Írásaim

Emlékek

- Túl sok ideje már hogy elmentél barátom. -Nézett le egy alacsony emberke a hegyoldalból a havas tájra. -Vajon viszont látlak e még? - Tanakodott magában, majd felkapta a fejszéjét a vastag hó párna szorításából s elindult. Vaskos lábai mélyen belefúródtak a hó rétegbe, barna bőr csizmája, azonban védte a hidegtől. Lassú, nehéz léptekkel bandukolt fejszéjével a vállán. Vastag, sötétbarna ruha borította zömök testét, ami egy medve bundájára hasonlított. Már órák teltek el, de a zord időjárás nem lassította le, inkább ösztönözte a sietségre. A mellkasáig érő fekete szakállát, a hó fehérre festette, ám Ribont ez sem gátolta a haladásban. Leért a hegy tetejéről és már a dimbes dombos vidéket maga mögött hagyva, viszonylag sík terepen folytatta útját. Kezdett fáradni, de még bírták a lábai a sétát,most viszont lelassult. Megállt egy öreg fánál, vastag törzsére támasztotta egyik kezét, majd másikkal levette válláról a terhet. Jólesett egy kis pihenés neki, hisz régóta úton van, ezért jutalmul, úgy döntött rágyújt, s elkezdett a vastag szőrme alatt kotorászni. Elővett egy pipát, majd tovább keresgélt. -A csuda vinné el törp szavamra mondom!- Dünnyögött egyet, majd sötétzöld szemei szúrósan a pipa végre meredtek. - Fortuna Asszonyság ma nem igen kedvez nekem!- Folytatta a morgolódást, aztán dühösen elrakta a pipát, felkapta a fejszét és tovább indult. Idővel a léptei könnyebbek és gyorsabbak lettek, majd a hó recsegése is abbamaradt. Megrázta fehér szakállát, ami feketévé vált, s a Nap világította kopasz fejét. Körbenézett és megdöbbenve figyelte, miképpen olvad a hó, tűnik el a vakító fehérség. A fák megkönnyebbülve rázták le magukról a nehezéket. Ribon mérges természete ellenére is, csodálattal nézte a szeme előtt végbemenő természeti szépséget. A talaj szomjasan szívta magába a vizet, míg a növényzet is itt- ott zölden láthatóvá vált. A legszebb jelenség a törp számára még sem ez volt, hanem egy szarvas, aminek a szép, terebélyes agancsa előbukkant egy bokor mögül. Közelebb ment hozzá Ribon, óvatosan, nehogy elijessze a jószágot, de a szarvas hamar kifülelte őt és felemelve a fejét, körbe -körbe szaglászott a levegőben. A törp még idejében elbújt egy fa vastag törzse mögé, így az állat nem vette észre, bár már körültekintőbben legelészett tovább. Ribon kidugta testéhez mérve, nagy fejét, majd figyelte a legelésző szarvast. Szép emlékeket idézett fel.

xxx

-Gyorsan Ribon, fuss, még a végén elmenekül. - Rohant be az erdőbe egy törp. - Ne olyan gyorsan Jof, tudod jól a távol futás nem az erősségem! - Kiáltott utána, majd a fejszét eldobva hanyatt vágta magát. - A franc essen ebbe a vadászatba, miért mindig nekem kell vele jönnöm! - Mormogta magában, majd feltápászkodott, vett egy mély levegőt, felkapta a fejszéjét és a társa után futott a sűrű lomb koronák takarásába. Utolérve őt, már förmedt volna rá, mire az csendre intette. A törp levette nyilát hátáról, majd erősen megfeszítve várt. A vesző szinte éhezett a préda vérére, de erre még várnia kellett. Ribon feltüsszentett egyet, majd a szabadjára engedett nyílvessző célt tévesztett. Az állat időben feleszmélt a támadóira, majd rémülten elinalt, így a találat az állat szíve helyett egy fa ágba fúródott. - Ezt most jól megcsináltad! - Mondta dühösen Jof, majd próbálta kihúzni a nyílhegyet a fából, mire az eltört. - Nézd meg, most az utolsó is oda. - Mutogatta az üres tegezt. - Sajnálom Jof, de tudod, hogy nem bírok futni, a vadászat olyan kimerítő és rosszul is leszek tőle a végén. - Nem is értem Lahron, miért mellém oszt be, inkább mennél a törp hölgyekkel gombát szedni, az való neked! - Zöld szemei szikráztak az idegességtől és minden baja forrásának okozóját, a mellé rendelt társának gondolta. Alkatát és test felépítést nézve megegyezett Ribonnal, viszont Jofnak nagyobb fülei voltak, amikben karika fülbevalók lógtak. Arca egyik oldalán, egy be nem gyógyult sebhely volt, amit régen szerzet harci gyakorlat közben. Lahron a falu vezetője, egyben legjobb harci tudással bíró törp volt. Mindenki tisztelte és szót fogadott neki, hiszen neki köszönhették a kis közösség megalakulását. Egy nap, mikor a törp ifjoncokat tanította a csatabárd forgatására, Jof óvatlansága miatt eltalálta és maradandó sebet ejtett rajta. A törp mai napig büszkén viselte a sebhelyet, fontos jelentőséggel bírt számára. Ribon, ki mindig társa mögött járt, amikor csak a sebére nézett, eszébe jutott, miként változott meg gyermekkori barátja. Egykor még vidáman játszottak a mezőn és boldogan versenyeztek egymással, ki, miben jobb, majd az arca megsebzése napjától, mint akit kicseréltek. Szíve hideg lett, tekintette komorrá vált, nem érzet senki iránt semmit, maximum gyűlöletet. Ribon egyedül maradt az erdőben és elmélyedt a gondolataiban, egyik szeme sarkából még egy könnycsepp is kicsordult. Elindult volna haza, amikor is egy zajra lett figyelmes. Megrezzent a bokor. Fejszéjét szorosan vakos kezei közé szorította és lassan megindult a hang forrás felé, majd farkas szemet nézett a szarvassal. Az állat szelíden figyelte a törpöt, miközben rágcsálta a földre hulló fa levelet. Érezte, hogy nem akarja bántani, így oka se volt a menekülésre. Lépett egyet előre, majd levegőbe szagolt és mire Ribon kinyújthatta volna karját, hogy megsimogassa, hátat fordított és eliszkolt. - Meddig kell még várni rád? Gyere, mert bajba kerülök, ha nélküled térek vissza! -Kiáltozott távolabbról Jof. Ribbon leszegett fejjel, fejszéjét maga mögött húzva a földön követte a szigorú társát haza.

xxx

- Jaj, ne menj el! - Tért magához a törpe, látva, hogy a szarvas kiszúrta és menekül. - Ne félj tőlem, nem bántalak! - Futott a riadt állat után, de árkon-bokron túl járt addigra. - A fenébe is, mit is gondoltam már! - Motyogta, majd folytatta útját. Kisétált a sűrű erdőből egy szépen zöldellő mezőre, ahol még itt-ott fehér foltok makacskodtak a növényeken, de a legtöbb hóból tócsa vált. - Na végre, már nem soká otthon, s a tél is a végét járja. - Dünnyögte, miközben egy dombra ért, ahonnan egy öreg, de masszív viskó volt látható. Közelebb érve, egyre jobban látszottak a fa építmény körvonalai. Saját tákolmány, ez észrevehető egyből, viszont szép munka. Egy ablaka és bejárata volt négyzet alakú kis háznak. Ribon miután odaért, megtörölte a sáros bakancsát a bejárat előtt, majd kinyitotta az ajtót és mélyet sóhajtott. Egy szomorú és keserű érzés fogta el akármikor ért haza, s ilyenkor megállt az ajtóban egy pár percre némán és mozdulatlan. Nem sok bútor és tárgy volt belül, egy kis kanapé megvetve, egy kandalló, amibe elégett fa ágak voltak, egy kis polc, amin régi könyvek sorakoztak egymás után, középen meg egy hosszúkás, ovális asztal két székkel, egymással szemben. Minden régi, kopott és rozoga volt, amik fából készültek. Levette öltözékét, fegyverét az ajtó mellé támasztotta, majd tett a kis farakásból a tűzre, amik a kandalló mellett álltak kis kupacba. Felmelegedett hamar a kis lakóhely, ezután lepihent, hisz most még hosszabb útról tért vissza, mint szokott. Másnap korán kelt, felpiszkálta a parást, s ismét megrakta fával, s amint felgyúlt a tűz, felöltözött, felkapta fejszéjét és kiment. Aprított egy kis tüzelőt a kinti mellék helység mellett, majd leszalad az erdő széli tóhoz horgászni. Pár halat fogott sikeresen, hazavitte és a kandalló felett megsütötte. Nem volt választékos étrendje, hal levet, sült halat vagy főt halat evett. Szerencséjére szerette, de amikor tehette nagyobb vadat is ejtett, néha viszont csak kisebbekkel kellett beérnie. A jóllakott törp uraság, elpakolt maga után, majd székét a kandalló elé húzta. Leült az égő tűz mellé s szemeit szinte megbűvölte az erős és éles fény.

Évtizedekkel ezelőtt:

Jof várj meg! - Fuss Ribon, ha nem sietünk lekéssük a tűzijátékot! - Rohant a két suhanc törp legény az éjszaka közepén, majd beérve egymást megálltak egy kisebb dombtetőn. - Pont időbe, mindjárt kezdődik! - Veregette háton Ribbont. - Máskor inkább hamarabb elindulok, nem nekem találták ki ezt a iramot. - Válaszolta tüdejét kiköpve, majd egyszerre bámultak fel, ahol fényes szín skálába borult az égbolt. Egymás után lőtték fel a mezőről a rakétákat, amik különböző magasságon robbantak fel. Az utolsó olyan hatalmasra repült, hogy akkorát szólt, a kis Ribbon rögtön hanyatt is vágódott, amit persze Jof nem bírt megállni nevetés nélkül. - Nem vicces! - Morgolódott, majd barátja kezet nyújtott neki. - Gyere, segítek. Menjünk, későre jár, szüleink mérgesek lesznek, ha késünk. -Visszasietek vállvetve a faluba, majd elköszöntek egymástól és ment ki ki a saját lakásába. Másnap reggel ismét találkozott a két barát és együtt játszottak, bújócskáztak, kergetőztek és gyakran el is szöktek a közeli erdőbe, ahol minél magasabb fát próbáltak megmászni. Jof pár évvel volt idősebb, mindenbe jobb is volt nála, de Ribon kedvét ez sosem lombozta le, inkább versengésre sarkalta, remélve egyszer valamiben legyőzheti őt.

Most:

Ez a fránya eső már megint! - Nézett ki az ablakon s látva leszakadt az Ég, fejet csóválva kezdett pakolgatni a lakásban. Átkutatta a polcait megmaradt konzervek után, de már nem sokat lelt. Az idő egyre zordabb lett s az élelme fogytán volt. A hosszú és fagyos tél, szinte mindent elpusztított, a megmaradt állatok java meg elmenekült. A fák és virágok levelei épp hogy zöldelleni kezdtek, viszont a hetekig tartó eső sem kegyelmezett a tájnak. Ribonnak nem maradt már semmi csak az emlék, egykori falujáról, vezetőjéről és barátjáról. Kiment a verandára és hosszú ideig figyelte a lehulló eső cseppeket.

Régen:

-Ribon, Ribon! Gyorsan gyere baj van! - Szaladt egy ifjú törp a felnőtt felé, ki épp fát gyűjteni volt a közeli erdőségbe. -Jof teljesen eszét vesztette, megölte Lahront és a mieinkre támadott, kérlek gyere gyorsan, csak te állíthatod meg! -Erre hírre rögtön elejtette a fa kupacot és fejszéjét előkapva rohant a faluba, elől a gyermek, mögötte a haraggal teli törp. Beérve a központba, minden lángokban állt, vérző törpök és menekülő védtelennek jajveszékelése fogadta. Egy pillanatra megállt a szakadó esőben és körbenézett. Szomorúság, düh és bosszú fogta el, majd kis idő múltán vezetője köhécselésére figyelt fel. Odafutott a haldoklóhoz, felemelte fejét, majd nyugtatta. - Semmi baj Lahron vezér, itt vagyok segítek. - Hagyj Ribon, nekem már végem, a többieket mentsd meg, az árvákat és asszonyokat. Csak te vagy képes Jof ámokfutását megállítani! - De Jof a barátom! Még is mi vette rá ily szörnyűségre? - Ő már nem az a törp, aki volt. Már nem a közösség tagja és nem a barátod. Hatalmába kerítette a becsvágy és az uralkodás. A gonosz teljesen felemésztette a lelkét, és erről csak én tehetek. - Majd vér buggyant ki a szájából. - LAHRON! - Kiáltott fel Ribon. - Állítsd meg a gonoszt, légy te … légy te a közösség új vezetője. - Majd végleg lehunyta szemét. - Sajnálom Lahron vezér, ígérem minden tőlem telhetőt megteszek! - Felállt, letakarta a halott törpöt és fejszéjét megragadva elindult egykori barátja felé.

xxx

-Mit művelsz? - Rivallt rá a megtébolyult társára. - Leigázom ezt a szánalmas népet, és egy új Világot teremtek. Csatlakozz te is és együtt uralkodhatnánk! - Sosem! -Akkor meghalsz te is a többivel együtt. -Ekkor előkapta a nyilát és Ribon felé lőtt, aki kitért a veszők elől. Közelebb ért Jofhoz és fejszéjével lesújtott rá, de hárította nyilával, ami ketté tört. Ekkor elővette baltáját és Ribon felé csapott, aki arrébb ugrott. Kezdetét vette a két törp csatája, a fegyverek szikráztak minden egyes összecsapáskor, míg a falu közben porig égett. A két harcban álló fél nem is figyelt a körülöttük zajló eseményre, a menekülő törpökre és a égő holtakra, csak egymásra koncentráltak. Órákon át küzdöttek, kisebb nagyobb sebeket ejtve a másikon, de győztesnek még egyik fél se került ki. - Még is miért tette ezt? Miért árultad el a népet, Lahront és legfőképpen engem, a barátod? - Ha ha ha. Lahron gyenge uralkodó volt és már túl sok ideje volt itt Ő a főnök, ideje volt a változásra. Ha én leszek a főnök, nem kellenek barátok, azok csak gyengítenének, egykori vezetőnk vesztét is ez okozta, nem figyelt magára, csak a népre, ha magát menti többiek helyett, lett volna esélye legyőzni engem. Most már mindegy, meghalt, ahogyan a népe is homályba vész, te maradtál egyedül, miután téged is legyőzlek megteremtem a saját kis közösségem! - Sosem fogom ezt hagyni neked! ÁÁ. - Majd neki rontott fejszéjét magasba emelve és lecsapta Jof bal karját, aki válaszul a másik kezében lévő baltájával kiverte Ribon fegyverét kezéből. Belerúgott a lábába, majd elesett, de Ribon eközben rávetette magét társára és a földön fekve harcoltak tovább. Hol az egyik ütött a másikra, hol a másik, rúgták, harapták a másikat, volt amit ki tudtak védeni, volt amit nem. Végül Jof kerekedett felül és a megmaradt karjába szorította Ribon csorba fegyverét, felé hajolt és így szólt. - Itt a vége barátom! - Majd lecsapni készült áldozatára, amikor Az elgurult felkapott egy földön fekvő vas rudat és Jof hátába szúrta. A törp semmit se szólt többé csak holtan összeesett. A több sebhelyet szerző és vérző törp, nehezen felállt és szétnézve már csak az égő romhalmazt látta, nem töprengett sokat, azon hogy elinduljon az erdő fele, ha csak nem akart volna a tűz tápláléka lenni.

Pár év múlva:

-Ribon vezér! Elkészült az új őrtorony is! - Mondta egy kis ifjonc az idősebb törpnek. - Rendben, köszönöm a jelentést, menj vissza édesanyádhoz. - Rendben. - Majd elfutott a faluba, míg az új vezető az újjáépült települést figyelte a dombról. Messziről egy szintén idős törpöt láthatunk, ki közeledett Ribon felé, majd odaérve így szólt. -Még mindig a múlton rágódsz? - Sosem fogom elfeledni, álmaimba kísért. - Senki se tudja, de a fiatalabb generációval ez nem fordulhat elő, örülök, hogy te lettél a vezetőnk. - Elmegyek! - Miért? Elmúlt a veszély, és ami létrejött, az mind miattad jöhetett létre? Kellesz nekünk RIbon! - Mondjon bárki bármit, az én hibám volt, az ami történt, ha hamarabb észreveszem talán. - Fejezd be! Senki se tudta mi lesz belőle. -A barátom volt! A legjobb barátom! És én, megöltem. - Sütötte le a szemeit. - Miután, megölt végzet több tucat ártatlannal. Tetted, amit tenned kellett, ha te nem vagy, mi sem beszélgethetnénk most itt. Nem lenne ez a szép hely, a közösség, a játszadozó gyerekek. -Sajnálom, de meghoztam a döntést és ez végleges. Törlesztettem, segítettem az új közösség megalakulását, az én szerepem itt véget ért. Idős is vagyok és gyenge is, ideje új vezetőt válasszatok, erős és jó a csapat, így bátran és minden félelem nélkül itt merem hagyni a falut. - Remete életet akarsz élni? Semmivel sem állíthatlak meg igaz? - Meghoztam egy döntést és nem áll szándékomban visszakozni. Ester, tudod nem erősségem a búcsúzkodás, kérlek közöld a többiekkel is. - Már mész is? Ilyen hirtelen? -Sajnálom, ég veled! - Megcsókolta törp asszony nagy homlokát és sötétbarna haját megsimogatta, majd elindult az erdő felé.

Most:

-Ó Ester drága, vajon mi lehet most veletek?! -Ábrándozott egy kicsit, majd visszament a kuckójába, eloltotta a kandalló tüzét lefeküdt a rozoga kanapéra és többé már nem kelt fel.

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat