk alig bútorozott szobájában szomorú ábrázattal ült ágya szélén, mestere tovább folytatta régebben megkezdett munkáját. Vagyis szerette volna, de nem sikerült, mivel gondolatai pártfogoltja körül forogtak. Több hibát is elkövetett, mint például; melléöntötte a zöld trutyit, eltört egy üvegcsét, rossz könyvet vett le polcról. – Ez így nem lesz jó. – Gondolta, majd abba hagyta a bénázást, hiszen így úgysem haladna, a végén még ő követi el azt a súlyos hibát, mit tanítványának mond mindig. Felgyújtja a labort, vagy mi rosszabb az egész várat! Visszaült tehát székére, s tanakodott mitévő legyen, mit is kezdjen a nagy reményeket fűzött fiúhoz. – Brendon Brendon, mit is csináljak én most veled?
Vele párhuzamos a varázslótanonc se viselkedett különben. Kék szemeivel szobája kevés bútorát nézegette. A fehér lepedővel, ágyneművel megvetett ágya feletti kis polcot, min pár könyv volt. A kis üres asztalát, amihez egy régies szék tartozott. Majd az ajtó melletti pár falba vert szöget min váltó öltözete lógott. – Igaza van a Mesternek, ez így nem mehet tovább. Meg kell változnom, erőt venni magamon és küzdeni. Bebizonyítani neki, a harctéren és a mágiában is megállom helyem. Nem vallhatok kudarcot, igen ezentúl minden másképp lesz. Nem leszek lusta se lezser, teszek a tudatlanságom és ügyetlenségem ellen is. – Majd letérdelt ágya mellé fejét lehajtva, kezeit összekulcsolva s imádkozott.
Istenem, ó drága Istenem. Először is ne haragudj, hogy régen mondtam érted imát, de kérlek, bocsásd meg nekem ezt. Bocsásd meg minden bűnöm és adj erőt, hogy változni tudjak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattál.
Keresztet vetett majd levette könyveit a polcról, lefújta port róluk s tanulmányozni, olvasni kezdte őket. Későre járt már, sokat is olvasott így egyszerre. Szinte az összes könyvét mibe bele se nézett eddig, kiolvasta. Bealudt. Még ruháját se vetette le és el sem pakolt maga után. Könyvei szétszórtan hevertek a padlón; A mágiáról mit tudni kell, Egy varázsló titkai, Varázslat fajtái… felirattal. Volt, amelyik nyitott állapotban, valamelyik csukva egymás hegyin hátán.

                                          3. rész A hercegnő

Újabb nap telt el. Az erdőn túl, Tinburg föld másik oldalán, Desten király uralkodott. Csapata elérte a kétszáz főt, ami gyalogságból és lovasokból állt. Vára hasonló felépítésű volt, mint Fisto-é, csak itt egy híd vezetett a bejárathoz, ami majdnem a Woodstock-i erdőig nyúlt. Két katona őrizte a várkaput talpig felfegyverkezve, nehéz páncélzatba, amit csak ritkán engedtek le. Kereskedésnél, illetve rajtaütésekkor. Desten teljes ellentéte a békeszerető királynak. Imádott harcolni, szerette a kihívásokat, s nem riadt vissza semmilyen gonosz tettől céljai elérése érdekében. Lopott, hazudott, ölt is, ha kellett. A föld háromnegyed százalékban övé volt, kivéve Tinburg-ot. Utolsó találkozásakor Fisto-val, zsarolással rávette adja át neki az erdő északi részét, ám többet akart. Hadjáraton törte fejét, hogy elfoglalja ellensége trónját is és egyedüli uralkodó legyen a vidéken.
xxx
- Meghoztam a tiszta ruhád kiskegyednek - Lépett be a tágas, díszekkel, szobrokkal és festményekkel teli helységbe egy szolgalány. Ápolatlan haja, szegényes öltözete nem illet a fényűző pompás szobához, ellentétben az ifjú leánnyal. -Köszönöm, tedd csak oda le. - Mutatott a tizenéves lány egy régies sámlira. A szolga eleget téve a parancsnak elhagyta a szobát. A leány átöltözött, épp a hosszú fekete haját fésülte, mikor egy idősebb aranysárga koronát viselő alak lépett be hozzá kopogás nélkül. - Atyám! A szívem majd leállt, úgy rám törtél. - Azt akarod mondani még nem vagy kész lányom? - Máris megyek. - Siess, tudod fontos ez a mai nap. - Igen, tudom, de mégis mi lesz ma? - Ha elkészültél megtudod, gyere hamar. A csarnokba megvárlak. - Két őr kíséretében lerohant a lépcsőn hosszú fekete köpenyébe, majd megállt a csarnok előtti egyik tartóoszlopnál. Tekintetéből áradt a gonoszság, ahogyan állt katonái közt kecskeszakállát simogatva, közben a haditerven agyalt. Időközben megjelent a lánya is, barna szemeit atyjától örökölhette, ellentétben szelíd békés mosolyával. Lassú léptekkel jött le a lépcsőn fehér áttetsző díszes leplében, aminek hatására minden katona, szolga, alattvaló elalélt. - Megjöttem felség! - Gyönyörű vagy Rebeka, így nézz ki egy igazi hercegnő. - Majd homlokon csókolta s kiállt a nép elé. Hosszú prédikálást követően bejelentette aljas tervét, miként foglalja el a Tinburg-i várat. Sokan éljeneztek, míg másoknak szavuk is elállt. Összesúgtak, konspiráltak, valaki lázadt. - Mit művelsz atyám? Ez volt a nagy hír? Sok ártatlan megölése? - Lépett a távozó király elé a felháborodott lány. - A nép kívánja. Szükséges e lépés, menj utamból hercegnő. Mit ért egy lány az uralkodáshoz, háborúkhoz. - Annyit igenis, hogy elítélje ezt. Ezt te kívánod, senki más, ne fogd a népre önző tetteid. - Ch, nem érek most rá, dolgom van. - Faképnél hagyta lányát Desten és tábornokaival készült a támadásra. A hercegnő könnyekben úszó szemekkel figyelte ablakából miként vonul ki várból királya a százfős csapata élén.
4. rész Egy király halála
- Akkor is megcsinálom. - Kiáltott fel Brendon, ki az udvarban gyakorlatozott egymaga. Még a Nap elő se bukkant a várfal mögül, még mindenki az igazak álmát aludta, de ő már talpon volt. Crey tábornok titokban figyelte őt az ablakból szemeit húzogatva. - Ostoba kölyök, sose leszel igazi katona. - Mormogta magába, majd elment. Kivirradt, és a várudvar újra megtelt a néppel. Ahogy szokták a katonák edzettek, a kisemberek dolgoztak, királyuk intézte a feladatát. Egyedül a varázslót nem hagyta nyugodni az ifjú tanítványa. - Sokra vihetné, kár, hogy szeleburdi kicsit. - Mondogatta magában, míg meg nem zavarta egy katona. - Rendol, Rendol! - Rontott be hozzá idegesen. -Mi történt fiam, tán ég a vár? - Nyugtatta volna, a feldúlt katonát. - Rosszabb bölcs varázsló, megtámadtak. Az ellenség közeleg, a király látni akar. Most! - Mi, az nem lehet! Desten király, te bitang! Már is megyek. - Rohant egyenesen Fisto-hoz. - Itt vagyok királyom, igaz a hír? - Sajnos. A felderítőink nem rég jelentették, hogy Desten egy hatalmas sereg élén közeleg. - Járkált szobájában idegesen. - Szóval végül eljött ez a nap is. Mennyi időnk van az összecsapásig? -Nem sok, már a Ritwurdi erdőben járnak. Talán pár óra. - Az kevés az ellentámadásra. - Tudom Rendol. Crey tábornokot megkértem sorozzon be minden harcra bíró férfit, a nőket, gyermekeket meg bújtassa el. - Néped még nem tudja e hírt igaz? -Nem őrültem én meg, hisz pánik lenne. Titokban zajlik a készültség. -De királyom! Az embereknek joguk van tudniuk, hogy elköszönhessenek szeretteiktől. - Veszedelmes időket élünk barátom, ahol a jog már nem sokat ér. -Fordított hátat a varázslónak. - Akkor majd én intézkedem. – Erre elviharzott.
xxx
Desten csapata elérte Fisto várát. Lovas serege kettes sorokban menetelt talpig felfegyverkezve. - Hamarosan enyém lesz az egész birodalom. - Fordult balján lévő tábornokához, majd sisakját maga elé húzva az élre tört. - Uram, uram. Támad az ellenség, Desten serege elérte a várat. - Rontott be egy katona. - Szólj Crey-nek. Katapultot helyére, íjászok a bástyákra, katonákat a kapuhoz. - Igenis királyom. - Majd távozott volna, de Fisto még utána szólt. - Rendol merre van? - Nem tudom felség, nem láttuk egy ideje a varázslót. - Hova tűntél, mikor szükség lenne rád? - Motyogta, majd felvette páncélzatát s alattvalója után ment. -Mi folyik itt? - Izgatottan nézte Brendon a készülődő katonákat, a riadt népet, kik nem értették mi történik a várudvarban. A katonák nyüzsögtek kint, védteleneket meg terelték a földalatti búvóhelyekre. Sejtették azonban a közelgő veszélyt. Az ifjú tanonc kirohant a folyosóra, s felvilágosítást szeretett volna kérni valamely katonától, de senki se segített a kíváncsi fiúnak. Leszaladt végül mesteréhez, ki idegesen pakolgatott szobájában. - Mester, mi folyik itt? - Ne most Brendon. Most nem alkalmas, menj, kérlek vissza a szobádba. - Mester, tudom, hogy gond van. Mindenki ideges és kíváncsi. Az őrséget megtöbbszörözték, csak nem támadás fogja érni a várat? - Nos, fiam! A királyság veszélyben. Az ellenség bármelyik pillanatban ideérhet. Az öreg Fisto nem akart riadalmat kelteni, de úgy látszik nem sikerült neki. - Segíteni akarok én is, harcolni a királyunkért! - Bátor vagy, de még nem állsz készen. Meghalnál idekint, menj a búvóhelyre. - Nem! Mindig adtam szavadra Mesterem, de ezt nem kérheted tőlem. Mint a gyávák fussak el? Tétlenül nézzem a csatát, míg én is katona vagyok? - Újonc, még csak újonc vagy, fiam. Ne feled, nem mindegy. Katona, kísérd a többiekhez. - Szólt egy arra járó katonához, ki elkísértő a dühös fiút. - Ezt nem hagyom annyiba, úgyis harcolni fogok! - Tiltakozott, de az idősebbik erősebb volt, lefogta s elvezette. - Sajnálom. - Mondta utána, majd királyához sietett pár varázs tekercsel a kezében.
xxx
Desten-ék elérték a várat s több tucat lovasserege körbevette Fisto-t. Megszólalt a kürt, vártak. Várták tábornokuk támadásra adott jelét.
xxx
- Engedjetek ki, én is harcolni akarok a többiekkel. - Ütötte a vaskaput Brendon, miközben a riadt nép a helység sarkában kuporgott. Az asszonyok próbálták vigasztalni síró gyermekeiket, míg ők is féltek. - Hagyd fiam, ez tömör vas, sosem töröd át, csak a kezed fájdul meg! - Lépett hozzá egy idős alak. - Nem maradhatok itt! - Roskadt össze a fiú, majd kezeivel eltakarta szomorú arcát. - Cseppet se aggódj, a várat erős anyagból készítették és katonáink is jól képzettek, nehezen tudnának betörni ide. - Megveregette vállát majd őszes hajába túrt az öreg és vissza blatyogott családjához.
xxx
- Mindenki a helyén van? - Kérdezte Fisto Crey-től. - Igen uram. - Rendben, a varázsló? - Ott jön felség. - Mutatott a király háta mögé, majd lesétált a lépcsőn a kapuhoz. - Mindenki biztonságban van barátom, felkészültél a csatára? - Halálig! - Halálig! - Íjászok készenlétbe. - Kiáltotta a bástyákon lévő katonáknak, majd lenézett tábornokára, és biccentett. - Katapultot felhúzni és tüzelésre készülj! - Kiáltotta torkaszakadtából Crey. Eközben Desten is kiadta a parancsot. - Támadás! - Megindult a hadsereg. - Felkészülni és tűz. - Válaszolt Fisto. Először az íjászok szedték le az ellenség elülső sorokban vágtázókat, majd a kőgolyókkal megtelt katapultok tucatjai lővelt ki. Sok katona vesztette életét még a vár előtt a mezőn. Tucatnyi ember esett le lováról íjjal testén, vagy a lova esett össze az íjzáport kővetően. A nagy kövek se kímélték áldozataikat, tucatnyi állatot, s embert lapított szét. Desten se nézte tétlen az öldöklést, tábornoka parancsára kihozatta saját katapultjait a farengeteg mögül, amik tüzes íjjakkal voltak felszerelve s már bombázták is a várat. Több tucat várvédő esett le a falról, de a bentieknek se kegyelmezett a tüzes íj. Sokan íjtól haltak meg, mások elégtek. Káosz tört ki a várudvarban. Meggyulladtak a nádtetőből készült házak, s néhány katapult is megsemmisült. A katonák próbálták oltani a tüzet kisebb nagyobb sikerrel. - Jaj, ne, végünk, túlerőben vannak nagyon erősek. - Fordult varázslójához a király. - Még nincs vége! Most én jövök. - Kibújtatta fekete köpönyege mögül két kezét, összekulcsolta majd imádkozott. - La Vi Anna De Horicius. Víz Istene kérlek, add, kölcsön erőd segíts nekem. -Majd víz lővelt tenyeréből, mit egyenesen az égő házakra irányított, majd eloltotta azokat. - Mi lenne velünk nélküled és a varázslatod nélkül. - Bíztatta a király, majd visszanyerve hitét, újra a vár védelmére koncentrált. - Sikerült az elterelés, jöhetnek a létrák. - Adta parancsba Desten katonájának, ki elvágtatott az erdő felé. Kis idő múlva guruló kisebb erődítmények bukkantak elő a fák sűrű lombjai közt, miket tucatnyi állati erő húzott s katonák tolták. Létrák voltak ráerősítve. A lovasok előkapták íjukat s lövöldöztek felfelé, míg a létrával oda nem értek bajtársaik. Mindezt a gonosz király távolról figyelte, s mosolygott magában. - Mit akar már megint az az álnok? - Pillantotta meg a király ellensége újabb tervét. - Nem érhetnek azok az izék a falakhoz, különben átjutnak a védelmen és végünk. - Kiáltott a varázsló. - Íjászok, a szekerekre célozatok! - Újabb nyílzápor vette kezdetét mindkét oldalról. Az igás erők felbotlottak, pár szekér eldőlt. Mindenki a bástyákon volt, pár katonát és Crey tábornokot kivéve. Mikor senki se figyelt kinyitotta a kaput. Egyik arra járó katona vette észre a tevékenységét. - Tábornok mit művel? -De amint kimondta le is szúrta éles kardjával a gyanútlant. Desten látva a nyitott várkaput berohamozott seregével. - Mit művel ez? - Hökkent meg a király, majd varázslója felvilágosította. - A kapu! Nyitva a kapu! Mindenki le! - Ordibálta s rohant mindenki le a lépcsőn, de késő, mire leértek az ellenség áttört a védelmen és lemészároltak mindenkit. Körbevették Rendol-t s Fisto-t, majd íjakat, kardokat szegeztek rájuk. Szétnyílt a sor és Desten baktatott feléjük fekete csatalován. - Látod királyom jobb lett volna, ha megadod magad, elfogadod ajánlatom, akkor megkímélted volna katonáid életét. - Soha! Büszkén halok meg embereimmel. - Majd Crey tábornok is megjelent Desten oldalán. - Te mocskos áruló. - Kiáltott rá a király. Szép munka volt tábornok, nélküled nem sikerült volna. - Fordult Crey felé Desten, majd Rendol szakította félbe párbeszédük. - Mennyi shillinget kaptál árulásodért te gaz? - Shillinget? - Röhögte ki. - Annál jobbat. A királyságot. -A nép sosem tűrne meg egy árulót! - Szólalt meg Fisto. - Milyen nép? A bújtatott asszonyokról és gyermekekről beszélsz? Vagy halott katonáidról. Nem, nem, az már a múlt volt király. Megölünk mindenkit új korszak köszönt e vidékre. - Csatlakozott be Desten. - Te féreg, mindketten dögöljetek meg. - Köpött a földre egykori király, majd a katonák hátrább szorították. - Uram, megtaláltuk a bunkert és mindjárt behatolunk, mi a parancs? - Érkezett egy zihált katona. - Mindenkit megölni! - Értettem felséged. - Ne! - Vett fel egy kardot a földről Fisto, majd egyik katonába szúrta, s közeledett Desten felé, Crey azonban gyorsabb volt. Kihúzta tokjából kardját és mellkason szúrta egykori királyát. - Fisto, öreg barátom! - Rohant oda varázslója majd ölébe vette. - Sajnálom barátom, elbuktam. Nem volt erőm megvédeni királyságom, cserben hagytam népem. -Nem királyom. Remek uralkodó voltál s kitartottál végsőkig, nyugodj békében. - Lehunyta az öreg szemeit, míg a varázsló szemeiből könny csordult ki. - Ezért drágán megfizettek! - Állt fel idegesen, s szemei izzó vörössé váltak a dühtől és fájdalomtól. Kezeiből villám tört ki, mi egy csapásra leterített egy tucat lovast. Crey felé fordult és már bosszulta volna meg nem rég elhunyt barátját, mikor leütötték hátulról, elsötétült előtte minden. Később egyedül tért magához egy tömlöcben, kezei hátul összekötve, lába falhoz rögzítve. Desten visszatért várába, míg Crey átvette Fisto egykori várát.
xxx
- Atyám mi történt? Hol a többi katona? - Kérdezte aggódóan a hercegnő. - Lányom, még épp, hogy visszatértem várj kicsit. Majd mindent megtudsz idővel. - Meghaltak igaz? - Tessék? - Nézett vissza rá. A hercegnő könnyei hullottak a földre. - Lemészároltad őket igaz? Mond maradt túlélő. - Nem. Mindenki odalett. - Hajtotta le fejét a király. - És a védtelen nők s gyermekeik? - A háború senkit se kímél leányom, ezt jól vésd az eszedbe, ha királyné akarsz lenni. - Ilyen áron, inkább nem leszek az. - Elviharzott.
xxx
Kis idő múlva az istállóban volt álruhában, felnyergelt egy fehérlovat, majd ráült s kivágtatott vele az erdőbe.
xxx
- Uram. Rossz hír. - Tört rá Desten-re egyik alattvalója az éjszaka közepén. - leányod, a hercegnő megszökött. A Ritwurdi erdő fele ment. - Hova mész te szófogadatlan, csak nem Fisto-hoz mennél. - Dörmögte magában majd katonájára nézett. - Mi legyen felség, utána menjünk? - Hagyd, árulásnak veszem távozását s kitiltom e várból. Ha netán mégis visszatérne tömlöcbe vele. - Igen is!
Eltelt egy újabb éjszaka. A legszomorúbb nap már évek óta. Az egykori Fisto vára körül még mindig bűzlöttek a halottak. Dögevők jártak rájuk s marcangolták szét, ami megmaradt belőjük. Crey még nem végzet a tisztogatással, hisz több tucat holtat kellet eltüntetnie kívül s belül, illetve a vár sérült részeit megjavítatnia.
xxx
Odaért a hercegnő is, látva e szörnyűséget. - Ez atyám műve? Nem ez nem lehet egy királyé, csak is egy gonosz szívtelen lény képes erre. – Gondolta, majd sírva fakadt. Leszállt lováról, kikötötte egy fához, majd leült. Tudta mostantól megváltozott az élete. A gyönyörű pompás életet, a trónt, a bújkálás és menekülés váltja fel. Összeszedte gondolatait visszaült a nyeregbe remélve maradt még túlélő, így kutatni kezdte azokat.

                                         5. rész A Fekete

Már napok óta bolyongót az erdőbe, de még egy árva lelket se talált. - Aj, ez reménytelen. Kit akarok becsapni. - Szállt le lováról a hercegnő majd kötötte volna egy fához, mire az állat két lábra állt nyerített és elszaladt. - Ne, hova mész? Gyere vissza! - Kiáltott utána, mindhiába. - Vajon mitől ijedhettél meg ennyire? - Amint kimondta, két ápolatlan elsőre csavargó kinézetű férfi bukkant fel nagy karddal kezükben. - Mit keres egy ilyen csinos hölgy ilyen csúnya vidéken? - Sem. Semmit már megyek is. - A másik alak azonban útját állta. - Vigyázni kell erre felé, merre rossz fickók garázdálkodnak még meg támadnak. - Köszönöm már itt sem vagyok. - Menekült volna, viszont lefogták s tépni kezdték ruháját, akár hogy is kapálózott, rúgdalozott nem tudott kiszabadulni. - Ne, segítsék! Engedjetek el! - Kiabálta, majd egy idegen ugrott le a fáról s csapot közéjük kardjával. - Fuss! - Nézett a hercegnőre, kinek nem kellett kétszer mondani. - Ki vagy te, s hogy mersz a szórakozásunkba szólni?
- Még csak most kezdődik a szórakozás s támadott is az idegen. - Felnyársallak élve! - Rohant neki a másik útonálló majd porul járt, mivel kitért az útjából és egy fának ütközött. Addig lefegyverezte a másikat, majd rájuk förmedt. - Takarodjatok tüstént, ha kedves az életetek. - Látván jól képzett, erős emberrel van dolguk feltápászkodva hamar menekülőre fogták. Az idegen meg elindult a lány után. Amikor utolérte, megállította. – Várj, kérlek. – Fogta meg kezeit. – Ne félj tőlem én Brendon vagyok, nem bántalak. – Az én nevem Rebeka. – Majd üdvözölve egymást kezet fogtak, s elindultak az erdő belseje felé, miközben elmesélték egymásnak, hogyan kerültek ide. – Te varázsló vagy? – Tette fel döbbenve a kérdést a lány. – Csak tanonc. Igaz sok mindenre megtanított a mesterem, de nem mindig jön össze a gyakorlatba, amit elméletbe tudok. Bár mentségemre szóljon, az utóbbi időkbe egyre ügyesebb vagyok. –Majd előrántotta a kardját, s elkezdte forgatni kezében, fitogtatva ezzel tudását, majd elejtette, mire a hercegnő szája elé téve kezét kuncogott. – Jaj, elnézést, ilyen nem fordult még elő, zavarba vagyok. – Ügyet se vess rá, ifjú Brendon. Én, kedvellek téged, még ha nem is a legjobb kardforgató vagy Woodstock-ban. – Erre a fiú, dühös lett, majd ez szertefoszlott s inkább zavarba jött, miután gyengéd puszit kapott az arcára. – Az ott mi? – Nézett az égre Rebeka, és figyelte az égboltról lezuhanó meteoritra hasonlító jelenséget, ami körül hevesen izzót a tűz és fénysebességgel csapódott a Földre, amit hangos robbanás követett. – Nem tudom, gyere, nézzük meg. – Mondta Brendon, majd kézen fogta a lányt, a lezuhant ismeretlen dolog felé vezette. Hamar odaértek, viszont már semmi se volt ott, csak pár kidőlt fa és kis lángok, amik még égtek. – Mi lehetett ez? –Nem tudom, de jót nem jelent semmiképp. –Állapították meg a fiatalok, majd elindultak. Kis idő múlva, egy nagy kiáltásra lettek figyelmesek és lángcsóvákat pillantottak meg az erdőn túl. Nem is kellett több a kíváncsi természetűknek, tüstént elindultak a valószínű veszélyforrás felé.
xxx
-Tüzelés! Ne kíméljétek a bestiát! – Ordította Crey tucatnyi katonájának, kik katapultokkal bombázták a nagy szörnyet. Odaérve Brendon-ék, egy bokor mögött lapulva, figyelték az eseményeket. –Itt meg mi történik? –Kérdezte a lány. –Az ott Crey, az a mocskos áruló, aki megölte szeretet királyom és mesterem. Róla meséltem neked, ki segítve atyád, végzet a népünkkel. –Erre Rebeka, lehajtotta fejét, egy pillanatra eszébe jutott szegény fiú és Fisto-ék, mind a hataloméhes atyja miatt vesztek oda. Sajnálta ilyen ember nevelte fel, és hogy a vére. Majd picit oldalra pillantva meglátták mi ellen harcolnak a katonák. Egy több méter magas fekete tűzokádó sárkány dűlögette a fákat. Elkapott egyik elülső lábával egy katonát, két lábra árt, kettéroppantotta majd a katapulthoz vágta, ezután lángcsóva végzett pár másik katonával. –Úristen ez egy sárkány? – Hüledezett Rebeka. – Az lehetetlen. – Mondta Brendon. –Igaz Rendol, már mesélt kiskoromba történeteket róluk, de nem hittem volna igazából is léteznek. –Pedig, láthatod saját szemeddel. – Tette hozzá a lány. –Gyere, menjünk közelebb! – Majd megfogta a fiú kezét és marasztalta. – Ne légy ostoba, meghalsz, ha észrevesz. Vagy a sárkány, vagy a katonák végeznek velünk! –Nem érdekel, kitudja, talán sosem láttok megint ilyen jelenséget. –Majd elindult az eszét vesztett fiú, kis idő múlva a lány is követte. Már egészen közel kerültek a csatához, így jól látták, alig maradt pár katona, ki, szembe mert szállni a lénnyel. Végül Crey maradt egyedül. – Gyere te szörnyszülött! Nem félek tőled! –Kirántotta kardját tokjából, majd a társai tetemei közt cikázva elindult felé, de a sárkány egybe bekapta, s lenyelte őt. Ezután visszaállt négykézláb és elindult volna hátrafelé, mikor a levegőbe szagolt. Megérezte a két fiatal szagát. Visszafordult és egyenest rájuk szegezte koromfekete kígyószemeit. Kis ideig szemeztek majd megszólalt Brendon. –Észrevett minket, fussunk! –Felálltak és rohantak, ahogy csak lábuk bírta. Befutva az erdő mélyére, a sárkány fákat félretolva utánuk. A lány eleset. –Brendon fuss, mentsd az életed! – Nem hagylak magadra. –Visszament a lányért és felsegítette, de a sárkány, már utol is érte őket. –Itt a végünk! –gondolták, majd kinyitotta a bestia a száját és okádta volna a tüzet, mikor fényesség borította be a Woodstock-i erdőt. A sárkány becsukta száját, újra két lábon s két elülső lábaival takarta a szemeit. Bántotta őt a erős fény, így hátrálni kezdett, majd kitárta több méteres szárnyait felemelkedett a levegőbe és elrepült. A fiatalok is levették kezüket szemük takarásából, ahogy a fény lassan eloszlott, és egy ismerős arcot vélt felfedezni Brendon. –Rendol! Te vagy az? Élsz? Hogy lehet? – Szaladt oda a varázslóhoz, ki semmit sem változott, csak egy most hófehér lepel borította. –Várj fiam, várj. Örülök, hogy örülsz, de ne olyan sebtében. Tudod, ahogy mondani szoktam vala. – Tudom mester, lassan járj, tovább élsz! – Gyertek, menjünk arrébb és mindent elmesélek. Közben bemutatkozott egymásnak Rebeka és Rendol is.

                                                    6. rész A Zöld

-Üljünk le itt. –Mutatott az idős varázsló egy magas kövér fára. –Ez pont olyan vén lehet, mint én. Kuncogott egyet, majd a földre huppant és a fa törzséhez döntötte hátát, majd a többiek is követték a példáját. –Hosszú volt az út ideáig Brendon és már nem bírom. Te előtted viszont egy még hosszabb út vár. –Ezután levette a fehér köpenyét, ami alatt a régi kopott viselete volt, oldalán pár régi tekerccsel. Köhincselt egyet, kettőt majd megszólalt. –Tényleg, te, hogy is menekültél meg Crey tábornoktól? Azt ne mond, nem is a búvóhelyen voltál? –De mester, ott voltam, miután odavitettél az őrrel. –Válaszolta kissé felháborodottan majd folytatta. –Mikor ránk nyitottak Desten katonái, nem adtuk magunk könnyen. Az idősebb és fiatal, de harcra bíró emberek ellenálltak a felfegyverkezett túlerőnek s védték a gyerekeik, asszonyaik. Párat sikerült is a pokolra küldeniük, köztük jómagamnak is. – Rendol nem értette, ha a tanítványának is sikerült pár nála idősebb és erősebb katonát legyőznie, majd megmenekült, hogy hogy nem emelt fővel meséli a történetet. Úgy vélte, jó irányba csalódott a fiúba és végén összekapta magát. Megtanulta mi a tisztelet, alázat és bűnbánás többek között.
Majd folytatta Brendon immáron jóval lehangoltabban. –Aztán kiszorítottuk őket az bejárathoz és rést nyílt, amit többen ki akartak használni, így futásnak eredtek.
xxx
Ekkor visszaemlékezett az esetre!
- Fuss fiam, menekülj! – Kiáltott rá, az idős ember Brendon-ra, aki a bezáráskor folytatott vele rövid párbeszédet. –Nem uram, segítek küzdeni. –Túlerőben vannak, semmi esélyünk, vidd a gyerekeket biztonságos helyre, míg mi eltereljük a katonák figyelmét. –De a fiú, nem fogadott szót az idős úrnak, felkapott egy leesett kardot és hasba szúrta a feléje tartó katonát. Aztán Desten serege egyre csak nyomult előre, sarokba szorítva az ártatlanokat. Körbenézett és mindenhol halott gyerekek, nők és férfiak hevertek. Pár szerencsétlen maradt kapával és ásókkal remegő kezükbe, mikkel próbáltak ellenállni. Az idős úr még egyszer hátrafordult és figyelmeztette Brendon-t. – Kérlek fiam, szedd az irhád! –Vigyázzon! – Próbálta figyelmeztetni őt, de az öreg később vette észre a feléje tartó kardot, mire visszafordult már átszúrta a mellkasát, mint egy rongybaba összeesett. Ekkor Brendon, azt pár túlélő gyereket összeszedte és elindult a vár kijárata felé.
xxx
Újra a fa törzsének támaszkodva láthatjuk Rebekát és Rendol-t, amint figyelmesen hallgatják a történetet, bár a lány már hallotta egyszer ezt. Ezután elhallgatatott a fiú és könny csordult bal szeme sarkából. –Mi történt ezután? Hol vannak a gyerekek? –Faggatta a mester, bár látta nem jól fog folytatódni a történet. –Mikor kiértünk a várból, az erdő felé vettük irány én elől futottam mögöttem a gyerekek. Már majdnem elértük a Woodstock-i fákat, mikor ennyit hallottam. Tüzelésre felkészülni, céloz és tűz! Ezután nyílzápor hangja, és csend. Megfordultam. – itt abbahagyta, megtörölte szemét, végül Rendol szavába vágott. – Ne folytasd, innen sejtem a többit. –Ha nincs ott a tucat kicsi, én feküdnék ott. –Ne ostorozd magad, nem a te hibád. –Az atyám tehet erről! –Tette hozzá, az eddig csendbe lévő lány. – Talán másképp alakulhatott volna. – Folytatta a fiú, mire ismét a varázsló vágott közbe. –Talán, talán. Sok a feltételezés. Nem tudjuk mi lett volna, ha. Sajnos így alakult, tetszik, nem tetszik. Ti nem tehettek semmiről, nem válogathatjuk meg szüleink, se rokonaik. Azt mondom, előre nézzünk és folytassuk utunk. – Erre felállt az öreg és lassú léptekkel elindult, visszavéve a fehér leplét. –Mégis merre? Hisz, sehol sem vagyunk biztonságba? Igaz Crey meghalt, de ott van Desten és serege, meg az a nagy sárkány. –Erre az öreg, semmit se felelt csak mosolygott és haladt tovább. –Mester a tekercseid! –Vette fel a földről és vitte volna a varázsló után, aki eltűnt a semmibe. –Hova tűnt? –Kérdezte Rebeka. –Nem tudom, az előbb még itt állt. – Forgolódtak balra, jobbra, de szőrén, szálán eltűnt. Keresték még egy ideig a varázslót majd feladták. Gondolták, ahogyan előkerült, úgy el is tűnt s, ha ideje lesz, megint felbukkan. Azt sajnálta a tanonc egyedül, hogy magyarázatot nem kapott, a varázsló megmenekülésére, pedig remélte, ha ő történetét elmeséli, kíváncsisága is kielégül. Nem volt más tennivalójuk mentek tovább az erdőbe. Már órák óta sétáltak, mikor kiértek a farengeteg mögül és egy mezőn találták magukat. –Ez fura! Hol lehetünk? Erre a helyre nem is emlékszem. – Kérdezgette a lány a fiút! –Pedig atyám sok felé magával vitt, azt hittem eddig ismerem az egész birodalmat. –Tényleg elég különös hely ez! –Válaszolta a szintén meghökkent fiú, majd elindultak a mezőn, ahol semmi se látszódott csak temérdek nagyon világos zöld fű. A Nap hétágra sütött és bárányfelhő borította az égboltot, így nehezebben tájékozódtak. Egyszer csak egy árny röppent el felettük. – Mi volt az? – Nézett fel az égre Rebeka. – Biztos csak egy madár. – Legyintett Brendon. – Annak elég nagy szerintem. Na, mindegy. Mentek tovább, mikor ismét valami elrepült felettük, de most már a fiú is észlelte. –Ez tényleg jó nagy madár lehet, gyere, menjünk gyorsabban. –Megfogta a lány kezét és gyorsabb tempóval haladtak, remélve kiérnek a mezőről valami menedéket találva valahol. –Nem bírom tovább! –Állt meg a lány. –Mennünk kell, mert ki tudja mi ez az idegen lény, talán a fekete sárkány az. –Akkor se tudok már menni, fáj a lábam, pihennem kell. –Rendben, pár percre megállunk. –Ekkor elővette az oldalra szegezett tarisznyájából a kulacsot, s odanyújtotta neki. – Tessék, igyál! – Rebeka meghörpintette, majd visszaadva a fiúnak, ő is megkortyolta. – Nem sok vizünk maradt, ha nem találunk iható vizet valahol, félő szomjan veszünk ebbe a hőségbe. – Törölgette homlokáról a verejtéket Brendon. – Jaj, ne megint közeledik az a valami. –Nézett fel az égre Rebeka. Ekkor ismét futni kezdtek, viszont útjukat állta a bestia. Leszállt az égről, kitárta szárnyait sikkantott egyet két lábra állva, majd tüzet okádott felfelé. –Egy újabb sárkány! –Állapították meg. De ez nem fekete volt, hanem szinte ragyogó zöld színű és erős tömör pikkelyek, mint egy tüske álltak ki teste minden szegletéről. –A fiatalok belefáradtak a sok futásba, menekülésbe, vizük se sok, eltévedtek, feladták. Szinte megkönnyebbülés lett volna számukra, ha felfalja őket a fenevad. Azonban nem így lett, döbbenetükre a sárkány megszólalt. – Kik vagytok idegenek? Mit kerestek a fenségterületemen? – Egy beszélő sárkány? Mii? – Alélt el a két ember, majd hátráltak. Rebeka, majdnem el is esett, de Brendon-nak is nyitva maradt a szája. –Mit csodálkoztok? Szerintettek a sárkányok nem tudnak beszélni? Akkor hogy kommunikálunk szerintettek? – Kis idő kellett, nekik, míg mindezt feldolgozták, de rájöttek, ha sárkányok valóban léteznek, amiről eddig csak maximum legendákból hallottak, az hogy beszélnek is hab a tortán. – Hát ízé nem is tudom. – Hebegett a fiú. – Emberfia, ti mind olyan különös teremtmények vagytok. –Mondja ezt egy beszélő sárkány! – Kelt a fiú védelmére Rebeka. A sárkány várt egy kicsit, látva az ijedt és zavart emberpárost, majd újra faggatni kezdte őket, mikor látta kezdik felfogni a dolgot. – Szóval elmesélnétek, hogy kerültettek ide? – Ide? Miért, hol vagyunk? – Erre a sárkány nagyokat kacarászott. – Ez vicces, azt mondjátok azt sem tudtátok eddig, hogy sárkányvilágba vagytok? – Sárkányvilágba? – Kérdeztek vissza egyszerre. – Igen, ez egy másik világ, amit sárkányok uralnak, mint nálatok az emberek világába, csak sárkányok ezreivel. – Úgy érted még ezren vannak belőled? – Nem, kisember belőlem csak egy van. Viszont vannak más sárkányok is, igen, ha ez lett volna a kérdés. – És több ezren? – Kérdezte állát leszegve a lány. – Hát lehet, hogy van az tízezer is, nem számoltam. – Vakargatta éles karmaival a hosszú nyakát. Na, ekkor, már semmit se értettek. Eddig az erdőben voltak, hirtelen egy fekete sárkány támadt rájuk, majd előbukkant a halottnak hitt varázsló, most meg valami sárkányvilágba kerültek és egy igazi sárkánnyal beszélnek. – Biztosan megőrültünk, vagy meghaltunk és álmodjuk. –Mondta a lány a fiúnak, ki helyeselt. – Látom, nem értitek, had segítsek, elmondok nektek egy rövid mesét. –Lefeküdt a sárkány a fiatalok elé és belekezdett mondókájába. „ Réges régen, a világ megalakulása után, nem sokkal harc dúlt az Istenek között. Azon veszekedtek milyen lényeket teremtsenek, így kezdetben uralták a dinoszauruszok a Földet, majd követték őket a mutáns lények, de ez se tetszett a halhatatlanoknak. Az egyik nagyhatalmú kitalálta, hogy szórakoztatásul, halandó lényeket teremt, különböző fajokat, kisebbeket, nagyobbakat. Ekkor születtek meg az emberek, állatok. Majd egy másik nagyhatalmúnak ez nem tetszett, és megalkotta mindenkinél erősebb és hatalmasabb lényt a sárkányt. A többi Istennek ez nem tetszett, viszont megállapodtak, hogy harcot szít, a két fáj közt s az erősebbet hagyják élni. Háború vette kezdetét a sárkány és ember közt. Hiába voltunk mi nagyok és erősek, okádtunk tűzet, hiszen az emberi lények furfangosak és leleményesnek bizonyultak. Akadtak köztük nagy varázslók és mágusok, akik szembe mertek velünk szállni, így évekig dúlt a csata. A nagyhatalmúak ekkor megállapodtak és megegyeztek a döntetlenbe. Két világot hoztak létre, amibe elkülönülve mindkét faj uralkodhat és élhet.” Érdeklődve hallgatták a mesét, kicsit lehetetlennek is tűnt számukra, mondjuk valósághűnek, látva a bizonyítékokat. - És mi történt ezután? –Semmi, ennyi a történet. Azóta mi itt élünk, ti pedig ott. –Mutatta Brendon-nak a sárkány, s a távolba az égen túl tárta egyik szárnyát. – Ha jól értettem meg, akkor egy sárkány mit keresett a mi világunkba, és mi mit keresünk itt? – Hüledezett a fiú. – Na, látod, fiam. Ezt magam se tudom, viszont tudok valaki, aki többet segíthet. Menjetek mindig arra, amerre a fűszálak mozognak. Azok mutatják az utat, és elvezetnek hozzá. – Mégis kihez? – Kérdezte Rebeka, de ekkor a sárkány felröppent és szélsebesen elrepült.

                                                 7. rész A Fehér

-Ez a lény meg hová megy? – Néztek értetlenül egymásra. –És mégis mire gondolt, azalatt, hogy „amerre a fűszálak mozognak”? Nem értem. –Vakargatta a fejét Brendon. Végül a lány húzogatni kezdte a fiú szürke kopott szürke ruháját. – Nézd, ott! – Mutatott északra, egy a többi fűtől picit nagyobbra, ami ide oda himbálózott. –Csak a szél az. – Legyintett rá. – Mi van, ha a zöld sárkány erre gondolt. Menjünk arra, veszteni valónk úgy sincs. – Végül is, nem tudjuk, hol vagyunk, és merre kell menni, egy próbát megér. – egyezett bele a Brendon, így elindultak a mozgó füvek mutatta irányba. Egy idő után nagy szakadékhoz értek, ami alatt egy vízesés volt. Folyóra bukkantak, majd azután ismét erdős rész volt látható. –Megmenekültünk, ez iható víz. – Vette elő Brendon kulacsát és a vízzuhatag alá merítette. – Ugye mondtam, hogy erre kell jönni. –Dicsekedett a lány, ami után a fiú megpuszilta. Erre zavarba jött és elpirult. – Köszönöm neked! –Kiabálta a levegőbe. – Nincs mit, de miért kiabálsz. Itt állok melletted. –Vette el fülétől a kezeit, a fiú. –Nem neked mondtam. – Hanem kinek? – Ekkor vette észre a fiú a sárkányt, aki elviharzót felettük. –Mintha huncutul mosolygott volna? Te is láttad? – Kérdezte Brendon a lányt. –Dehogyis, a sárkányok nem mosolyognak. –Te ezt honnan tudod, tán sárkányszakértő lettél? –Míg vitatták a dolgot, leértek a domboldalról a folyó mentén haladva egy kavicsos részhez jutottak, ahol sekélyebb volt a víz. Átszökkentek könnyedén a túloldalra és újra az erdőbe találták magukat, de ez ritkább volt, mint a Woodstock-i. Kiérve az erdőből egyre hidegebb és hidegebb lett. – Én fázom! –Mondta Rebeka. – Tessék itt a felsőm. –Vette le magáról a fiú, akin volt még egy vékony réteg. Igaz ő neki sem volt melege, de jobban bírta, mint a lány. Egy nagy hegygerincet láttak meg a szárazföldről. –Nézd! Ott egy barlang a hegyoldalban, sötét van, húzzuk meg magunkat bent. –Támogatom az ötletet. – Helyeselt a lány. Ezután felmásztak a meredek hegyoldalt, és míg pihent Rebeka, a fiú pár tüzelőfát szedett. Tüzet raktak és lepihentek.
Másnap korán keltek, a tűz, mint várható volt elaludt. Feltápászkodtak és a barlang bejárata felé vették az irányt, amikor egy újabb sárkányt láttak repkedni a magasba, de ez most a többinél is nagyobb és csillogóbb volt. Egy hófehér tűzokádó. észrevéve a bestiát, már nem lepődtek meg, inkább csodálták. A sárkány a hegy oldalához ereszkedett és szárnyait csapkodva a levegőben beszélt a fiatalokkal. – Üdv néktek idegen lények, miben segíthetek? – A párt, igen csak meglepte a sárkány kedvessége, illetve furcsállták, mert úgy beszélt, mint aki már várt rájuk. – Üdvözlünk nagy sárkány. Az én nevem Brendon és ő itt Rebeka. – Szia. –Mutatkozott be a lány, majd Brendon folytatta. Mi egy másik világból, az emberek világából érkeztünk ide, nem tudom hogyan. A mezőn találkoztunk egy hatalmas zöld sárkánnyal és ő mondta jöjjünk erre. –Tudom, ember gyerek. Olyat mondj, amit nem tudok. Már mióta beléptetek a sárkányok világába szemmel tartalak titeket. Én vagyok ennek a birodalomnak az Úrnője. –Erre meghajoltak mindketten. –Álljatok fel, erre semmi szükség. – Folytatta az Úrnő. - Gondolom válaszokat kerestek, amit szerintettek én megadhatok. –Hát. –Kezdte volna a fiú, mire közbeszólt a sárkány. – Elmondom a történetünk részletesebben, mint a mező védelmezője, ti ugyanis vele találkoztatok. Az ő feladata az átjárót őrizni, ha valaki idegen idetévedne, mint ti megállapítsa érdemes-e az itt létre vagy nem. –Nagyon megörült a két fiatal, ezt hallva, hiszen ezek szerint ők alkalmasak erre a csodára. – Arról is tudomásom van, hogy a fekete sárkány a világotokba van. Ő volt régen a királya Sárkányföldnek, csak többet akart. Rájött, hogy vannak dimenziók és átjárók, mindenáron kutatni kezdett más lények után. Hatalmas és erőszakos lény, már évek óta eltűnt, tudomásom szerint, ahol megfordult, csak port és hamut hagyott maga után. Mivel sikerült megtalálni egy sok néppel megáldott bolygót, így az egyensúly megbillent. Gondolom ti így kerülhettetek át világunkba, akaratlan, hogy az egyensúly visszaálljon. – Hogyan juthatnánk vissza a világunkba? – Kérdezte Rebeka. – Egyetlen módja van, ha Fekete visszatér az ő helyére. –És ha nem tér vissza? – Kérdezte a fiú, de erre már nem felelt, hiszen nagyon is jól tudták a választ. Akkor örökre itt ragadnak. –Fehérsárkány, mond, tudnál nekünk segíteni, hogy visszajöjjön a fekete sárkány vagy mi hazajussunk. – Ha jóban belegondolok, mint azt Zöld, már említette régebben is voltak mágiával rendelkező lények mindkét oldalon. – Igen, én ismerek is egyet. Rendol a mesterem, nagyon jó varázsló és én a tanítványa voltam. – Szólt közbe Brendon. – Ha ez igaz, akkor van esély rá, hogy. – Akkor reppent egy nagyot és melléjük landolt. – Üljetek a hátamra, elviszlek egy itteni mágushoz, aki segíthet. – Mágushoz? –Igen, olyan meglepő, hogy a sárkányok közt is van varázslattal bíró? – Nem, csak fura. –Válaszolta a fiú, majd a lány se hagyta szó nélkül. – Mint itt mindent. –Felültek Fehér hátára, jó erősen belekapaszkodtak és szélsebesen szelték is a levegőt. Átrepültek a folyón, erdőn, hegyen, mezőn, dombon, míg egy tisztásra nem értek. Ott lerakta őket a sárkány, és elköszönt. -Várjatok itt és majd megjelenik. -Ki? –Kérdezte a fiú, de a sárkány elrepült. –Mikor szoknak már le erről a hirtelen eltűnésről. –Szerintem ez ilyen sárkány szokás. –Kuncogva válaszolt neki a lány. Leültek egy nagy sziklára és a szép kristálytiszta vizet figyelték, várva megjelenik a titokzatos lény, aki majd segít nekik.

                                                    8. rész A Kék

Hosszas várakozás után, felálltak és elindultak megunva a tétlenséget. Két lépést, ha tettek és a tenger erős hullámokat sodrót a partra. Visszanéztek és egy kék sárkány emelkedett ki a felszínre. Nagyobb volt Zöldnél és nem sokkal kisebb Fehértől. Színe szinte vetekedett a világos és sötét árnyalatában. – Te vagy Brendon! És ha jól tudom te pedig Rebeka. –Lépdelt hatalmas lábaival az emberekhez. –Igen, honnan tudod? – Lépett egyet előre a fiú. –Sok mindent tudok, amit se az emberek se a sárkányok nem tudnak. Nem mondta az Úrnő, hogy én egy mágikus sárkány vagyok? – De emlegetett valami effélét. –Vakargatta fejét az ember kölyke. – Akkor ne álljatok itt, mint egy faszent, kezdjük az edzést. Fekete nagyon erős, ha leakarjátok győzni, nagy bátorság és erő kell. Rebeka leült egy kis dombtetőre, hisz nem akarta zavarni az edzést, neki elég volt a figyelés. A sárkány felröppent majd egy tűzgömböt lővelt Brendon irányába, aki gyorsan bukfencezve kitért előtte, de a ruhája lángra kapott. Gyorsan levette azt, majd előhúzta kardját. – Szép, de nem eléggé. – Erre a fiú felé repült, s farkával kiverte a kezéből a kardját. – Túl lassú vagy! – Morogta a levegőbe, majd újabb, immáron nagyobb tűzzel támadta. Bukfencezett egyet, kettőt majd egy kisebb szikla mögé bújt, ami felfogta a lángcsóvát. A sárkány leszállt és rálépett a kőre, ami kettéhasadt. Szemtől szembe álltak egymással, majd Kék rávicsorgót és két lábra állt. – Nézzük, milyen vagy közelharcba. – Erre, fejével fellökte őt, mire a fiú felállt. Ezután farkával akarta ellökni, de felugrott a fiú, visszafele újra próbálkozott a sárkány, de most lehajolva tért ki támadása elől. Ugrott egyet a sárkány, ami kisebb földrengést idézett elő, ekkor Brendon lekuporodva próbált talpon maradni. Végül beakarta kapni és erős hegyes fogait mutatva, rontott irányába, de közel érve hozzá, a fiú felpattant a sárkány fejére s a pikkelyébe kapaszkodott. Kicsit úgy nézett ki ez a jelenet, mint egy cowboy, aki egy bikán ülve rodeózik. Nehezen, de kitartott, majd felröppent magasba a sárkány, és zuhanni kezdett, még ekkor is erősen fogta, majd elfáradt és elengedte Kéket. Sokáig mozdulatlan zuhant a föld felé, már Rebeka is szájához kapta kezét, mikor a sárkány utolérte és alá szállt, így a fiú a sárkány hátán landolt. Letette a földre, a rövid lecke után. – Nem is vagy te annyira reménytelen ember kölyke! Van még mit tanulnod, ez tény. Mára elég volt ennyi, gyertek a barlangomba, pihenjünk, és holnap folytatjuk az edzést. Ekkor egy sötét barlang felé vezette őket, ahol meghúzták magukat. Egy darabig még történeteket mesélt nekik Kék, a sárkányharcosról azután elnyomta őket az álom. Újabb napra virradt és a fiú már gyakorolt is a sárkánnyal, mire Rebeka magához tért. Kisétált szemét dörzsölve a kijárathoz és fentről figyelte milyen ügyesen fejlődik társa. Nagyon megkedvelte őt, s kezdett beleszeretni a fiúba. Egyre gyorsabb és erősebbé vált, többször tért ki a sárkány elől, sőt volt, amikor túl járt az eszén. –Szép munka volt fiam. Én többet nem tudok neked mutatni, remélem, hasznát veszed a tanításomnak és jó célokra használod. – Köszönöm nagy sárkánymágus! Általad számos fortélyra szert tettem, és kamatozhattam, amit mesteremtől tanultam. –Remélem mestered büszke lesz rád. Mutasd meg neki, mit tanultál és győzd le Feketét. Sok sikert nektek! – Neked is! –Kiáltották utána, majd lebukott a víz felszíne alá.

                                                      9. rész Piros

Az ifjú ember fiai elindultak tehát következő útjukra, ami a Himalája felé vezetett. Nem tudták még, azonban hogy veszély leselkedik rájuk. – Nézd Brendon, ott egy nagy hegy, talán arra levághatjuk az utunk. – Nem Rebeka, az nem hegy, hanem egy kialudt vulkán. szerintem maradjunk az úton, ez biztonságosabb. –Meg veszélyesebb is. –Tette hozzá a lány. –időt nyernék vele! – Kérlelte a fiút, ki hamar beadta derekát. – Rendben, mennyünk a vulkán felé, remélem tényleg kialudt. –Aztán pár óra elteltével, fel is értek a kialudt vulkán tetejére. A hely kopár és kihalt volt, sötét és ijesztő. – Brendon! Én félek! – Szólt fel a lány. – Nekem se tetszik ez a hely, van benne valami rémisztő. Túl gyanús ez a csend. –Válaszolt a fiú. – Menjünk inkább vissza. – Fordultak meg, majd ismét egy sárkány röppent eléjük, ellenben a többivel ez tűzpiros volt és cseppet sem barátságos kinézetű. – Lám, lám kik tévedtek ide Sárkány országba, csak nem két embergyermek? – Én Brendon vagyok és ő itt az útitársam Rebeka. – Mutatkoztak be és hajoltak meg a bestia előtt. – Hogy merészkedtettek ide a birodalmamba? - Hát mi, csak le akartuk vágni az utat. – De már itt se vagyunk. – Fejezte be Brendon szavát a hercegnő. – Nem mentek ti sehová! – Lépett óriási lábával eléjük a sárkány. –Nagy hiba volt, hogy behatoltatok a területemre, most meghaltok mindketten. – Jaj, Brendon, nem tetszik nekem ez a sárkány. – Igen, úgy tűnik nem mindegyik olyan kedves. –fussunk! – Kiáltottak fel és futásnak eredtek, mire a sárkány kiáltott egyet majd a vulkán belsejébe tüzelt. Erre a vulkán feléledt és tűzpiros láng lővelt ki a mélyről. Tűzgolyók lövelltek kifelé szerte a környékre. – Nem mentek sehová! – Röppent fel a gonosz lény és lővelt lángcsóváját feléjük. A két ifjú egy kő mögött bújt meg. – Most mitévők legyünk? – Esett kétségbe a lány. – Én elterelem a figyelmét és te menekülj!- Nem nem hagylak itt Brendon. – Erre a fiú szájon csókolta a lányt. – Ha nem élném túl, tud Rebeka hercegnőm, szeretlek. –Majd kibújt a fedezék mögül és ellenkező irányba kezdett rohanni. –Ide te csúfság, kapj el ha tudsz. – Nagyon felbőszítette a sárkányt, ki rögtön üldözőbe is vette, miközben a hercegnő elmenekült, ahogy a fiú kérte. Egyszer csak elkapta egy tűzgömb a fiú ruháját és lángra kapott. Az gyorsan levetette és futott volna tovább, mire a besti elszállt felette és hasra vágódott. Felkelt, de már szárnyával olyan vihart kavart, hogy egy sziklának csapta. Aztán farkával arrébb lökte és sarokba szorította. –Mi az utolsó kívánságod fiú? – Kérdezte széles és gonosz mosollyal a szörny? – Immedia Horcius Ale Tele. –Kezdett kántálni latin nyelven. – Mit motyogsz? Nem értem. – Majd elsötétült az égbolt és esni kezdett, a sárkány szájába a tűz kialudt és legyengült. Kihasználva ezt Brendon elfutott. Már leért a hegyről, mire a vihar elült és a sárkány újra erőre kapott. – jaj, ne sajnos nem volt elég erős a mágia. – Tudatosult benne, miután látta a feléje repülő sárkányt. – Nem győzhetsz le! Túl erős vagyok! – Kiabálta a fentről az óriásgyík. Majd eszébe jutott a varázslótanoncnak, mint a mestere, mint a Kék sárkány tanítása és furfanggal akarta kicselezni a nála százszor nagyobb és erősebb lényt. Mikor feléje repült a termetes sárkánygyík, elbukfencezet s a földre csapódott. Ráugrott elővette kardját és megdöfködte fejét, tudva ezzel nagy sérülést nem okozhat neki, de felbőszítette. Azután leugrott róla és futásnak eredt, mire üldözője felette repült. Fiú megállt egy pillanatra, mire megint latin nyelven kántált. – Setopornium De Karla. –S egy pár méteres kötél teremt a kezébe, azután újra menekülőre fogta. Elért egy hasadék széléhez, ahol egy hatalmas kődarab volt, aköré tekerte a kötél egyik végét, aztán várt. – Gyere te ronda szörnyszülött! – Ordibálta felfelé, hogy felingerelje. – Sikerült is terve, mert hamar támadást indított a sárkány. A fiú ismét, arrébb ugrott előle, de most gyorsan egyik lábára kötötte a kötél másik végét. A bestia szerencsére ezt nem vette észre, elég hosszú volt a kötél, hogy még repüljön egy darabon, majd sikertelen akciója után, szinte forrt a dühtől és cikázva a vulkánból kirobbanó lávatömbök közt utolsó rohamra készült. Repült is a fiú felé, de elfogyót a kötél és a szikla visszarántotta. Brendon odarohant a sziklához és kardjával aláfeszített, így megmozdult és elkezdett gurulni le a hasadékba, majd magával rántotta a tűzsárkányt is. – Légy átkozott emberfia! – Kiabálta utolsó leheletéből, majd eltűnt a lávában. Már lélegzett volna fel a túlélő, mikor a vulkán nagyot robbant s láva folyt ki belőle. Ekkor Brendon eszeveszetten rohant, biztonságos helyre. Elfáradt és gyenge volt. A harc kimerítette és a lávafolyam túl gyorsan jött. Elbotlott és várt a halált. Szemét becsukta, itt a vég, gondolta magában. Ekkor nagy fehérség borította el a vidéket s a láva kettévált, kikerülve az ifjú varázslót, utána megdermedt. Egy fehér köpenyes alak felemelte a fiút, majd vakító fénység közepette eltűntek.

                                                   10. rész A varázsló

Eltelt pár nap és Brendon magához tért. Egy öreg viskóban, egy régi heverőn feküdt betakarva kis szobában. Oldalán a hercegnő épp egy rongyot mártott vízbe, mivel eddig borogatta. – Rebeka? – Ó Brendon, magadhoz tértél! – Ölelte át, a még gyenge fiút. Aztán belépett hozzá Rendol is. – Üdvözöllek ifjú tanítványom. – Mesterem! – Kelt volna ki ágyból. – Nana, még túl kába vagy, feküdj csak vissza és pihenj. – Hogy kerültem ide? – Legyőzted a tűzsárkányt, azután pont jó időben és jó helyen voltam, így megtudtalak menteni a fortyogó láva elől. – Köszönöm mesterem! – Igazán nincs mit! Tulajdonképp Rebekának köszönd, hiszen összefutottunk az erdőben és mondta hol vagy, meg bajba vagy. – Tehát nem hagytál el? – Fordult Brendon a hercegnő felé. – Nem te buta, segítségért mentem, és szerencsémre találtam. – Megint jókor voltam, jó helyen. – Röhögött Rendol. –Most már elmondanád, mi folyik itt mester? Hogy kerültünk arra a sárkányvilágba, hova tűntél, és hogy úsztad meg a támadást? – Jó jó elmondom. Kiérdemelted az igazságot. – Leült a fiú mellé és elkezdte a történetet. – Voltaképpen, én régóta foglalaskodtam többek közt a sárkányok eredetével és vizsgálásával. Rájöttem, hogy létezik egy másik világ, viszont jómagam nem mertem odamenni. Nem voltam benne biztos helyes lenne e, és nem e borul fel az egyensúly vagy bármi más, mi rossz lehetne. Aztán volt egy rossz megérzésem, és sejtettem ez a sárkányvilágból származhat. Kiderítettem, a nagy Fekete sárkány a világunk felé tart, ezért is fogadtalak örökbe és tanítottalak. Ki akartalak képezni, mire eléri Földünket a bestia. Emiatt voltam türelmetlen és szigorú veled, csak közbe jött az evilági probléma, Desten zsarnoksága és Crey árulása. Sajnos háttérbe szorultak a sárkánnyal kapcsolatos kutatásaim. Amikor elérte a veszély Tinburg földjét, s Crey kivonult seregével a sárkány ellen, őrizetlenül hagyta a kastélyt. Csellel illetve kevés mágiával sikerült kiszabadulnom és elindultam a megkeresésedre. – Ekkor köhögött egyet s elmosolyodott. – Akkor is jó helyen voltam, pont és jó időben. Még időben odaértem, mielőtt a Fekete felfalt volna bennetek. Azután a tekercsek, miket nálad hagytam, varázstekercsek és voltaképp kulcs a sárkányvilágba. Ezáltal tudtatok bejutni oda, viszont én még nem mehettem. Ez a ti küldetésetek és feladatotok volt. Brendon, túlélted a kalandot és legyőzted a tűzsárkányt, ami nem kicsi dolog. Kiálltad a próbatételt, mit szántam neked. Most már bizton állítom, nem csak, mint remek katona, de remek varázsló is vagy. Mágia tudásod és kardod nélkül, odavesztél volna. Már csak egy feladatod van, legyőzni és visszaküldeni Feketét a saját idejébe, hogy visszaálljon az egyensúly, mielőtt elpusztítja Tinburgot és az egész világunkat. – Hogy győzhetném le? – Ahogy a Pirost is. Csak előbb gyógyulj meg. Ekkor magára hagyta az immáron ifjú párt. Még eltelt pár nap és Brendon erőre kapott. Kint gyakorlatozott az udvaron ügyesebben, mint eddig. – Itt az idő, jött fehér lován a varázsló. a sárkány elérte Desten király várát és óriási támadásokkal bombázza. Nem sok idejük van hátra. – Megérdemli a halált atyám, azért amit okozott Fisto népével. – Vetette oda a hercegnő. – Meg lehet leányom, de kik vagyunk mi, hogy mások felett ítélkezzünk. Ne légy te is olyan, mint atyád. – Bólintott egyet és felült lovára Rebeka is, majd másik lóra Brendon s követték a Rendolt. Odaérve a várhoz, láng borította a környéket. Füstölt a bástya, várfal törmelékei a földön, holtestek tucatjai. A katonák, köztük a király is harcolt a szörny ellen. –Nagy a kísértés hagyni, meglakoljon Desten bűnéért. Miért segítsek neki? – Ne neki segíts akkor fiam, hanem a sok ártatlan népnek. Az asszonyoknak és gyermekeiknek. Ők nem ártottak neked se népünknek. –Gyí, vágott lován egyet és a sárkány felé vette irányt, mire követte két társa is. Hárman lovagoltak le a dombról Woodstock felől a bestia felé. Kevesen maradtak mire leértek, rögtön kardot is ragadtak és szurkálták a bestiát, ahol érték. Mérges lett a sárkány felröppent, és tűzet okádott. A varázsló lova szénné is éget egyből. Felállt a földön fekvő Rendol és Brendonékra nézett, gyorsan vigyétek először biztonságba a túlélőket. – Brendon, visszagondolt a pár évvel ezelőtti esetre, mikor tétovázása miatt, mennyi élet hullt el. Most nem akarta ugyanezt a hibát elkövetni, így rögtön szót fogadott. Míg hercegnő és a fiú, terelték az ártatlanokat az erdő felé, Rendol farkasszemet nézett a Fekete sárkánnyal. El el bukfencezett tüze elől, majd pár karcolást kardjával ejtett is bőrén. Mágiája most viszont nem bizonyult eredményesnek. Hiába kántálta latin szövegeit, nem hatottak a sárkányra, túl erős volt. Mindennél erősebb, mivel valaha szemben állt. Leszállt a varázsló elé a bestia, és mosolygót egyet, a varázsló hátranézett és egy pillanatra összeakadt szeme szeretett tanítványával. – Rendool neee. – Kiálltotta Brendon, de mire odaért a sárkány egészbe lenyelte mesterét. A fiú megkérte kedvesét folytassa a megkezdett munkát, míg ő leszámol a pusztító fenevaddal. Újra csókot adott egymásnak a szerelmes pár és elváltak utjaik ismét. Rebeka beszaladt az ártatlanokkal az erdőbe, míg a fiú ott maradt a lerombolt és égő várnál. Most ő nézett farkasszemet a sárkánnyal, tudta nem győzheti le sehogy, így taktikát váltott. Pár óráig játszott a fenevaddal, kifárasztva ugyanúgy, mint mestere tette. Majd, mikor elérkezetnek látta az időt, tekercseit kidobta erszényéből, háromszöget formálva. a mit sem sejtő sárkány pont a közepére szállt, hogy felfalja áldozatát. – Most végzek veled is! – Mondta gonosz, mély hangon. – Nem hagyom, többet árts az ártatlanoknak! – Nem végezhetsz velem! Legyőzhetetlen vagyok! – Tudom. -Mondta beleegyezően. – Akkor még is mi a terved? – Visszaküldelek, ahonnan jöttél! – Mi? –Nézett maga köré a sárkány, s látva a mágikus tekercset, a sárkányvilágba vezető kulcsokat, tudta mire ment ki az egész. Bekapta a horgot és besétált, vagyis belerepült a csapdába. – Brendon elkántálta a megfelelő latin szöveget és megnyílt az égbolt. A sárkányt felszívta az örvény és eltűnt. Az ég kitisztult és a tűz kialudt. A menekültek előbújtak a Woodstocki erdőből és örvendeztek éljeneztek. Végül Desten is előbotorkált rejtekéről, meghajolt a fiú előtt és könnyezve kért bocsánatot. – Ne haragudj fiam, kérlek bocsáss meg nekem. – A fiú ellépett tőle szólt a katonáknak és karon ragadták. Desten a lányára nézett. – Rebeka, kérlek! – De a lány elfordult tőle. – Vigyék innen. – Szólt Brendon.
xxx
Pár év múlva.

Brendon és Rebeka összeházasodtak. Meggyászolták a hallottakat, Rendol emlékére szobrot állítottak. Király vált a varázslótanoncból s királyné a hercegnőből. A mágikus tekercseket elégették, így megszűnt a két világot összekötő kapocs, s átjáró is. Destent börtönbe vettették jó pár évre.

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat