Írásaim

Nem volt idő gyászolni nagyapja s bácsikája, vagyis az őrzői halálát, mert a hely mit eddig ismert halott volt. Lángok borították a házakat, romhalmaz s porfelhők mindenütt. „Hova lett a szép nyugodt kis Lengvids, az emberek?” Kérdezte magától, a választ azonban nem tudta. Sötét es félelmet keltő lidérc álom az egész! Gondolta magában. Azonban valóság volt. Hátrapillantott a megviselt viskóra, ahol utolsó rokonait, ismerőseit is elvesztette. Egyedül maradt, ez a gondolat megrémisztette, talán meg jobban, mint a pusztulófélben lévő város. Majd a kettéhasadt ajtó alatt meglátta a háti zsákját, s sietett volna érte, mikor egy óriás repülő sárkány repült el a viskó felett lángcsóvát hagyva maga után. Petert, egy idegen alak lökte félre, így megmenekült a lény támadása elől. - Ki vagy te? - Nyúlt volna kardja után, majd feleszmélt már nem Narniában van. Itt nem király, nincsenek barátai, katonai, se kardja vagy páncélja. Itt csupán egy védtelen árva gyermek. - Egy köszönöm is elég lesz. - Szólt a zöld ruhás idegen, majd lehúzta csuklyát a fejéről. - Köszönöm. - Felelte a fiú bátortalanul, hisz nem tudta még ellenség vagy barát. - Aragol vagyok Araszon fia. Mit keresel itt, a nyílt terepen? Gyorsan bújunk el, mielőtt ideérnek a grudok. - Grudok? - Kérdezett vissza, miközben hosszú fekete haját, és feketés borostáját figyelgette. Még most se tudta pontosan, miért mentette meg, viszont nem látszót rossz embernek, a sötétbarna szemei és tekintette ezt árulta el. A szem a lélek tükre, Ed mindig ezt mondogatta neki. - Igen, idefele egy tucatot láttam belőlük, erre tartanak. Ne mond, nem ismered őket? Kis ijesztő ronda lények talpig felfegyverkezve. Shan felderítői. Túlélők után kutatnak. - Shan? - Kérdezett vissza újból. - Gyere fiú, menjünk a mágushoz, ő mindent elmond, itt nem biztonságos. - Sárkányok? Grudok? Shan, mágus? Mi történt itt, hova tűnt mindaz a hely, mit eddig ismert? Mennyi időt tölthetett a másik világba? Ezek a gondolatok kavarodtak benne útközben, míg oda nem értek. A búvóhely egy sikátor volt, mi egy csatorna fedő alatt terült végig a városon. A jók itt húzták meg magukat, a felderítő csapatok elől. - Fúj, ez büdös és szűk! - Mondta Peter, miközben mászót le az aknalépcsőn. - Az egyetlen hely ahová Shan még nem küldött csapatot. - Majd sétálva a trutyis vízbe s patkányok láttán a fiú még jobban undorodott a helytől, de követte az idegent, remélve választ kap kérdéseire. Beértek a zsúfolt búvóhelyre. Angyalok törött szárnyakkal vagy anélkül, törpök vérző sebekkel feküdtek a földön. A ghnome-ok patkányhúst zabáltak. Elfek, nimfák, tündék tucatja nyüzsgött lent. -Úristen, itt meg mi történt? - Nézett az idegenre. Majd egy magas hangra fordította vissza fejet. - Ő lenne a kiválasztott? - Azt hiszem igen. Ott bukkantam rá, ahol mondtad. - Elnézést hogy közbe szólok, de maga ki? - Kérdezte zavartan a hatalmas fehér köpenyt s fehér kalapot viselő őszes fehér szakálas fazont. - Gendölf a nevem. - Tette át bal kezébe a botját, s nyújtott kezet a jobbal. -Üdv Gendölf, én Peter vagyok. Bizonyára te vagy a nagy mágus, kiről Aragol mesélt. Ki majd választ ad minden kérdésemre! - Hát, hogy mindenre az túlzás, igyekszem, de gyere, foglalj helyet s válaszolok, amire tudok. - Majd egy szakadt matracra leült a fiú, a mágus egy kis széket húzót magához s leült vele szembe. Aragol segített a betegeket ápolni, így magukra hagyta őket. - Hol is kezdjem, annyi kérdés lenne! -Az elején ifjú, az elején s egyszerre egyet! Aztán mindent sorjában. Gyújtott rá egy szivarra, miközben méregette a kiválasztottat. - Legfontosabb, hogy mi történt a várossal? Az emberekkel és mik ez a lények, kik elől bujkálni kell? – Az Árny műve, ki magát Shan-nak nevezi. Megszerezte az Árnyak Könyvét, s megidézte a leghatalmasabb erőt. Megszűntek az időportálok s özönlenek más világokból a lények. Már nincs idősík, nincs Narnia se más hely. Összefonódnak a terek es síkok. Shan célja egyesíteni a mindenséget, hogy a világ ura legyen. Az embereket kővé dermesztette, hisz számára ők hasztalanok. Árnysereget hozott létre, mik lerombolták a várost. Sárkányok uralják immáron az égboltot, grudokat küld felderítésekre. Ennyien maradtunk csupán. Benned van az utolsó remény Peter, a hipervándor. - Mintha nagyapám hallanám. - Igen a jó öreg Ed, rendes fickó volt, sajnálom. - Te ismerted őt? - Igen, régen én is őrző voltam, mint ő. Minden dimenzióban vannak szövetségesek, így tartjuk fent a világbékét. Eddig, legalábbis míg béke volt. Meg kell szerezni az Árnytól a Szent Könyvet es elpusztítani. - Mi az a könyv? - A könyv semleges és varázserővel bír. Jó kézbe áldás rossz kézbe átok. Rengeteg idézet, bűbáj, mágia, magyarázat, térkép van benne. Szerencsére holt nyelven, mi megnehezíti Shan dolgát. Gondold el kis részből ilyen pusztítást tudott végezni, mi történik, ha megszerzi a könyv többi részét s lefordítja azt. - Hol ez a könyv? - Egy része a gonosz kezébe, a másik része nálad kell, hogy legyen. Hisz ezért is kutattunk fel. Vagy nincs meg? - Hát íze, van egy pár könyvem, de az a háti táskámba maradt. Nem hinném, ez a Szent könyv benne lenne, arról tudnék. - Sok mindent nem tudsz még, már csak most menyi új eddig hihetetlen dolgot tapasztaltál, láttál, hallottál. S a könyv amúgy is álcázza magát, így védi a semlegességet. - Majd egy három fejű ember lépett hozzájuk. - Mágus, elfogyót a kötszer, merre tálalok pótlást?- Azt hiszem én nekem ez sok, le kell, hogy dőljek. - Tette homlokára kezét Peter s hanyatt vágta magát. - Aragol is odalépett. -Biztos ő a hipervándor? - Kétség se fér hozzá. Hagyd, ennyi újdonság pár óra leforgatta alatt, illetve árva is lett. Szegény kölyöknek gyászolni se volt ideje, kiderült szülei, rokonai nem is azok kinek eddig hitte. Ez meg egy óriásnak is sok lenne. - Majd hagyták piheni őt, s visszamentek ki ki saját dolgára. Magához tért a fiú, már nappal volt, de világosnak nem mondhatni. Meg kint itt sötét volt éjjel is, napközben is. Sikátorban meg pláne. Eltelt pár nap, miután Peter megtudta az igazságot valódi kilétéről, azonban nehezen tudta feldolgozni. Gondolatai az Árnyon, máguson, sárkányokon, Narniában történteken pörgött. - Jó reggelt. - Kínálta egy csésze forró teával, Gendölf. - Szóval nem álmodtam, mind valósak vagytok. - Attól tartok igen. - Pedig bíztam benne csak egy rossz álom az egész. - Ha összefogunk és legyőzzük együtt a gonoszt, csak az lesz. Kudarc esetén mindenki rémálmává válik az egész. Idd, ki a csészét s majd a vándor elkísér a helyre. - Vándor? Milyen helyre? - Már találkoztál Aragol-lal, mutatni szeretnék valamit, én előre megyek. Ott várlak. - S elhagyta a bujkáló lényekkel teli helységet, míg ő kortyolgatta tovább teáját. - Elkészültél? - Kérdezte Aragol pár óra után. - Igen. - Felelte, s lepattanva az ágy széléről, követte a férfit. Arra mentek merről jöttek, de most kicsit tovább. - Aragol? - Tessék? -Miért hív a mágus vándornak? -Ez hosszú történet, ha túléljük, elmesélem. Különben is ideértünk! Mutat a csatornán kívülre, mi egy gát oldalába volt, s a vízzuhatag hullott a kis tóra. Gendölf egy szikladarabkán várta őt, az áramló vízrengeteg közepén. - Ugorj! - Mondta a vándor! - Mi? Elment az eszed? Meghalok, ha ilyen magasról leugrom. - Csak ugorj! Bíz bennem. - De a fiú nem engedelmeskedett. - Hát jó te akartad. - Mondta Aragol s lelökte a mélységbe. - AAAA kiáltotta Peter zuhanás közben, majd nagy csobbanás. Kis idő múlva pár lábhossznyival arrébb bukkant elő a vízből s levegő után kapkodott. Vándor s a mágus kíváncsian figyelték a küzdő fiút. - Ad a kezd - Nyújtotta fiúnak lehajolva a mágus, kit a víz hozzásodort. S felsegítette az ázott gyereket. - Teljesen elment az eszetek? Meg is halhattam volna! - Mondta felháborodottan. Erre a mágus nem reagált csak beleszívót szivarjába. - Kezdődhet a lecke. - Milyen lecke? - Felkészítelek Shan ellen, s megtanítom, hogyan használd az erőd. - Majd belelökte ismét a fiút a vízbe s ő átugrott a partra. - Először mássz, ki a szárazföldre s ott folytatjuk. - Peter ismét fuldoklót, immáron magára maradt. Lebukott víz alá majd fel. Óriási harag gyűlt benne a vándor és mágus iránt. Kis örvényt kreált a tó közepén alámerült s az erdőbe találta magát talpig vizesen. Felkapaszkodott s lassú léptekkel közelített Gendölf felé. -Mi történt velem? Hogy kerültem ide, s jutottam ki a vízből? - Gratulálok. Első leckén túl is vagy. Felébresztetted a képességed. Időhurkot hoztál létre s meghajlítva a teret, s időt ide teleportáltál! - De hogy? - Mit éreztél s mire gondoltál nagy vergődésed közepette? - Dühöt, félelmet s mindenáron kiakartam jutni. – Tehát, ahogy sejtettem ez a kulcs az erődhöz. Kötődik képességed az érzelmeidhez. Ezt kell megtanulnod irányítani. Ne is habozzunk, kezdődjék a következő lecke! Nagyon fontos, hogy mind fejben, mind testben ott légy. Lesz elmélet, mivel kevés időnk van, ezt gyakorlat közben fogom neked oktatni. Sajnos én személyesen nem fogok mindig jelen lenni edzésednél. – Akkor ki segít? – Majd a Vándor felügyeli. – Na, ne, pont ő, aki majdnem megölt! – Jó ember, majd megismered és megszereted. – Az kizárt, főleg miután belelökött a vízbe. – Nekem mennem kell, kitartást. Vigyázz rá! – Fordult az időközben megérkezett Aragol-hoz, ki bólintott s szárnyai alá vette Petert. – Egy kis elméletet kezdünk, majd letesztelem az állóképességed. – Azt mondta a mágus, hogy… - Most nincs itt a mágus, tehát az lesz, amit mondtam. Értetted? – Förmedt rá. – Igen. – Helyes, szóval Shan a gonosz vezér s nála a könyv egy része, mi által hatalmasabb mindegyikünknél. Továbbá seregei felbecsülhetetlenül magas létszámmal bírnak mind égen, földön egyaránt. Első lecke kiismerni ellenséget, az erejét s gyengeségét majd felhasználva ellenne felülkerekedni. Holnap hajnalba közel osonunk az ellenség területére s saját szemeddel pillanthatod meg a csúfságokat. – Röhögött magába. – Mi? Mármint én, oda? A gonosz birodalmának közepébe? A Sok lény közé? Kizárt. Hisz még fel sem vagyok készülve! – Ezért leszek ott veled, ez egy felderítő hadművelet lesz. Fontos majd csendbe és észrevétlenül kell lapulni, így baj nélkül visszatérhetünk helyünkre. Na, de most felérem, mit bírsz. Menj, a közeli erdőbe hozz, annyi tűzifának valót amennyit elbírsz egyszerre. Azután pár erőnléti gyakorlat és be is fog sötétedni. – Peter-nek nem tetszet ez a dolog, de kénytelen volt megtenni amit Aragol kért tőle, így ahogy tudta csinálta. A felügyelő leült egy kis domb szélére s egy fűszálat szájába véve, figyelte, hogy küszködik a fiú. Pár óra elteltével, mindennel kész lett. Hozott egy tucat fát, futott egy kört a erdő körül, lenyomott pár fekvőtámaszt, guggolást és felülést majd ugrált is. Nagyon fáradt volt, szomjas, éhes s izzadt, mint a ló. – Mikor megyünk már? Nem bíróm! – Rendben, mára készen vagyunk, vedd fel a tűzifának valót, mit hoztál s hozd! – Mi? Hiszen ki vagyok pukkadva, minek? Azt mondtad vége mára! – Mit gondoltál fiú, dísznek kértem? Ezzel fogunk tüzelni a hidegbe, na, uzsgyi. Lassan, komótosan megérkeztek, Peter ledobta a fát, s be is ugrott fekvőhelyébe. – Na hogy ment az első nap? – Kérdezte a mágus. – Fárasztó volt, majd be is aludt. - Aragol? – Őszintén? Siralmas teljesítmény. Lassú, gyenge, lusta és sokat beszél. – He, he. – Kacagott Gendölf. – Majd belejön, idő kell neki is, s türelemmel légy te is. – De Mágus? Közeleg a gonosz, idő kérdése s ránk akad. Nincs időnk. – Tudom, de nincs más választásunk. Feküdj, pihend ki magad. Vigyázz a fiúra kérlek barátom. – Majd elment. Reggel korán ébresztette Aragol Peter-t, ki még nyál csurgatva aludt. – Peter Peter, kelj. Itt az idő mennünk kell. – Hova? Nem megyek én sehova! Hagy aludni! – Jó te akartad. – Elment egy pohár vízért s jól nyakon öntötte vele. Azonnal kipattant az ágyból. – Megvesztél jó ember, ezt miért kellett. – Na, ezt már szeretem, öltözz, indulunk. – Hová, hisz még sötét van? – Tegnap mondtam, megnézzük a grudokat és itt mindig sötét van. – Pár perc elteltével felöltözve s száj húzogatva várta a Vándort majd együtt el is indultak. Nem kellett sokat menniük, hisz a Sötét szinte az egész világot bekebelezte lassan, éppen hogy kiértek a sikátorból másik irányba, mint edző helyük volt, kis séta és ott is találták magukat a lények egyik bázisában. Lekuporogtak egy bokor mögé s onnan figyelték miképp izeg mozog az a tucatnyi gonosz kis lény. – Fúj ezek meg mik? – Nézte a fiú a kis erős szürke páncélba lévő lényeket. Csak, aki levette sisakját, annak látta torzszülött arcát, mi szőr borította. – Ezek a grudok. Ne tévesszen meg a látvány, apró termetük ellenére nagyon gyorsak és szívósak. Erősek, főleg felfegyverkezve. Ezért is ők a felderítők. Náluk gyorsabb és kitartóbb lények nincsenek Shan szolgálatában. Jól nézd meg őket, mozgásuk, szokásuk. – Ezek, mint az állatok, olyanok. – Igen, azok voltak, ezért is élnek dögökön, dögevőknek is hívják őket, csak Shan fegyvert, páncélt adott kezükbe. Kegyetlen s veszélyes időket élünk. Gyere eleget láttunk, itt. Most nézzük meg a sárkányait. – Peter eddig is félt, a sárkány szó hallatán, még jobban berezelt, de tudta a világ sorsa múlik ezen, így visszafojtva félelmét, követte Aragol-t. Nem sok lépést tettek meg és el is repült felettük egy zöld színű repülő lény. Követték azt, ami elvezette a helyére, mi nyüzsgött a sárkányoktól. – Büdös tűzokádó bestiák mind. Shan ezeken utazik, van egy kedvence is, amit a trónja mellett tart egy ketrecbe. Velük vigyáz a legjobban, mert legerősebbek. Gyorsan szelik a levegőt s pikkelyűk áthatolhatatlan. Tűzcsóvájukról ne is beszéljünk, ami mindent felolvaszt. – Tudom, volt szerencsém benne. – Cscs, halkan, nagyon éles a látásuk és a hallásuk, nehogy észrevegyenek. Sajnos az ők gyengéikre, még nem jöttünk rá, viszont szaglásuk nem a legjobb, ha bekened magad sárral vagy bármilyen rossz szagú trutyival s elbújsz, nem éreznek. – Kicsit még időztek ott, majd visszakúsztak a sikátorba, ahol kicsit még tanítgatta Peter-t. Elmagyarázta neki, milyen lények élnek itt, kinek minek mik az erőségeik s gyengéik aztán nyugovóra tértek. Másnap is korán keltek, csak úgy, mint jó néhány hete. A fiú egyre erősebbé, kitartóbbá vált. Lassan a Vándor is kezdte elhinni Ő a kiválasztott. Peter sok barátot szerzet itt is, ezáltal magabiztossá vált. Ápolta a sebesülteket, felderítésekbe vett részt kevés szabadidejében. – Ó Nagy Uram, lassan az egész világ a te uralmad alatt lesz. – Hajolt meg a gonosz boszorkány Shan előtt. Majd reszketve visszalépett testvérei közé. – Már ideje! Semmi hír a kiválasztottról? Könyvről? – Sajnos még nem akadtunk a nyomukra Uram. Grudok tucatjai kutatnak utánuk. – És a túlélők? – Már csak a Mágus és pár követői rejtőzködnek, de lassan ők is meglesznek. – Remélem is, ha Gendölf is a markomba lesz végre, senki se állhat az utamba. A kiválasztott egyedül marad, nem lesz senki, aki bárkit ellenségeink soraiból is védelmezhetne! – Menjetek ti is, vigyétek a sárkányaim. Megparancsolom minden mozdítható katonámnak, keressétek a hitszegőket, aki rossz hírrel vagy üres kézzel tér vissza meghal! – Értettük Urunk. – Ezzel több tucat tűzokádó repült ki a birodalom mélyéről, a három boszorkánnyal az élükön. – Mágusom rossz hír. – Rontott be a rejtekhelyre egy ijed ghnome. – Mond barátom, mi történt? – Az Árny még több katonát küldött felderítésünkre. Már nem csak tucatnyi grudok, sárkányok is és boszorkányok lepték el várost. Szinte már nem lehet észrevétlenül mozogni. – Ajjh, a keringettét, ez nem jó hír! – Dörzsölgette szakállát, majd egy kobold is futva rohant hozzá. – Mágus, Mágus! Gyorsan, elkapták Rid-et. – Ki az a Rid? – Tért vissza Peter Aragol-lal az edzésről. – Rid egy kobold. Egy közülünk. – De még is hogyan? – Kérdezte Gendölf. – Épp élelmet szedtünk a közeli erdőszéli határnál, mikor az egyik grud észrevett s mire lecsaptuk volna orditott egyet, erre tucatnyi társa közelített felénk. El is futottunk, csak sárkányok csaptak le ránk. Mire észbe kaptam Rid-et már óriás karmai közt vitte Shan birodalmába. Nem volt esélyünk, én is épp hogy eltudtam bújna, majd mikor tiszta volt a terep vissza siettem. – Akkor el kell innen mennünk, mihamarabb. – Szólalt meg Aragol. – Miért kéne? – Kérdezte Peter. – Nincs más választásunk, Shan kegyetlen katonái ki fogják szedni a koboldból hollétünk. – Nem, Rid nem olyan, benne bízhatunk. – Vágta közbe a kobold. – Sajnos a Vándornak igaza van. Szemernyi kétségem sincs társad hűségében, viszont nem ismeritek a gonoszt. Talán, ha elkapna, még belőlem is kiszedné az információt, mire szüksége van. Nem válogat kegyetlen kínzási módszerei közt. – Mentsük meg! – Szólalt meg a kiválasztott. – Megvesztél ember fia! Én be nem sétálok oda, a halálba. – Szólt közbe egy arra járó kentaur. – Itt a kiválasztott, mi bajunk lehetne? – Mondta az odalépő minotaurusz. – Igen igen! - Jöttek mintegy kört alkotva mindenki. – Sajnos még nincs felkészülve! Több idő kellene. – Csitította a tömeget a Mágus. – De készen állok! Sokat fejlődtem. – Ellenkezett a fiú. – Elhiszem, hogy sokat tanultál, de ez még kevés. – Viszont már nincs több időnk. – Mondta a Vándor. – Mi legyen hát, nagy Mágus? – Kérdezte a háromfejű ember. – Megvakargatta kerek állát, majd így szólt kis tanakodás után. –Legyen hát, a nép döntött, s fejet hajtok előttetek. Harcolunk, igaz kevesen vagyunk, de más megoldást nem tudok. Örökké nem menekülhetünk, és már hova sincs. Vándor keres annyi fegyvert, páncélt amennyit tudsz. Vidd magaddal Bölényt és Háromfejűt. Peter te nekem segítesz biztonságba jutatni a sebesülteket. – Igen is, értettük. – Mondták egybehangzóan majd tették, amit kellett. Minden készen állt az induláshoz, így megindult a karaván. Túl sokan voltak, amit a Sötét egyik sárkánya ki is szúrt majd hatalmas bömbölésével tudtát is adta ennek. Közel s távol e vidéken minden gonosz lény meghallotta, tüstént a helyre is siették. Gendölf mellett állt Aragol mögöttük Peter és a többiek. Körbekerítették őket egy kettő. Az égen négy hatalmas tűzokádó repkedett s néha tüzet okádtak köréjük majd a földön úgy ötven jól fegyverkezett grudok-kal néztek farkasszemet. – Most mitévők legyünk? – Kérdezte kétségbeesetten Peter a felnőtteket. – Nem tudom fiam. – Válaszolta a mágus. – Miért nem támadnak, mire várnak? – Szorongatta kardját a vándor, majd hatalmas rikkangatás hallatszót, ami egyre erősebb lett. A sárkányok távolabb szálltak, míg a grudok köralakja megnyílt s közéjük egy óriás sárkány szállt le, kin az Árny ült. Még eddig senki se látta teljes alakjában, mert a sötétben bujkált. A boszorkányok és pár grud hallotta hangját illetve alakjának körvonalait az árny mögött. – Szóval te lennél a kiválasztott. – Nézett le a fiúra, ki meg se, mert szólalni félelmében. Sötét köpenyében és fekete sisakjában inkább a halálra hasonlított, mint élőre. Kezei helyett karmai voltak, amin aranyozott páncél fedett, sisakja korona alakú volt, arca helyett koromfekete sötétség. A mágus állt Peter elé. – Hagyd őt! Csak az életem árán kapod meg! – Majd leszállt a gonosz sárkányáról, mire az állat ismét bömbölt egyet. Mindenki a földre kényszerült, s fülük fogták még a rosszak is, egyedül az Árny állta egy szörnyű ricsajt. Magasabb volt mindenkinél, megsimogatta kis kedvencét s így szólt mély hangon. – Nyugodj meg, hamarosan lakmározhatsz a húsából. Végre találkozzunk mágus. – Fordult Gendölf- höz, majd előkapta fekete pengéjét s rátartotta. – Pont elég bosszúságot okoztatok már nekem, itt az ideje pontot tenni erre a dologra. – Van egy tervem. – Súgta a mágus a vándornak. – Kockázatos, de nincs mit tenni. Te vidd Peter-t jó messzire innen és keressétek meg a hátizsákját, amiben a könyv lehet. Csak annak segítségével állíthatjuk meg. Én feltartom a többiekkel, amíg tudjuk. – De mágus? Nem hagyhatlak. – Viszont már nem tudta befejezni, mert oldalba lökte őt is és a fiút is. – Menjetek! – Erre minden lény: Bölény, Háromfejű ember, nimfák, koboldok előkapták fegyvereik s nekirontottak a gonoszoknak. – Támadás! – Kiáltott fel Gendölf s fehér leple alól előkapta kardja mellé hófehér varázsbotját minek fénye elvakította az árnysereget, ez idő alatt volt ideje a kiválasztottnak elmenekülnie. – Nem lóghat meg! – Mormogta a Sötét. – Majd a három boszi jelent meg seprűiken, kik elszálltak a harcoló tömeg felett, egyenest a menekültek irányába. Míg a lények a sárkányokkal, grudok-kal harcoltak, Gendölf az Árny- nyal nézett szembe. – Maroknyi sereged nevetséges, nincs esélyetek a túlerővel szemben. Csak idő kérdése és mind elpusztultok! – Förmedt rá a mágusra. – Ne becsüld alá a fény erejét. - Fénycsóvát küldött a gonoszra, aki megtorpant. Felült behemót állatára, felrepült vele magasra, majd egy sötét energia bombával viszonozta. Gendölf erre, elejtette kardját és botját is. Felállt, de az Árny sárkánya már hosszú farkával el is lökte. A földre kényszerült mágus, szétnézett és szerte haldokló barátait látta. Az égi lények sorba markolták fel áldozatait s hajították le a földre. Grudok tucatjai szúrták le a jókat. Bölény és Háromfejű, azonban még csataképes volt. Több rosszat is elpusztítottak egyszerre. Peter és Aragol már jóval arrébb jártak a harcmezőről, de még látótávolságon belül. Bölény épp két grud-ot öklelt fel majd fejszéjével lecsapta egy másik fejét, mire üvöltött egy hatalmasat, mint egy bika. Erre egy sárkány a semmiből teremt elő s döfte át éles karmaival a mellkasát. – Ne, Bölényfej! – Kiáltott az össze eső minotaurusz felé, legjobb barátja a Háromfejű ember, ki mérgébe négy grud-ot dobot el hatalmas kezével. Majd a gyilkos sárkánnyal találta szembe magát. – Gyere te bestia, nem félek tőled. – Erre zuhanórepülésbe tüzet okádót felé, de Háromfejű arrébb ugrott. Ezután gyors mozdulattal megfordult s elkapta a sárkány farkát, megpörgette és a földre kényszerítette. Odasétált hozzá komótosan, lehajolt felé s két puszta kezével zúzta össze a koponyáját. – Ezt Bölényfej-ért kaptad te féreg. Majd felnézett az Árny-ra s annak állatára. – Te jössz! – Majd rámutatott hosszú kezeivel. Erre a Sötét csak röhögött egy hangosat, és megparancsolta kedvencének egye meg. Felé is vezette sárkányát, de Háromfejű ismét hárított. Nehéz is volt, legyőzni három fejének és hatalmas termetének köszönhetően. A sárkányán jobbra húzta a kengyelt majd megfordult vele, hogy újra farkasszemet nézzenek. Most tüzet okádót felé, de két kezét maga elé téve, kisebb karcoláson kívül nagy sebet ez se okozót neki. – Korán kell felkelnie, aki Háromfejűt be tudja csapni, legyőzni meg szinte nem lehet. – Kiáltotta nevetve a sárkány után, majd kimondva ezt, látta üres a nyereg. – Vigyázz Háromfejű! – Figyelmeztette Gendölf, sajnos későn. Mire megfordult az Árny- nyal találta szembe magát, ki rögtön hason is szúrta őt. Ahogy földet ért a halott, be remegett kicsit. Egy pillanatra abba is maradt az ütközet és a figyelem rá irányult, majd visszatérve csatához folytatódott. A mágus szomorúan sóhajtott egyet, érezte hamarosan vége mindennek. Próbált kardjához nyúlni, de a Sötét arrébb rúgta azt. Fel akart tápászkodni, viszont az Árny nem engedte, folyamatosan rugdosta őt. Már majdnem elérte botját, de leszállt a sárkánya és ketté harapta. Egy röpke villanás történt, a mágus elvesztette erejét. A gonosz fölé hajolt, s így szólt. – Véged van mágus, neked is és a védenceidnek is. Már sem te, sem követőid sem állhatnak uralkodásom útjába. –Erre hangosakat kacarászott. – Mi olyan vicces, mágus? – Rajtad röhögök, szánalmas vagy. A kiválasztott még él és újra el fog pusztítani, mint elődei. – Arra a nyápic gyerkőcre gondolsz? Csak idő kérdése és megtalálom őt is majd megölöm, mint a többi barátod. Már nem lesz senki, aki segítsen neki és bujtassa. – Nagyon magabiztos vagy, ez lesz a veszted! –Nem hallgatom tovább a fecsegésed. –Előkapta kardját és le is szúrta a mágust, mit Peter is végignézett messziről. – Ne Gendölf! – Kiáltott fel hangosan, és futott volna hozzá, de vándor nem engedte. – A mágus utolsó leheletéből is csak ennyi telt. –Még itt vagytok. – Nézett fel véréből a közeli dombra. – Fussatok bolondok. – Majd lehunyta szemét. – Már nem tudsz rajta segíteni, gyere, menjünk. – Húzta magával a síró gyereket. Az Árny diadalmasan emelkedett fel, nézte a több tucat holtestet, majd vérdíjat tűzött ki a kiválasztotta. – Aki elsőnek hozza elém fejét, kinevezem tábornokommá és legfőbb bizalmasommá! – Majd felült állatára és tovaszállt. Sárkányoknak, grudok-nak se kellett több, mint ahányan megmaradtak futottak Aragol-ék után. – De ja vu érzésem támadt. – Mondta Peter, miközben egy bokorban húzták meg magukat a boszik elől. – Már majdnem ott vagyunk. – Én nem akarok oda menni. – Tudom, de muszáj. Ed is ezt akarná. Büszke volt rád, kérlek, ne okozz neki csalódást. – De nem tudunk kimenni észrevétlenül. – ezt bízd csak rám, ha szólók menj és keresd meg a könyvet. – De. – Viszont mire kimondta volna a fiú, vándor ott sem volt. – Hé, banyák! - Dobta meg őket egy kaviccsal Aragol. Aztán futni kezdet. Elena-ék nagyon idegesek lettek, s mindhárman üldözőbe vették a férfit, mit sem törődve a fiúval. Vándor, ahogy elfutott a bokor mellett, megadta a jelet. – Most Peter, ahogy a lábad bírja, én elcsalom őket. A gátnál találkozunk. – A fiú bólintott, és futásnak eredt az ellenkező iránya. Néha megállt pihenni, illetve megbújt pár fa mögött, a grudok észre ne vegyék. Volt, amikor a magad fűbe süppedt az épp felette repülő sárkány meg ne lássa. Kis idő múlva elérte a lerombolt házat, aminek már csak törmeléke látszódót. Picit megtorpant, majd mély lélegzetvétel után, erőt vet, és míg senki se figyelt rá keresni kereste a hátizsákját. Mindent átkutatott, de nem lelte, pedig sejtette Aragol nem bírja sokáig feltartani üldözőit, így sürgette az idő. – Jaj, ne! – pillantott jobbra, ahol két grud járőrözött. Lefeküdt a földre, s törmeléket magára húzva rejtőzött el. – Te látsz itt embergyermeket? – Nem én és te? –Én se! – Akkor menjünk. – Jó, jó. – Ezzel arrébb is állt a két lény. A fiú előbújt majd ennyit mondott magába. – Ezek mennyire ostobák. – Majd tovább kutatta az állítólagos Szent Könyvet. Majd kis idő múlva, mintha látott volna valamit egy kődarab mögött. Gyorsan oda is sietett és arrébb lökte róla. – Ez az! Megvan! – Kiáltott örömében, amit sajnos a közelben lévő két grud meg is hallott. – Te is hallottad? – Igen! – Nézzük meg!- Oké, gyerünk! – Vissza is sietettek a romokhoz, ahol hamar kiszúrták a kiválasztottat a táskával kezében. – Ott van, gyerünk, kapjuk el! – Jaj, ne! – Rohant el a rondaságok elől. Gyorsan futott, párszor megbicsaklott, de hamar feltápászkodott és ment tovább, a két lénnyel a nyomában. Végül odaért a megbeszélt helyre, de Aragol-nak nyoma sem volt. – Ajaj, nem lesz ez így jó. – Sutyorgott, majd látva mindjárt utolérik tovább menekült a gát oldalába. Nem bírta és megállt a két grud utolérte. – Megvagy embergyermek. Végre megkapom a kitüntetést. – Mi? Én kapom meg! – Lökte oldalba társa. – Nem, én láttam meg előbb. – Válaszolta a grud. Majd elkezdtek vitatkozni és egymásnak estek. Ezt kihasználva Peter felállt, és újból neki iramodott. – Hé, né már, ez meg megszökik. Utána. – Egyeztek meg, s követték őt. Majd Aragol ugrott ki egy kis hasadék mögül és fejezte le őket. – Végre, azt hittem bajod esett. – Örült barátjának Peter. – Megvan a táska? – Igen itt van, mutatta neki. – Akkor gyorsan, mert a boszik még a nyomomba. – Hi hi, most megvagytok. – Kiáltott fel Hellen. – Majd kinyújtva kezét, mutatóujjával villámokat szúrt rájuk, de egyik se talált. – A francba! - Dühöngött. – Peter nézd, ott! –Mutatta rá egy kis mélyedésre a gát oldalán, ami egy sziklán lévő barlangra hasonlított. – Oda be, gyorsan. – És épp hogy odaértek, beugrottak a három boszorkány túl gyorsan repült, nem fértek be, mindhárman leestek seprűikről bele a folyóba, majd a sodrás elvitte őket. – Átkozott légy kiválasztott. – Kiáltott fel, mielőtt vízbe merült Sabrina. – Meghaltak. - Törölte verejtékét homlokáról a fiú. – Sajnos nem, de nyertünk egy kis időt. Itt meghúzzuk magunkat éjszakára, aztán pirkadatkor tovább állunk. Mutasd a táskát. – Erre kikapta kezéből és kiborította, sok könyv esett ki belőle, de egyik sem hasonlított a Szent Könyvre. –Ezek mik? - Nézegette őket a vándor. – Hercules, Jeredai, Titánok harca, Tarzan legendája, Narnia, Hadak Ura, Mortal Kombat, Percy Jackson… Egyik sem az, amit mi keressünk. Ez mind mesekönyv! – Nem! Ezek értékes és jó olvasmányok. – Szedegette össze a fiú. – Nagybácsim mindig olvasott fel valamelyikből, vagy ha nem volt ideje én magamnak. Jó időtöltést és kikapcsolódás. Egyszer te is kipróbálhatnád. Talán akkor nem lennél ennyire befásult. – Én befásult? –Tiltakozott. –Na, rendben, vajon mire gondolhatott a mágus. Talán tévedett, még sincs Szent Könyv, vagy netán nem te lennél a kiválasztott. – Vakargatta a fejét. – Sajnálom. –Vigasztalta Peter, majd ásított. – Tegyük el magunkat holnapra. Majd reggel kitaláljuk mitévők legyünk, s hogyan tovább. Jóét. – Jó éjszakát. - Ezzel Aragol lehajtotta fejét és aludt is. Mire felkelt egy kis tábortűz mellett látta törökülésbe ül a fiú és olvas. – Te mit csinálsz bolond gyerek! – Kelt ki magából, és oltotta el a tüzet. – Honnan csináltál tüzet? – Szedtem tűzifát, miután elaludtál és csiholtam tüzet, mint a filmekbe. – Mint a film miben? – Azt akarod mondani te nem is aludtál? – Nem tudtam, így olvastam, a Jeredai boszorkányvadászt, jó könyv mindjárt kiolvasom. – Gyorsan mennünk kell, tedd el a könyvet. – Miért, most mi rosszat tettem? – Erre sárkány rikkantásra lettek figyelmesek. – Idecsaltad a gonoszt. Jó hogy nem állták ki és kiabáltad, itt vagyunk, ide gyertek. – Sajnálom. – Hajtotta le bűnbánóan fejét. – Már elegem van a sajnálatodból. Legközelebb gondolkozhatnál, mielőtt cselekszel. – Felkapta a hátitáskát a fiú, és elől Aragol szaladt utánuk a sárkány üldözte. Láng állta útjuk. Nem volt hova menniük, a sárkány eledelei lesznek., gondolták. Majd villámcsapot a sárkányra, aki lezuhant és megégett. Újra a három boszorkány jelent meg előttük. – Ők a mieink te bestia. – Röhögtek magukba. – Majd csaptak volna le a halandókra is mikor egy idegen alak ugrott rá Elena seprűjére és kezdte fojtogatni, ezután földre zuhantak. A másik két boszorkány rögtön a segítségére sietett, ez idő alatt Peter-ék meredten figyelték az eseményeket. Gyorsan történt minden, elővett egy nyílpuskát az alak és vállon lőtte Sabrina-t, ki szintén lezuhant. - Jaj, ne ez a vadász. Gyorsan meneküljünk. - Repült Elena fölé, ki kezét felemelte. Hellen elkapta s felhúzva testvérét maga mögé ültette elrepültek. Sajnos Sabrina-nak nem volt esélye, sakkba tartotta őt a kapucnis alak, így őt már nem tudták megmenteni. – Hellen, Elena! Ne hagyatok itt! – Kiáltott utánuk. – De gonosz nővéreit nem hatotta meg. – Meg vagy boszorkány! – Lépett elé az idegen majd amint kihúzta a banya vállából a nyilat, előkapta a férfi a kardját és lefejezte őt. – Peter te maradj itt, nem tudni ellenség e vagy barát. – Taszigálta maga mögé fiút, miközben a vándor közeledett a látszólag idegen férfihoz. Magassága és súlya alapján gyanították nem lehet nő. – Ki vagy idegen? – Kérdezte tőle Aragol, de a kapucnis alak ügyet sem vetett rá. Gyors máglyát készített és rádobta a boszit. – Őket csak így lehet legyőzni. – Válaszolta. – Nem ezt kérdeztem. – Szegezte rá kardját. – Elnézést, de nem ismerkedem, célom a boszorkányok kiirtása bármi áron. Most megyek még kettő van. Ha utamba álltok meghaltok! – Nevem Peter, lépett ki a vándor árnyékából és nyújtotta kezét. –Ne Peter, ne menj közel hozzá? – Fiú azonban, nem hallgatott rá. Karnyújtásnyira volt az idegentől. – Bátor fiú vagy, mond nem félsz? – Lehetnél szövetségesünk, jól harcolsz és mi kevesen vagyunk az Árny ellen. Ha nem te ölsz meg, a Sötét fog később. –Majd odasietett Aragol is hozzájuk és ő is bemutatkozott. – Azt mondjátok, ti ketten harcoltok a gonosz ellen? – Sajnos a többiek mind meghaltak a grudok és sárkányok által. – Kik azok a grudok és sárkányok? – Nem ismered az Árny sötét seregét? Hát honnan jöttél te? – Én csak a boszorkányok vadászom. A többi nem érdekel. – Peter menjünk innen, nem tetszik ez az alak nekem. – Vágta félbe szavuk a vándor. Majd levette végre zöld kapucnit az alak, s látszódót az erősen borostás arca. Kék szeme volt és kerek álla. Rövid világosbarna tüskézett haja. Jól gondolták, férfi volt. – A nevem Jeredai. – Peter megszédült és összeeset, miután látta, kivel is áll szembe. Aragol ébrezgette. – Jól van a kölyök? – Kérdezte az idegen. Majd kinyitotta szemét Peter. – Minden rendben. – Kérdezte a vándor is tőle? –Igen, jól vagyok. –Majd felpattant és tett egy lépést hátra. – Nem álmodtam. Tényleg te vagy az. – Vizsgálgatta szemeivel a boszorkányvadászt. –Ez lehetetlen? – Mi? - Nézett össze Jeredai és Aragol. – Téged ismerlek, te az egyik könyvem főszereplője vagy! –Tessék? Nem, én nem ismerlek se téged, se az atyádat. – Nem, ez félreértés. Én nem vagyok az atyja, a tanítója és barátja vagyok. –Szabadkozott a vándor. – Tőlem, különösen érdektelen, mint ti is a számomra. Egyikőtök se ismerem, és megyek, dolgom van, ne haragudjatok. – Várj! – Mondta Peter, majd előkereste a könyvét, amin tényleg Jeredai a boszorkányvadász szerepelt és a három boszorkány. A két férfi is megpillantotta, majd rá kellett eszmélniük igaza van a fiúnak. – Ez hogy lehet, vette ki a boszorkányvadász kezéből a könyvet és nézegette. Olvasni nem tudott így a képeket figyelte. Ez én vagyok, tényleg és Elena Hellen és Sabrina. - Lapozott egyet. – Itt épp végzek vele az erdőben. – Hogy lehetséges ez. – Fordult hozzá Aragol. –Te tényleg a kiválasztott lehetsz, jól gondolta Gendölf. – Kiválasztott. Nem, te egy varázsló vagy. – Erre meghajolt Peter előtt Jeredai. – A fiú erre zavarba jött és hebegett habogott. – Kérlek, állj fel. – Elnézést ó nagy varázsló, iménti modorom. Bármit kérsz, én megteszem. – A fiúnak fel is csillant rögtön a szeme. – Na, ez jól indul. – Motyogta magában Aragol. – Szeretném, harcolj mellettünk. – Kérte ismét tőle. – Örömmel varázsló. – Ne mond már neki, folyton hogy varázsló! Egyszerű gyerek. – Mondta a vándor. Majd elővette Jeredai a nyílpuskáját és rászegezte. –Még egy sértő mondat és kivégezlek. Kérj elnézést a varázslótól. – Hát ez már tényleg kabaré. – Válaszolta. Fiú csak kuncogott. – Hallottad kérj elnézést tőlem! – Jaj, ne már. Te is kezded. – Gyorsan, mert nem haladunk így. – Jól van, elnézést kérek. – Rendben, elfogadom. Jeredai kérlek, tedd el a fegyvert és haladjunk a boszorkányok után. – Értettem. – Elrakta a nyílpuskát, és elindultak a gát vége felé. Útközben ismerkedtek, eszme cserét folytattak. Peter-ék elmesélték mi történt a világukba, hogy haltak meg társaik és ki ellen harcolnak, míg Jeredai a boszorkányokról mesélt, hisz nála jobban senki se ismerte őket. Hamar össze is barátkoztak. Egyszer csak a boszorkányvadász megállt. – Mi történt? – Kérdezte Aragol. – A közelbe vannak, érzem. Az egyik megsebesült, messzire nem juthatnak. –Majd közeli erdőbe sietett és pár rönkkel tért vissza, gallyakat tette földre, kötelet húzott a fa köré. – Mit csinálsz? – Kíváncsiskodott Peter. – Boszorkánycsapdát. Már csak valakinek ide kell csalnia. – Majd én. – Vállalkozott volna a fiú, de a vándor nem engedte. – Én megyek, pótolható vagyok. Rád még szükség van. Vita nincs. – El is indult, míg a másik elbújt. – Hellen pont kötözte Sabrina sebét, mikor észrevették Aragol figyeli őket. – Emberszag! – Én is érzem nővérem. Ott. – Kapd el, én csak lelassítanálak. –Majd Hellen üldözőbe vette a csalit. Éppen elfutott Aragol a bokor előtt átugorva a csapdát, Hellen belesétált. Megreccsent alatta a gally majd hurok szorult lábára, ami fához röpítette. – Peter el is mászót. – Szép munka, már csak egy maradt. – Hol van Jeredai? – Az előbb még itt volt. –A boszorkányvadász, azonban magán akcióba kezdett és rátalált az egyedül maradt boszorkányra. – Ki van ott? – Ijedt meg a banya. – Csak én! – Lépett elő két fa mögül. – Ne kérlek, ne ölj meg, bántanál egy védtelen öreglányt? – Színészkedett, de a boszorkányvadászt nem hatotta meg. Elővette kardját és ketté szelte a nőt. Visszament a többiekhez, kik vádlón nézték. – Még is hova tűntél? Merre jártál? Magára hagytad a fiút és, ha baja esik? – Nyugodj meg elintéztem a másikat. – Átvertél minket! – De legalább mind háromnak vége! – Még csak kettőnek. – Mutatott rá Peter a kapálózó banyára. – Engem megölhetsz, nem fogok könyörögni életemért, az Uram úgy is el fog pusztítani titeket. – Röhögött rajtuk, majd vér folyt ki száján. Jeredai megunta a locsi fecsit és két nyilat a fejébe küldött. – Erre szükség volt? – Kérdezte Aragol. Peter meg kidobta a taccsot a vér látványától. Jeredai csak legyintett erre. – Puhányok. – Összekaparta a két boszi tetemét és máglyára dobta őket, majd tovább álltak. – Akkor én itt végeztem is. –Jelentett ki, önfeledt örömmel a boszorkányvadász. – Kérlek, tarts velünk, segíts legyőzni az árnysereget. – Kérlelte a fiú, majd útjukat újabb sárkányok és grudok állták. –Futás! – Szólt Aragol társainak. – Már megint. – Sóhajtozott a fiú. –Majd én elbánok velük. – Jelentette ki Jeredai. – Ezek nem boszorkányok, attól tartok velük te sem bírnál el és sokan vannak. – Mondta futás közben vándor. – Ott egy barlang! Siessünk. – Mondta Jeredai. Aztán beértek a szűk és sötét helyre, pár szikladarabbal és faágakkal eltorlaszolták a bejáratot. –Na, most mihez kezdjünk! –Tanakodtak. Majd Aragol oldalra nézett, ahol is Jeredai nézegette Peter egyik róla szóló könyvét. – Hihetetlen, ebbe minden benne van. Itt van Hellen is, itt épp üldözöm Elena-t. És a Sötét is. –Mutogatta. – Az nincs véletlenül benne, hogyan győzzük le. –Vetette oda a kérdést Aragol. – Sajnos, azt nem tudom. – Zsákutca, innen nem jutunk ki. Egy bejárat van csak. –Mondta Peter, ki alaposan szétnézett. – Remek, ott viszont nyüzsögnek a gonoszok. – Reagált rá a vándor. – Kiválasztott valamit tegyél, de sürgősen, vagy mind itt veszünk. – Még is mit! – Gendölf bízót benned. – Vágott Jeredai és Peter szavába Aragol. – Várjunk csak, én vagyok a hipervándor. És állítólag idézni is tudok, hisz amikor olvastam akkor kelt életre mind a boszorkány mind Jeredai. Igen már rémlik, mintha Ed bácsim is mesélt volna valami ilyesmit, és a mágus is erre utalhatott. Na, lássuk csak! - Vette elő táskájából többi könyvét. – Mik vannak itt? – Társai nem értették mit motyog és csinál, de bíztak benne és hagyták kibontakozni. Viszont az idő sürgette őket, már odaért a szörnysereg. –Jeredai jönnél segíteni, védjük a bejáratot. Kiválasztott nem tudom mit akarsz, de ajánlom gyors légy, ha nem akarsz sárkány eledel lenni. –Míg a felnőttek visszatartották a grudok és sárkányok támadásait, Peter olvasni kezdett. Behunyta szemét és meditált. Próbálta megidézni a hőseit, de nem járt sikerrel. Az árnysereg áttörte a bejáratot és özönlött be a grud sereg. Szerencséjükre sárkányok nem fértek be, így csak az elején okádtak kis tüzet. Jeredai-ék visszavonultak és közvetlen Peter előtt állva kardjuk fogva védték őt. – Kérlek, siess. –Mondták a fiúnak. – Így ne megy, nem tudok koncentrálni. – Akkor mind itt halunk. – Felelte Aragol. –Oda értek a csúfságok és megkezdődött a véres küzdelem. a két harcos jól forgatta a pengét, hol hason, hol szíven szúrták a grudok-at. Volt, kinek fejét vágták le vagy megcsonkították azt. Majd a nagy csata közepette, egy grud osont át a két férfi közt és csapot volna le a gyanútlan fiúra, de Jeredai időben közbelépett. Elé ugrott így ő kapta a halálos csapást, azonban rögtön válaszolt is rá. Mindkettő szívében karddal esett össze, de a boszorkányvadásznak még volt annyi ereje szóljon fiúnak. – Mentsd meg a világot varázsló. – Jeredaiiii! – Ordított fel Aragol, ki még jobban kaszabolta áldozatait. Majd Peter is kinyitotta szemét s feleszmélt az ott zajlottakra. – Ne barátom, megmentettél. Ne halj meg, kérlek, élned kell. – Szorongatta a férfit, de hiába. Erre sírni kezdett és felüvöltött. Eszébe jutott minden halott bajtársa, rokona és szerettei. Ed, Freddy, Gendölf és a többiek. Ezután hideg fuvallat hatolt végig a barlangba, a könyvek felrepültek és lapozgatták önmaguk, mintha önálló életre keltek volna. Fény tört ki a tárgyakból, mire minden grud megállt, Aragol és Peter is figyelték e szokatlan eseményt. A könyvek eltűntek és több tucat lény, ember mágikus teremtmény vette körül a fiút. Volt ott talpig felfegyverkezett nő, kentaur, minotaurusz, állatok, félmeztelen jó testfelépítésű férfi, varázsló, törp, angyal, kobold, nimfa, óriás, küklopsz. - Ezt nem hiszem el! - Hökkent meg a fiú. – Innen átvesszük. – Hajolt felé egy jókötésű hosszú világosbarna hajú férfi. Majd Aragol-t és hátra tolták, hogy ő a kiválasztottat védje, míg a semmiből itt termett barátok majd elintézik helyettük. Neki is iramodott a csapat, és szétzúzták a grudok seregét. – Ezek meg kik? Te voltál hipervándor? – Nézett furán a fiúra Aragol. – Nem tudom, lehet. De hiszen ők a könyvbeli szereplők! Tarzan, Hercules, Kitana hercegnő és a többiek is. – Csak ámult bámult a fiú. Majd egy ismerős hangra lett figyelmes hátulról. – Hé, né má asszuny, ez itt az embergyermek. –Majd megfordult Peter. – Csak nem? És de! Hódmama és hódpapa. Ti is itt vagytok. – Ugrottak egymás nyakába és örültek újra látják egymást. Majd Leonidász, Gibrid bújt elő a sötétből. – Hát ti i is? – Üdvözölték egymást. – Jó újra látni. – Mondta a tünde. – Csak nem gondoltad egyedül harcolhatsz. – Mondta Gibrid. – Na, hol vannak azok a fránya rémségek, a fejszém éhezik. – Rontott is a grudok közé. – Sosem változik. Majd később beszélünk, gondolom nem csevegni hívtál minket. – Futott nyilat elővéve Leonidász is előre. Peter örült az ismerős arcoknak, de nem gondolta ő kimarad a csatából. Már ment volna, barátai oldalára harcolni, mikor hódmama megfogta a kezét. – Ez azt hiszem a tiéd! – Adta át pengéjét, amit még Télapó-tól kapott. – Köszönöm. –Elvette és szúrta is le az első szembejövő grud-ot. Peter és csapata kiszorították a grud-okat a barlangból és immáron a nyílt terepen harcoltak. Ott azonban a sárkányok is becsatlakoztak, akik tűzcsóvájukkal rengeteg jót öltek meg. Megjelentek a griffek és óriás sasok, kik nekik repültek a sárkányoknak. Hercules puszta kezével gyilkolt. Megfojtotta áldozatait vagy hatalmas ütésével szétrepesztette a grud páncélt. Tarzan izmai feszültek, miközben a fáról fára lenget liánon s rugdosta fel a szörnyeket. Kitana hercegnő rugalmas és hajlékony testének köszönhetően bekebelezte és megfojtotta az árny katonáit. A minotauruszok öklelték fel a rosszakat, az állatok szétmarcangolták a testük. Nem kímélt senki senkit. A varázslat és mágia is jelen volt a küzdelembe. Boszorkányok, varázslók energia mezőket hoztak létre, fénybombákkal gyengitették az ellenfelet. Majd hosszas csatározás után megjelent az Árny. Hatalmas sárkányán királyhoz méltóan szállt le a magasról. Három sast és két griffet etetet meg kedvencével, miközben ő a sötétség erejével több tucat koboldot, manót, törpét küldött vissza a könyvbe. Mindenki harcolt Sötét és állata is. Már nem volt túlereje a gonosznak, viszont hatalma még így is nagy volt. Egy mesebeli lény se tudta még csak megközelíteni se a fő gonoszt. Ki megpróbálta azon nyomba meghalt. Peter látva a feléje közeledő veszélyt, pánikba esett. Az egyik sárkány farka fellökte, majd egy grud csapott volna le rá, de Leonidász nyilával leszerelte. – Köszönöm barátom. – Mondta neki, mire a tünde csak bólintót. Gilbo, hiába volt törp, egy csapással két grud-ot is lefejezet. – Ezek ocsmányabbak az orkok-nál is. Tizenhét. – Szúrta hasba a feléje futó páncélozott szörnyet. Majd a tünde felé nézett, ki egy sárkányt kényszerített leszállásra fejébe tíz nyíllal. – Húsz! - Ugrott le róla. – De ez akkor is, csak egynek számít. – Mormogta neki a törp, s újra a harcra összpontosított. – Ti sosem változok. – Vetette oda Aragol két csonkítás közepette. Az Árny folytatta útját a fiú felé, már majdnem elérte, de Peter-nek még most sem volt semmi ötlete mit tegyen. Hogy ölhetné meg, Ed mit tenne vajon. Már karnyújtásnyira volt tőle, s kardját rászegezte. – Véged! – Erre a kiválasztott pengéjével szúrta volna le, de könnyen hárította a gonosz, majd hátráltatásra késztette. Eleset és földön feküdt, a Sötét felette, szinte érződött a lehelete s döfte volna hason, de hódmama és hódpapa kezdték harapdálni a lábát. – Ocsmány teremtmények. – Rúgta le magáról az állatokat. Majd mire visszanézett a fiú sehol. Megfordult, de már a penge a hasába fúródott. Látva gazdája sebét, a sárkánya segítségére repült, viszont Legolas megküldte pár íjjal, lezuhant, Aragol folytatva a munkát levágta a vergődő állat fejét. A meggyengült Árny elejtette a kardját majd arra rohant egy minotaurusz és felöklelte, egy óriás kapta el s dobta fel az égre, ott két sas karmolászta szét, ezt követően egy griff kapta el és dobta földre vissza. A szétsebzett Sötét haldoklott, de nem volt vége még, Aragol lépett efelé és szúrta volna fejen, de annak volt annyi ereje elkapja a feléje irányuló kardot. Ezután Peter rohant oda és szurkálta kezét pengével, látva ezt a többi állat is segítségére sietett és harapdálták testét, ahogy bírták. Végül Legolasz két nyila törte meg a gonoszt, mi kezébe landolt, így nem volt ereje védekezni és áthatol a vándor kardja rajta. Az Árny teste szétporladt, a mesebeli lények kivégeztek minden túlélőt. Így véget ért az ütközet és a jók diadalmas győzelmet arattak. Köszöngették egymást, kiabáltak, ünnepeltek. Egy oroszlán jelent meg a csatatért közepén. –Aslan? – Hökkent meg mindenki. – Az hogy lehet, hisz meghalt. – Sugdolóztak. – Szép munka volt Peter. – Gratulált neki. – Aslan barátom! Te élsz. Úgy örülök. – Ugrott nyakába a fiú, s többiek is csak mosolyogtak ezen. – Elkéstél, már legyőztük a gonoszt. Képzeld harmadjára se sikerült neki a terve. Ed bácsikám büszke lenne rám. – Igen, igazad van fiú, büszke is. De miért nem neki mondod. – Erre megfordult és egy fényesség mögül elő jött az öreg. – Bácsikám, te hogyan? Ez lehetetlen. – Fakadt sírva, de örült is neki, újra látja. – Jaj, Peter, ezek után miken keresztül mentél, azt hittem már nem lepődsz meg. – Aztán szorosan átölelték egymást. – Még is megmagyarázná, valaki mi a csuda folyik itt? – Kérdezte a fiú. – Igen, ennyivel tartozom a hős világ megmentőéjének. - Mondta Aslan. – Én is őrző vagyok, mint Ed. – És jut eszembe, hol a Szent Könyv, amit keresett mindenki? – Vágott szavába. – Az a könyv sosem létezett, csak próbára akartam tenni a világ összes jövevényét. A fecni mit megszerzett a gonosz, csupán csali volt számára, mire rá is harapott. Sosem volt, és nem is lesz, ilyen könyv mibe minden le van írva, hiszen mi magunk irányítjuk sorsunk. Én az öröké valóság őrzője vagyok és kíváncsi voltam, ki méltó rá belépjen a menny kapuján. Te és barátaid kiérdemeltétek ezt. Az ördög sosem alszik, megpróbálta többször bekebelezni e világot, és fogja is. De míg lesznek ilyen bátor és önzetlen emberek, mint te, nem fog sikerrel járni. – Gyere, Peter csatlakoz elődeidhez Sam-hez és Tom-hoz. – És mi lesz a többiekkel? – Ne aggódj értük, gondoskodom mindenkiről. – Ed kinyújtotta kezét és így szólt. – Gyere fiam, Jeredai és Gendölf is várnak téged. - Majd átléptek a menny kapuján. Az oroszlán minden lény-t magával vitt világába, ahová gonosz nem tehette be lábát. Felélesztette az embereket, s eltüntette a pusztítás minden bizonyítékát. A sötétségét újra fény váltotta fel, az emberek kiolvadtak és újra ricsajossá, zajossá vált Lengvids. – Peter Peter. Ébredj, elkésel az iskolából. – Keltette a fiút, édesanyja. Majd feltápászkodott ágyában, megtörölgette csipás szemeit és szétnézett. – Hol vagyok? – Körbenézett szobájában s rápillantott szekrényén lévő DVD lemezeire. Mortal Kombat, Bűbájos boszorkák, Perce Jakson és a szörnyek tengere, Egy éjszaka a múzeumban, Titánok harca. Majd lejjebb egy soron könyvei sorakoztak, mind fantazi kategóriájú. Másik irányba nézett, ahol is gépe volt bekapcsolva és épp a Narnia volt megállítva. Pont azon részen, mikor Aslan áll egy dombtetőn. Magára nézett és látta állatfigurás pizsamájában van, és a toy storys ágyneműn fekszik. Lelépett az ágyról és egy Sid alakú plüss-t vett ki lába alól. Körbenézett a szétszórt játékain, Siko a vakond, Zummy, Szigfrid, mint ott hevertek egytől egyig. Sadon-tól a lepkekisasszonyig. Felöltözött és indulás előtt véletlen levert egy képet, amin két testvérével, apjával, anyjával és nagyapjával volt egy képen. – Hm, a családi kép. – Gondolta magában. A képen a két testvér egymás mellett áll, akik megegyeztek Sam-mel és Tom-mal. Két oldalt szüleik, kik Elizabeth-re és Drake-re hasonlítottak. Középen nagyapja, ki Ed lehetett. Majd visszaállítva helyére a képet, még egy fótó kicsúszott. Azon további családtag volt, Drake mellet Mondorf-ra hasonlító figura, ki ölelkezve áll May hasonmása mellett. Másik képkockán Ed áll Freddy mellett. Darabig nézegette a képet, összerámolt, kikapcsolta a gépet, megágyalt majd megállt az ajtó előtt. Egy pillanatig szótlanul figyelt, gondolkodott. Eszébe jutott milyen fura fantázia világban is él ő. Majd legyintett az egészre és becsukta az ajtót.
VÉGE